Szülőben és gyerekben is felmerül, de eleinte leginkább a szülőben, hogy megáll-e majd a gyerek a saját lábán. Ezzel kapcsolatban két szélsőséges kérdés: szegény lesz vagy gazdag? Ez kamaszokat is foglalkoztat, miközben nem érdemes szélsőségekben gondolkodni. Sok mindent jelenthet az, hogy “megáll-e a saját lábán”.
Tinédzsereknél a kiskamaszkorhoz képest jóval magasabbra kerülhet az igény használati tárgyakkal, öltözettel vagy szórakozással, sporttal kapcsolatban. Van, aki generációs problémának tekinti, van aki nevelési hibának, de egyre gyakrabban találkozunk ilyen jelenségekkel, hozzáállással, nézőpontokkal kamaszoknál:
„Ez tavalyi divat! Ebben nem mehetek buliba!”
„Én nem akarok gürcölni egy életen át, mint a szüleim.”
„Nem érek rá sportolni, az e-sport izgalmasabb!”
„Nekem meg kell lennie a legújabbnak!”
„Én csak ülök majd a számítógép előtt és jön valahonnan a pénz.”
„Én a telefonommal keresem majd a pénzt!”
„Úgysem lehet összehozni egy lakásra valót, hova izzadjak?”
„Instagramra felteszek képeket és majd dől a zsé!
„Úgy tudom, valaki utazgatással keresi a pénzt.”
„Hülyeség olvasni, a videókban minden megvan!”
„Anyám mennyi ideig tanult és mennyit keres?”
„Apám mire ment azzal, hogy vállalkozik? Nincs ideje!”
Értékrend a családban
Ugye tudnál még mondani párat?! Azt hihetnénk, hogy ilyesmit csak jómódú családok elkényeztetett gyermekei mondanak vagy gondolnak, de nem így van. Mennyi, de mennyi nehéz anyagi helyzetben lévő családban merülnek fel ilyen irreális igények a tinédzsernél, amit azután nagy lelki fájdalommal hallgat meg tőle a szülő.
A család az emberi értékek középpontba helyezésével leveheti a gyerek túlzott figyelmét a megszerezhető trendi tárgyakról és divatos szórakozási formákról, de jelenleg nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a pénz, a tárgyak, ingatlanok birtoklása komoly szerepet játszik az egyén helyzetében, lehetőségeiben. Ha azonban már ez a helyzet, akkor érdemesebb a gyereknél legalább olyan tudatos hozzáállást kialakítani ezzel kapcsolatban, ami nem áll távol az adott család lehetőségeitől, szokásaitól, értékrendjétől. A gyerek persze nem a mi életünket éli, ezért lehetősége lesz akár teljes mértékben másképpen gondolkodni, de mint szülőknek, nyilván vannak elképzeléseink hogyan akarunk neki jót.
A szülő lehet munkavállaló vagy vállalkozó, mehet neki anyagilag rosszul vagy jól, de ettől még jól teszi, ha megtanítja a gyereket arra, hogy elég sivár élet az, amiben csak kapunk, miközben mi nem törődünk azzal, hogy viszonozzuk-e mások felénk mutatott jóindulatát. Ez persze túlmutat az anyagiakon. Az értékteremtés nem feltétlenül pénz létrehozását jelenti. Erről sok művész tudna beszélni, aki rengeteget alkotott, de majdnem felkopott az álla – bár ebben az esetben a marketing hiánya a fő probléma.
Saját lábán
A gyerek büszkeségét emeli, ha értéket hozhat létre vagy akárcsak ügyességét megmutathatja. Ez már egészen kicsiny korától így van és jól tesszük, ha gyerekkorában folyamatosan ügyelünk arra, hogy átérezhesse saját hasznosságát. Ezt leginkább olyan tevékenységekkel érheti el, amivel hozzájárul a család vagy barátai, osztálytársai életéhez. Ezért is érdemes minél hamarabb rendszeres feladatokkal megbízni. Ezek eleinte lehetnek apróságok, azután a korához, képességeihez, tudásához kell igazítani.
Érdemes a családban nem negatívan beszélni a pénzről, mert hogyan akarjon a gyerekünk felnőttkorában olyasmiből sokat, amiről a szülei rossz véleménnyel vannak? Ezért a szülők szóhasználatából érdemes kiseperni az ilyesmit: „Már megint az a mocskos pénz!” Könnyebben megáll majd a saját lábán felnőttkorában, ha nem “programozzuk” a gyereket a birtoklás képessége ellen.
Óvodás korúak számára is vannak társasjátékok, melyekben kitartással meg lehet szerezni dolgokat. Megkérhetjük a gyereket, hogy fizessen készpénzzel nem nagy forgalmú üzletben, ahol ezzel nem hátráltatunk másokat.
Amikor a gyerek még csak általános iskolába jár, akkor zsebpénzt kaphat. (Ezt nem a rendszeres feladataiért, hanem azon felüli teljesítményéért.)
Ha már tinédzser, akkor – ahol arra van lehetőség – érdemes még a felnőttkor előtt megtapasztaltatni a gyerekkel a munka örömét, például diák munka keretében. Ha apuka vagy anyuka vállalkozó, akkor nála is besegíthet, persze az érvényes törvények betartásával.
Az ő játéka
Nem minden családban, de főleg kisgyerekkorra jellemző, hogy a szülők erősen meghatározzák, hogyan és mikor használhatja a gyerek egy-egy játékát. Ez sajnos általában pontosan fordítva sül el, rontja a gyerek saját tárgyai iránti felelősségérzetét. Érdemesebb hagyni, hogy megtapasztalja, hogy múlik rajta, meddig lesznek jók a játékai és egyéb holmijai.
Nemcsak tinédzserkorban, hanem már jóval hamarabb, akár az óvodás kortól kezdve folyhat a gyermekkörnyezetben (óvoda, iskola, játszótér, stb) egyfajta rivalizálás. Kinek mije van és mije nincs, kinek van jobb, szebb, nagyobb, drágább. Nem megyünk most bele abba, hogyan kezeljük az ilyen helyzeteket kisebb gyermekkorban, mert elvinne minket a téma fő vonalától. Gyermekünk tinédzserkorában azonban ahelyett, hogy szabadkoznánk, hogy nekünk csak ennyi van vagy éppen ellenkezőleg, azzal büszkélkednénk, hogy mennyink van, inkább arra érdemes irányítani a tini figyelmét, hogy bármit is kap vagy nem kap tőlünk felnőtt indulásához segítségként,
saját magát tegye meg sikerei középpontjává.
Ez ott kezdődik, hogy ha valamije még nem lehet, akkor ne mutogasson másokra. Múlnak rajta a dolgok. Nem érdekes, hogy valaki másnak hátszéllel könnyebb. Ahányszor úgy viselkedik, hogy neki valamije azért nem lehet, mert mások nem engedik azt meg neki, annyiszor lemond arról, hogy sikereket érjen el céljai megvalósításán keresztül.
Anyagi és emberi értékek jól megférnek egymás mellett, ha a pénzt és általában a birtoklást nem helyezzük minden fölé, de nem is becsüljük alul szerepüket a társadalomban. Felnőtteknél is látjuk felborulni az arányt e kettő között, ezért sem csoda, hogy sok tinédzser pedig még csak keresi a saját válaszát erre.
Novák Ferenc
Tinédzser, aki nem mesél – rövid videó
