Az én Apukám gazdagabb!

Olvasási idő:3 perc

„Az én apukám autója nagyobb, apukámnak több pénze van! Nekünk nagyobb házunk van! Apukám gazdagabb! Mi a Maldív-szigetekre járunk nyaralni…!” Mit mondhatunk a gyereknek, aki ezt hallgatja egész nap egy társától az óvodában vagy az iskolában?

Elég bántó egy gyermeknek, ha egy másik a szülei gazdagságával dicsekszik. Amikor azt kell hallgatnia, hogy a másik gyerek családjának olyanja van, amilyen neki nincsen, akkor úgy érezheti, hogy ő kisebb és vesztésre áll. Ez egy igazságtalan verseny, amiben úgy érzi, nem győzhet. A csúfolódás és a másik kicsinyítésének egy módja ez!

A gyerek eleinte még megpróbálkozik azzal, hogy valamije nekik is van, de a másik gyerek gyakran felkészültebb. Bármilyen gyámoltalan védekező állítást lesöpör azzal, hogy nekik nagyobb, több, szebb van abból. Ugye milyen hamar és könyörtelenül megjelenik a világ felborult értékrendje?

A belső értékeket kinevetik

A szülők azzal szokták ilyenkor vigasztalni a gyereket, hogy elmondják neki, mennyivel fontosabbak a belső értékek. „A belső érték” azonban nem a gyerekek szóhasználata, és nem is válasz arra a heccelésre, hogy „Nekünk több vaaaaaan!” A gyerek tehát nem kap technikát arra, hogy legalább másnap kezelni tudjon hasonló helyzetet.

Mielőtt használható technikákról beszélnénk, nem árt tisztázni, hogy milyen hozzáállást érdemes felvenni a pénzzel vagy gazdagsággal kapcsolatban, mert ebből következik majd, milyen álláspontot képviselhetünk akkor, amikor a gyereknek segítünk.

Ez persze nagyon elvihet minket a témától, hiszen filozófusok és üzletemberek könyvtárnyit írtak már gazdagságról és szegénységről. Egy-két bekezdésben ráadásul nem is mondhatunk valami nagy újdonságot. Mégis szükséges valami közös nevező, amiből kiindulva értelmesen és mai társadalmi rendszerünkhöz valamelyest illeszkedő módon segíthetünk a gyereknek.

Rossz kiinduló pont

Ha megfigyeljük az emberek anyagi helyzetéről szóló kritikákat, akkor azt látjuk, hogy mindenki „megkapja a magáét”. A nehéz anyagi körülmények között élők azt vádaskodást, hogy „Úgy kell nekik, miért nem szorgalmasabbak!”, a jómódúak pedig valami olyan igazságtalanságot, hogy „Könnyű nekik pénzt szerezni!” vagy „Próbálnának meg tisztességesen gazdagodni!”

Mindezt csak azért említem, hogy érzékeltessem, nem érdemes a másik család anyagi helyzetét támadni, amikor a gyerekkel erről beszélünk. Ha ezt tennénk, akkor hasonló rossz példát mutatnánk neki, mint amit az a másik gyerek tett: kritizálnánk egy másik család anyagi helyzetét. Jól tesszük, ha őszintén beszélünk vele, de nem szabad a gyereket bevonni a jómódról szóló nagy társadalmi „adok-kapok”-ba, mert akkor minden gyerek és sok család veszít.

Az én apukám gazdagabb - Gyereknevelés Magazin, gyermeknevelés — *^{Az én apukám gazdagabb – Gyereknevelés}*

Ha például valaki azzal próbálná erősíteni a gyerekét, hogy a másik gyerek „jómódú” családja bizonyára nem tisztességesen szerezte azt, amije van, akkor esetleg ő és a gyereke válna igazságtalanná azzal a másik családdal szemben. Az sem lenne megoldás, ha valamiféle megnyugtatónak tűnő válasszal csak szőnyeg alá sepernénk a problémát, mint például ez: „Jaj kicsim! Miért figyelsz oda ilyen butaságokra?”

„Az én apukám …” megoldás kategóriák

Egy gyerek felkészíthető ilyen „az én apukám” helyzetekre, és tudása birtokában kevésbé érinti majd őt lelkileg, ami történik. Ha megtudjuk, hogy érik őt ilyen „lelki támadások”, akkor érdemes őt megtanítani megoldásokra, főleg akkor, ha a másik gyerek szüleivel sikertelenül próbáltuk meg barátságos kommunikációval kezelni a helyzetet.

Az ilyen problémákra adható megoldásokat három kategóriába sorolhatjuk. Az egyik (1) a heccelést végző gyereknél okoz nézőpont változást, a másik (2) csak a mi gyermekünknél, a harmadik (3) pedig mindkettőnél. Elsőre meglepő lehet, hogy saját gyermekünknek is szüksége lehet nézőpontváltozásra, pedig a másik gyerek kicsinyíti le őt állandóan.

Akármilyen gyakorlatias megoldást fogalmazunk is meg, a szülőnek olyan szemüvegen keresztül kell azt néznie, ami illik gyermeke korához. Nyilvánvalóan másféle és más szintű tudatosság várható el egy három éves és más egy hatéves gyerektől. Tizenévesek pedig akár maguk is megoldják, ha osztálytársuk ilyen otrombasággal „szórakoztatja” őket.

Működő megoldások

Az ehhez az írásbeli jegyzethez kapcsolódó hangjegyzet, amit a cikk végén meghallgathatsz, négy gyakorlatias megoldást ismeret. Az első három ismerős lehet bárkinek. A negyedik a „Segítség-értékrend” technika két-három óra alatt megtanítható a gyereknek, s onnan kezdve stabil marad.

A négy technika

1. A másik gyerek meggyőzése
2. Szülők meggyőzése 2-es módszerrel
3. Magabiztosság növelése sablon válaszokkal
4. „Segítség-értékrend”

Ezeket érdemes ebben a sorrendben használni, ha tehát nem érnénk célt az egyikkel, csak akkor lépni a következőre. A hangjegyzetben az első három megoldáshoz is kapsz hasznos kiegészítéseket, melyek rávilágítanak arra, hogy valamelyik megoldás néha miért nem működik, és ekkor mi hiányozhat belőle.

Barátsággal:

Novák Ferenc
társ a nevelésben