Miért erőltetnénk egy gyereket, ha magától is teszi a dolgát vagy magától is eleget tesz? Miért beszélnénk vele gorombán vagy csúnyán, ha szép szavakkal is elérhető nála valami? Miért hibáztatnák őt mindent a fejére olvasva, ha dicsértettel hamarabb végezne el dolgokat, mint alaposan lehordva?

“Amit egy gyerek megtehet, az szép szavakkal elérhető nála.”

Mit mond a szülő?

Szülők általában a következőkkel indokolják, amikor nem szép hangon, hanem parancsolva, ráförmedve vagy akár őt rángatva érnek el valamit a gyereknél:

1. “Veszélyes lett volna, ha a gyerek nem reagál azonnal.”
2. “Nem volt idő elmagyarázni a gyereknek. Rohanni kellett.”
3. “Úgy sem értette volna meg.”
4. “Már előtte is hisztizett a gyerek.”
5. “Nem akarta azt tenni! Makacs volt.”

Ezekre a “magyarázatokra” leginkább egy jó kérdés ad választ anélkül, hogy bőven indokolni kellene.

Kérdés

Az egyesen kívül van-e a fenti indokok között olyan, ami ne lenne megoldható tapintattal és egy kis idő ráfordításával? Ha nincs, akkor a megoldás az, hogy kellő figyelmet és időt kell szánni arra, hogy a gyerek értse a kérés vagy a kérdés fontosságát! Utána már a belátásán múlnak a dolgok.