Miért nincsenek a gyereknek barátai - Gyereknevelés
Olvasási idő:3 perc

Mindenki tudna mondani pár okot, hogy miért nincsenek a gyereknek barátai. A gyerek szomorúsága ez, de a szülő és a pedagógus segíthet neki. Mi az oka a barátok hiányának? Bárki fel tud sorolni kapásból néhányat, de akármelyikről is beszélnénk, beleillik két kategória közül az egyikbe: rajta múlik, máson múlik.

A gyerek akkor lesz boldogabb, ha megérti, hogy barátok tekintetében sok múlik rajta, és ez cselekvésre ösztönzi.

Mi, szülők, tanítók, tanárok, óvodapedagógusok és iskolapszichológusok azzal tesszük neki a legtöbb jót, ha elérjük nála, hogy ezt megértse. Természetesen foglalkoznunk kell a nem tőle függő okokkal is, mert ez lehet a mi feladatunk, de a gyerek akkor nem érzi majd magát kiszolgáltatottnak barátok vonatkozásában, ha megtapasztalja, hogy ő képes kapcsolatokat létrehozni és fenntartani.

A két kategóriát sokszor nem választja el éles határ, de vannak olyan okok is, amelyek kifejezetten ide vagy oda sorolhatók. Bár fontosságát tekintve a “rajta múlik” kategória a fontosabb, először nézzük meg, mi az, ami nem rajta múlik.

Örömteli gyereknevelés könyv és tudás
Örömteli Nevelés könyv és tudás

Nem a gyereken múlik?

Nem rajta múlik, hogy mekkora és milyen közösségekbe visszük, vagy milyen közösségekhez való csatlakozást teszünk lehetővé számára. Minél kisebb létszámú óvodába vagy iskolába jár a gyerek, annál kevesebb kortárs közül választhat. Ez persze önmagában nem indokolja, hogy ne legyenek barátai, hiszen csoportjában minden más gyereknek is ugyanannyi az esélye barátság kialakítására.

Ha nincsenek a gyereknek barátai, akkor ezen az is segíthet, ha rendszeres közösségi sport tevékenységbe kezd. A csapatsportok például ilyenek. Ezek egy részénél előfordulhat minőségi probléma: az oda járó gyerekek kommunikációs vagy akár kulturális szintje. Olyan sportot érdemes választani, ahol az eredmények a gyerekek közötti összefogáson múlnak.

Nem kell azonban ilyen messze mennünk, hiszen a játszótér is alkalmas a barátkozásra. Bár manapság általában kevésbé erősek a szomszédi kapcsolatok, a gyerekeket ez szerencsére nem nagyon érdekli. Jól teszik a szülők, ha nem gördítenek akadályt a gyerekek barátkozása elé. Sok felnőtt illeti kritikával mások gyerekeit. Néha ez indokolt lehet, de ha a barátját kritizáljuk, akkor nem csoda, ha magára marad.

Gyerekünk barátai és mi

A gyerekek átvehetnek egymástól szokásokat, szóhasználatot, sajnos csúnya szavakat is. Előfordul, hogy a szülőnek ezért nem tetszik az, akit a gyerek barátnak kiszemelt, mert valamiben rossz példát mutat. Ha csúnyán beszél a gyerek, az kezelhető sokféleképpen. Lehet, hogy valakit tényleg jobb távol tartani gyermekünktől. Azonban ne váljon szokásunkká, hogy nekünk senki sem felel meg.

Miért nincsenek a gyereknek barátai 2 - Gyereknevelés
Miért nincsenek a gyereknek barátai?

A legrosszabb, amit tehetünk az az, ha minden lehetséges baráttól “óvjuk”, és nem engedjük meg neki, hogy barátokat hívjon a lakásunkba, házunkba. Ha szeretnéd a gyereket biztonságban tudni, akkor a legjobb, ha ismered a barátait. Kifejezetten jó, ha elhívja néha a barátait hozzánk!

Ha a gyerek barátjának vannak rossz szokásai, talán még pozitívan hathatunk is rá. Senki sem várja el, hogy neveljük a szomszéd gyerekét vagy iskolai osztálytársakat, mégis ez történik már csak azzal is, hogy látja, hogy a ti családotokban mi, hogyan szokás. Az a másik gyerek is a környezet példáiból tanulja a viselkedés alapjait.

Rajta múlik?

Van, ami rajta múlhat, ha nincsenek barátai a gyereknek. Sok minden, ami később ebben a vonatkozásban történik, már 1-2 éves kor között kialakul nála. Az igaz, hogy kisgyermekként előbb a teste mozgatásának mechanikáival, valamint a külvilág és az „én” határaival ismerkedik. Amikor azonban elkezdődik a társasjátékok, sport, közös kreatív alkotások időszaka, akkor sokat tehetünk azért, hogy megismerje a másokkal való együttműködésben rejlő örömöt.

Az, hogy vannak e barátai a gyereknek, leginkább azon múlik, hogy képes-e a társai érdekeit is figyelembe venni, miközben a sajátjai is fontosak maradnak számára.

Ez nem csak önzetlenség és irigység kérdése. Több ennél. Talán nagy szavak ezek, de egy kicsit meg kell tanulnia mások fejével is gondolkodni. A szülő amúgy éppen ilyesmire neveli a gyereket akkor, amikor azt mondja neki: „Ne szorítsd annyira magadhoz a macskát, mert fáj neki!” Az ilyesmit nevezik empátiának, mások helyzetébe, gondolataiba, érzelmeibe való beleérző képességnek.

Elrontottuk?

Ha nem tanult meg társasjátékok, közös tanulás, sport vagy más kulturális tevékenységek során „mások fejével gondolkodni”, akkor talán valamit rosszul csináltunk, de ez helyrehozható. Néha az elkényeztetés okozza a problémát, tehát az, hogy a gyerek megszokja, hogy kiszolgálják őt, de ő maga nem sokat tesz meg a család más tagjaiért.

Miért nincsenek a gyereknek barátai 3 - Gyereknevelés
Miért nincsenek a gyereknek barátai – Gyereknevelés

Szép dolog a szülőktől, hogy amikor nincsenek a gyereknek barátai, akkor megpróbálják elmagyarázni, hogyan viszonyuljon az osztálytársaihoz, de az ritkán sikeres önmagában. Az elkényeztetés megszüntethető, és mások érdekeinek figyelembe vétele is javítható. Hat éves korig pár hét, de később is csak néhány hónap kell ehhez.

A barátkozásra látszólag képtelen gyereknek olyan tevékenységekre van szüksége, amivel begyakorolhat pár új nézőpontot, és közösségi hozzáállást alakíthat ki. Erről bővebben a “Közösségi gyerek nevelése” fejezetben olvashatsz. Az előzőekben nem tértünk ki arra, amikor a barátkozás a gyerek korábbi rossz tapasztalatai miatt nehéz a számára, de ebben is segíthet a Mimóza gyerek című írás.

Novák Ferenc
társ a nevelésben

Megosztom a Facebook-on

FELIRATKOZOM a Gyereknevelési Levelekre

A szerző

Gyereknevelés

A Gyereknevelés Portál írásai gyakorlatiasan és a gyerek fontosságának megfelelően.