„Tévedés azt hinni, hogy a sikeres gyerek mindenképpen boldog is. Tedd a boldogságát a nevelés céljává, akkor lesz siker is!”

Novák Ferenc tanár,
társ a nevelésben

Néhány gyerek magától sikerorientált, míg másokat a szülők késztetnek arra, hogy tanulásban, művészetekben vagy sportban sikereket érjenek el. Nagyon is helyes, ha egy gyereknek vannak céljai. Ha azonban a siker áll a gyereknevelés középpontjában, akkor a gyerek több mindent él majd meg kudarcnak, mint amennyi mellet még motivált maradhatna.

Engedd érvényesülni belső motivációját!

A gyerek nyilván átél majd kudarcokat, miközben halad valami célja felé. Ez csak megedzi őt, ha a célt sajátjának érzi, és ha motivációjának forrásai nem mások elvárásai.

Sokan próbálják külső motivációval aktivizálni a gyerekeket. A legnagyobb érték azonban a gyerek belső, tehát saját motivációja. A legjobb, ha nem csökken az évek során. Amikor valami külső tényező sokáig rombolja ezt, akkor pedig a pedagógus vagy a szülő fontos feladata a belső motiváció helyreállítása.

Javasolt olvasnivalók

FELIRATKOZOM a Gyereknevelési Levelekre

A szerző

Novák Ferenc

Tanár, pedagógiai viselkedéskutató, szülők és pedagógusok gyereknevelési trénere, aki gyakorlatias tanácsaival készít fel gyermeknevelési nehézségek megoldására. Videóival, írásaival és konzultációival, iskolai és konferenciákon tartott előadásaival egyszerre az értékrend alapú és egyben humánus gyereknevelés elkötelezettje.