Akár csak felszínesen, de szinte mindenki hallott már a makarenkói pofon fogalmáról, amit szépen kiszíneznek a pedagógiatörténeti könyvek. Általában nem emelik ki azt, hogy az a pofon – a maga korában pedagógia reformer – Anton Szemjonovics Makarenko nagy kudarca volt, és nem példamutató számunkra a jelenben.

Ki volt ez a Makarenko, miért lett az az egy pofon olyan híres? Miként lett ebből a pedagógia egyik legelterjedtebb tévedése, amire még ma is hivatkoznak, ha azt akarják elhitetni a hallgatósággal, hogy egy nyakleves vagy verés „indokolt” volt?

A makarenkói pofon előtt

Körülbelül 100 évvel ezelőtt, a hamarosan megalakuló Szovjetunió területén járunk. Akkoriban Makarenko egy fiatalkorú bűnözők számára fenntartott nevelőintézetet, a Gorkij telepet vezette Harkov közelében, ami ma Ukrajna második legnagyobb városa.

Korábban a gyereknevelést teljesen alárendelték a felnőtt világ normáinak, tudásának, és a gyerektől a felnőtt társadalom erkölcsiségének betartását várták el. Nyugatabbra ekkoriban már kibontakozott a reformpedagógia, ami a gyermek megismeréséből, a gyermeki sajátosságokból indul ki, amit akár úgy is nevezhetünk, hogy gyermeki lélek.

Makarenko nem volt reformpedagógus, mert ő az egyéni, személyes szempontok rovására az emberi élet közösségi, társadalmi összetevőit részesítette előnyben. A humanista nevelési elvekből többet is alkalmazott. Így alapvetően elutasította a gyerekek fegyelmezési vagy nevelési célzatú testi bántalmazását is. Ez merőben új elem volt a gyereknevelésben a nem sokkal korábban megbukott cári Oroszország idejében, így saját korában Makarenko mégis reformernek számított.

Mi történt a nevelőintézetben?

A Gorkij telepre került növendékek, akiket ma fiatalkorú bűnözőknek neveznénk, továbbra is rendszeresen kijártak lopni a városba, és szinte minden mozdíthatót elvittek az intézetből is. Makarenko semmilyen addigi, erőszakot nélkülöző pedagógiai módszerrel nem tudta kezelni a helyzetet.

Bár Makarenko ellene volt a testi fenyítésnek, amint azt a *Pedagógiai hősköltemény című írásában elmeséli, lekevert egy pofont Zadorovnak. Ez akkor történt, amikor a diákok gúnyosan megtagadták azt, hogy fát vágjanak tüzelőnek. Zadorov vezérnek számított a diákok között, és mivel a pofont követően engedelmesen kezet nyújtott Makarenkonak, így a pedagógusnak onnan kezdve megnőtt a tekintélye és nagyobb lett a fegyelem a telepen.

Makarenko úgy vélte, hogy „nem elfogadható módon”, de sikert ért el. Ezt azzal magyarázta, hogy a pofonban megnyilvánuló saját érzelmi kitörése megváltoztatta Zadarov róla alkotott felfogását. Úgy gondolta, hogy ennek köszönhetően váltak tanítványai hajlandókká elfogadni a közösség szabályait. A hirtelen ráhatás pedagógiája, tehát az, hogy valamilyen hirtelen behatással nézőpont változást hozzunk létre valakinél, aki nincs tisztában azzal, hogy rossz úton jár, nem új dolog. Ha a pofont Makarenko ilyen hirtelen ráhatásnak szánta volna, akkor ő járt rossz úton.

Mire nem jó a makarenkói pofon?

Nem lenne tisztességes elítélni Makarenkot egy valamivel békésebb mai környezetből nézve, miközben neki lopással, fosztogatással és nemi bántalmazással terhelt környezetben kellett rendet tartania. Azt viszont elmondhatjuk, hogy tévedett Zadarov nézőpontváltozását illetően.

Valóban változott a nézőpontja, de inkább csak úgy, mint ahogyan egy bűnöző banda főnöke fejet hajt egy nála is nagyobb erő előtt. Ez nem az emberi tudatosság teteje, hanem inkább az érdekből történő megalkuvás mélye. Ezt a „technikát” használják a börtönökben is a rend valamilyen szintű fenntartására.

A makarenkói pofon nem alkalmas arra, hogy egy diáknál olyan nézőpontváltozást hozzon létre, ami helyreállítja az ő önbecsülését.

Ez az önbecsülés pedig szükséges ahhoz, hogy ne külső visszatartó erők miatt, hanem saját józan eszéből következően, és azért ne tegyen másokkal olyat, amilyet magának sem kívánna, mert becsül másokat, és becsüli magát.

Gyereknevelés tantárgy?

Sajnos a makarenkói pofont ma is gyakran használják arra, hogy megmagyarázzák, miért volt az rendben, amikor a gyerek végül kapott egy pofont a szülőtől vagy egy tanártól. (Persze ritka, hogy valaki a hirtelen ráhatásra gondolna olyankor.) Még maga Makarenko is elismerte azonban később, hogy ez pályafutása mélypontja volt, hiszen szembe ment saját nevelési elveivel.

A pofon sohasem igazi megoldás egy nehéz helyzetre, de két dologról árulkodik: a szülő vagy a pedagógus nem rendelkezett működő gyereknevelési technikával a probléma kezeléséhez, és nem tudta kontrollálni saját érzelmi reakcióit.

Ez a téma is azt mutatja, hogy érdemes lenne az iskolák egyes szintjein gyereknevelési ismereteket tanítani azoknak a fiataloknak, akikből hamarosan szülők lesznek. Nem állítom, hogy külön tantárgynak kellene lennie, de elférne az iskolákban túlzottan feldagasztott lexikális tudás valamely részének helyén.

Mindez nem a Pedagógiai hőskölteményről akart szólni, hanem arról, hogy Makarenko a pedagógiatörténetben kissé kiszínezve jelenik meg, elsimítva azokat a dolgokat, melyek nem illettek volna bele a kommunizmus kollektivista irányvonalába.

Novák Ferenc
társ a nevelésben

Büntetés helyett – rövid gyereknevelési videó

FELIRATKOZOM a Gyereknevelési Levelekre

A szerző

Novák Ferenc

Tanár, pedagógiai viselkedéskutató, szülők és pedagógusok gyereknevelési trénere, aki gyakorlatias tanácsaival készít fel gyermeknevelési nehézségek megoldására. Videóival, írásaival és konzultációival, iskolai és konferenciákon tartott előadásaival egyszerre az értékrend alapú és egyben humánus gyereknevelés elkötelezettje.