Amikor a nevelés arányairól írok, nem a konkrét számok fontosak, hanem a példamutatás, de szóba kerülnek számok is. A nyugati, vagy nevezzük hanyagul európai kultúra, mára teljesen átalakította a gyereknevelés arányait, és nem éppen jó irányban. Azért is érdemes erről beszélni, mert jó pár tanár és más pedagógus dolgozik az arányok helyrebillentésén. Közülük sokan hiszik azt, hogy szinte egyedül vannak.
Sok, de nem elegendő szülő ösztönösen vagy tudatosan, de ugyancsak segíti az arányok helyreállítását. Sajnos a társadalom többsége viszont, és ezen a kultúra sok-sok elemét értem, visszahúzó erőként működik, s ebben a vonatkozásban inkább valamiféle antikultúrát támogat.
„Majd jól megnevellek!”
Ismered azt, amikor a szülő azt mondja a gyereknek, hogy „Majd jól megnevellek fiam!”. Furcsa, hogy példamutatás helyett fenyeget.
Ebben az egy mondatban benne van a lényeg azzal a tévedéssel kapcsolatban, hogy mit neveznek sokan nevelésnek. Nevelésen azt értik, amikor a gyerek lelkére beszélnek. Amikor megmondják neki, hogy mi helyes, mi nem. Nekik ennyi a nevelés: jól megbüntetik, amikor a „helyeset” nem tartja be, a „helytelent” viszont elköveti.
Ez odáig megy, hogy olyan szülők is vannak, akiknek megemlítve a nevelés szót csak büntetés jut eszükbe. Az ő fejükben nevelés = büntetés.
Amikor azt hallom egy szülőtől, hogy „majd én alaposan megnevellek”, akkor tudom, hogy eltévedt, és nem csak azért, mert nevelésen büntetést ért! Az egyszer biztos, hogy nem érti a nevelés arányait. A nevelés ugyanis több dologból áll össze, s ezek közül kiemelkedik az első, és annak semmi köze az előbb idézőjeles mondathoz.
A legfontosabb
Ha szülők vagyunk, akkor biztosan elrontottunk már pár dolgot a gyerekneveléssel kapcsolatban. Nincs ebben semmi meglepő. Sajnos sokan változtatás nélkül átveszik saját szüleiktől azok nevelési módszereit. Így élnek tovább a rossz hagyományok is, de szerencsére néhány igen értékes is.
Sok család van még, ahol tudják, hogy a szülői viselkedési minta az első, a legfontosabb gyereknevelési összetevő. A szülőktől és testvérektől látottakat könnyen átveszi a gyerek. Sajnos nem csak a jó példát, hanem a rosszat is. Ezért elég vicces, amikor például egy szülő maga rendszeresen nem mos kezet étkezés előtt. Ő maga azonban megmagyarázza a gyerekének, hogy mennyi kórokozó van egy koszos kézen, s hogy ezért evés előtt mindig mosson kezet.
Tudás, helytelen, helyes
Nem tartanám értéktelennek, de most nem megyünk bele az örök „tyúk-tojás befejeződésű” filozófiai vitába arról, hogy mi helyes és mi helytelen, és hogy ki mondja meg, hogy ez vagy az jó vagy rossz. A téma átbeszéléséhez elég, ha megmaradunk egyszerűen annál, hogy az erkölcsök szempontjából helyesnek tartják a szabályok tiszteletét és követését, míg ezek ellenkezőjét helytelennek.
A jó példa, amit szülőktől, más felnőttektől, testvérektől, más gyerekektől lát a gyerek, az sokkal, de sokkal erőteljesebb a gyerek nevelkedésében, mint a szabályok. Ez nem csökkenti a gyerek által ismert szóbeli vagy írott szabályok fontosságát. Ezt csak annyival érdemes kiegészíteni, hogy a példamutatás hatása és ereje kisgyermekkorban valamivel erősebb, és a tinédzser kor felé csökken.
A csökkenésnek nem az az oka, hogy ennek akkor már nem lenne jelentősége. Inkább az, hogy később az olvasási, megértési képességek növekedésével valamelyest megnövekszik az ismeretek átadhatósága, és így azok fontossága is. Itt a neveléssel összefüggésben ismereteken nem tantárgyak lexikális adatait értjük. Fontosabbak az emberi viselkedés, együttműködés, egymás megbecsülésének „szabályai”, az etika, erkölcs, és a lista ezzel még nem teljes.
Elnézést kérek azoktól, akik felháborodnak a nevelésnek és a lexikális adatok oktatásának előbbi szétválasztásán, és azoktól is, akik szerint pedig ellenkezőleg: a nevelés és oktatás nem ugyanaz a két dolog. Ha belemennék ebbe az akadémia vitába, akkor a végén azt mondanám magamnak az Annie Hall című filmből vett szavakkal, hogy „Vessetek a mókusok elé!”
Példamutatás
A jó és a rossz példa is nevel. Ezért van az, hogy valaki sohasem próbálja ki a drogot, mert a szülei sohasem éltek azzal, de olyan is van, hogy bár valakinek a szülei alkoholisták voltak, ő maga nem vált azzá, mert annyi rossz tapasztalata volt arról, hogy mennyire elveszítheti emberi mivoltát valaki a sok alkohol hatására.
Itt az a tényező jön be a képbe, hogy vannak gyerekek és tinédzserek, akik rendelkeznek annyi önállósággal, megfigyelő- és elemző képességgel, hogy saját maguk képesek kiértékelni a körülöttük lévő követendő és nem követendő példákat.
A gyereknevelés összetevői
A nevelés összetevői közé soroljuk tehát a felnőtt és gyerek környezet viselkedését. Ide tartoznak az ismeretek is, melyeket mások adnak át direkt azzal a célzattal, hogy alakítsák a gyereknek szűkebb és tágabb környezetéhez való hozzáállását, viselkedését. Ez utóbbinak része az, amikor egy szülő vagy egy tanár szabályokat, vagy a szabályoknak megfelelő helyes viselkedést beszél meg a gyerekkel.
A harmadik összetevő a társadalomban és a fizikai környezetben való (nem puszta, hanem) tényleges túléléshez szükséges tudás átadása és megszerzése. Ez lehet némi átfedésben a direkt nevelési célú ismeretekkel, de az oktatásnak ez a része prózai módon inkább az életnek arról a részéről szól, ami bár más tartalommal, de akár egy dzsungelben, akár egy nagyvároson belül elengedhetetlen a fennmaradáshoz.
Kultúra?
Egy negyedik összetevőt, a társadalom kulturális és kultúrát romboló összetevőit nem feltétlen kellene különválasztani sem az elsőtől, sem a másodiktól. Valahol annak a kettőnek a határán található. Csak azért említem külön, mert a hatása manapság már olyan erőteljes.
Ez a negyedik, a média és az elektronikus információk. Ezek olyan meghatározó mennyiségben nyomulnak be egyének, családok és nagyobb közösségek életébe, hogy akár drámai mértékben torzíthatják egyéb nevelő összetevők (példamutatás és a szabályok ismerete) hatását. A primitívség legaljáig süllyedt, valóságnak nevezett „show”-k, média-celebek gyorsan feltűnő és hamar lehulló „csillaga”, gyors meggazdagodást remélő, életstílusnak nevezett hazugságot ígérő „influencerek” (véleményvezérek) világa.
Gratulálok minden szülőnek, aki ebben a Róma végnapjait idéző nyugati civilizációban úgy neveli fel a gyerekét, hogy annak maradnak és lesznek értékes és saját céljai. Ráadásul úgy, hogy gyerekük az önbecsülés lován körülbelül közepén ül majd amikor felnő. Ehhez hozzátehetjük azt, hogy élete nem csak saját magának lesz értékes, hanem családja, barátai és szélesebb közösségek számára is.
A nevelés arányai és példamutatás
Mindezek után álljon itt egy végtelenül leegyszerűsített ábra, aminek az arányain lehet vitatkozni. A szándékom az, hogy a megdöbbentő aránytalanságra felhívjam a figyelmét szülőknek és tanároknak, óvónőknek és bárkinek a pedagógia környékén.
Tévedjek akár húsz százalékot, és legyen csak 70-30 az arány, akkor is ez a helyzet. Ideje lenne széleskörűen ismertté tenni a családok számára, hogy a példamutatás a nevelés kulcseleme. Ez az oka annak, amiért fölösleges és igazságtalan is azt mondani egy tanárnak, hogy „azért van az iskola, hogy megnevelje”.
Miért nevezhetjük megdöbbentőnek ezt az ábrát? Azért mert mutatja, hogy milyen szélmalomharcot vív a tanár az iskolában, az óvónő az óvodában, és ki-ki a maga pozíciójában, amíg a családi és más felnőtt környezet nem mutat jó példát a gyereknek.
Az igaz, hogy a más gyerekek példája ugyanúgy fontos, mint a felnőtteké, s hogy ebből a szempontból a gyerek a legtöbb példát az iskolában látja maga körül. Azt azonban ne felejtsük el, hogy a legeslegtöbb gyerek szintén otthonról jön iskolába, még ha az egy másik otthon is.
Ha mint szülő úgy érzed, hogy méltánytalan veled szemben, amit itt olvastál, akkor az azért van, mert te valószínűleg minden tőled telhetőt megteszel, hogy jó példa legyél a gyerek számára. Nagyon is valószínű, hogy pontosan azok nem olvassák ezt, akiknek nagyon kellene. Miért is olvasnák azonban, hiszen ők úgy tudják, hogy „azért van az iskola, hogy megnevelje”.
Novák Ferenc
társ a nevelésben
Megosztom a Facebook-on
FELIRATKOZOM a Gyereknevelési Levelekre
Nem azzal nevelsz – rövid videó
