Miért nem vigyáz a játékaira a gyerek?

Sok szülőnek okoz nehézséget, hogy a gyereke nem vigyáz a játékaira, nem becsüli meg ruháit és más tárgyait. Ha szeretnéd jó irányba változtatni ezt a tendenciát, akkor erre vannak válaszok és technikák.

A kisgyermekkor vége előtt fölösleges azzal foglalkozni, hogy a gyerek egy-egy mozdulatával tönkretesz apró dolgokat. Ekkor még csak ismerkedik a külvilággal, annak tárgyaival és élőlényeivel. Miközben felfedezi, hogyan mozgathatja saját testét, testrészeit, még saját erejével is meg kell ismerkednie. Ebben az időszakban könnyen összeroppanthat egy katicabogarat. Ehhez azonban nem társul nála semmilyen romboló vagy élőlény elleni szándék.

A gyerekek kezdetben nem rendelkeznek a tárgyak értékének fogalmával. Nekik a tárgyak eleinte csak újdonságok, amiket érdeklődéssel szemlélnek, és amelyekhez kisebb nagyobb gyakorlottsággal nyúlnak hozzá. Később, amikor véletlenül, eltörnek valami apró játékot, és a játék pótolhatatlan, vagy a szülőnek nincsen újabbra pénze, akkor a gyerek megtapasztalja, hogy milyen annak a tárgynak a hiánya. Ekkor elkezdi értékkel felruházni a tárgyakat. Ehhez még arra sincs szüksége, hogy ismerje, értse vagy használja a pénzt.

Az óvodában vagy később az iskolában, amikor a gyerek elcserél egy játékot egy másikra, akkor mérlegeli, hogy megéri-e neki, a csere. Egyre jobban “kiszámítja”, nyújt-e számára annyi előnyt az egyik játék, mint a másik. Néha a gyerek megbánja a cserét, mert utólag tapasztalja, hogy rosszul mérte fel a cserével járó az előnyöket és hátrányokat.

Mit nyújt a gyerek cserében?

Közismert, hogy a felnőttek is jobban megbecsülnek valamit, amiért megdolgoztak. Amire gyűjtöttek, ami nehezen pótolható, ami nem csak úgy az ölükbe hullott, az értékesebb. Így van ez a gyerekeknél is.

Ha a szülő számára mindegy, hogy a gyerek hány ugyanolyan kisautót tesz tönkre, és máris vesz neki egy újat, miután ő a régit tönkretette, akkor a gyerek számára nem lesz túl értékes ez a játék.

Mint szülő, jól teszed, hogy amikor gyerek elrontja egy játékát, akkor nem pótolod azonnal. Ha szeretne egy ugyanolyat, akkor kérsz tőle cserében valamit, amit ő meg tud tenni. Még a 2 éves gyerek is sok mindenben tud segíteni otthon. Így megtapasztalja, hogy a dolgok birtoklásáért általában cselekedni kell. Ez jól jön majd neki később is, amikor felnő.

Vannak alapvető dolgok, amiket a szülő természetesen vagy szeretetből nyújt a gyereknek, és nem vár érte cserét. Igyekszel jó környezetet biztosítani számára, megfelelő táplálékkal látod el. Játszol, tanulsz vele, és még sok minden más. Ezek így rendben is vannak. Lennie kell azonban olyan dolgoknak is, melyekért elvársz tőle valami. Így megtanulja, hogy nem csak kap, hanem ad is.

Engedik őt segíteni otthon, óvodában vagy iskolában?

Vajon hasznosnak gondolja magát a gyerek? Könnyen önzővé nevelhető, ha mindig csak kap a szüleitől és a tágabb családtól.

Engedd meg neki, hogy segítsen, még akkor is, ha kisebb korában néha inkább hátránynak érzed majd, nem pedig segítségnek!

Ha engeded neki, hogy segítsen, akkor jobban megtanulja a tárgyak, eszközök használatát. Ráadásul így büszkébb is lesz arra, amit elér, és jobban megbecsüli, amit cserében kap. Ez növeli az önbecsülését is.

A csere nem csak otthon, hanem az iskolában is fontos tényező. Ha tanárként túlzóan alacsonyak az elvárásaink, akkor a gyerek nem lesz büszke az osztályzataira. Akkor nem is becsüli meg a jó bizonyítványát, s könnyen meglehet, hogy egy jó év után a következő évben jelentősen romlanak az osztályzatai.

Mivel erre a mondatra sok szülő azonnal az ellenkezőjére gondol, a kedvükért említem meg, hogy természetesen a túlzó elvárások is károsak, mert rontják az önbecsülést.

“Kitől tanulja ezt a gyerek?”

Nyilvánvaló, de a teljesség kedvéért nem hagyhatjuk ki, hogy hiába tanítja néhány szülő szavakban arra a gyereket, hogy vigyázzon a holmijára, ha ő maga ebben nem mutat jó példát.

Ha a gyerek azt tapasztalja, hogy apa sem vigyáz a saját biciklijére, hanem kint hagyja ázni az udvaron vagy az erkélyen az esőben, akkor ezt a példát követi majd. Ebben az esetben felesleges a gyerektől számon kérni, hogy miért nem törölgeti le legalább hetente a saját biciklijét, hogy az ne legyen sáros és rozsdás.

Ha anya szanaszét hagyja a ruháit a lakásban, vagy a mosásra váró cucc halomban áll a mosógép mellett összevissza az rossz példa. Így nehéz megkérdezni a kislánytól, hogy miért nem teszi vissza a szekrénybe azokat a ruháit, melyeket kivett és felpróbált, de amelyekre végül nem esett a választása, hogy aznap azokat vegye fel.

A példamutatás elsődleges nevelési eszköz

Érdemes hát nagyon komolyan venni saját szülői példánkat, amit a gyerek figyel, s amit követni fog. Sajnos követi majd akkor is, ha rossz példát mutatunk. Akkor is, ha mi nem becsüljük meg saját tárgyainkat. Nem érdekes, hogy az autónkról, a biciklinkről, a telefonunkról vagy a fogkefénkről van-e szó.

Ide tartozik, hogy néhány szülő mondta már nekem, hogy nem érti, hogy

„kitől tanulja ezt a gyerek”,

mert ő maga, mint szülő példásan viselkedik abban a dologban. Bár a legerőteljesebb a szülő példája, de néha nem tőle jön a negatív minta, hanem más felnőttektől. Például egyéb családtagoktól, játszótéri gyerekektől, iskolatársaktól.

Ilyenkor az a lényeg, hogy mit hall a gyerek a szülőtől, hogyan értékeli azt a nem példamutató személyt. Ha ugyanis a szülő nagyra tart valakit, aki rendetlen, akkor azzal a rendetlenség lesz elfogadható a gyerek számára. Persze attól még, hogy valaki rendetlen, lehet kedves és értékes fickó, de a szülő jól teszi ebben az esetben, ha amellett, hogy elismerően beszél a gyereknek az illetőről, megemlíti azt is, hogy – mondjuk – kár, hogy a növényeket hagyja kipusztulni, és nem locsolja azokat.

Saját tárgyak és mások játékai

Még felnőttektől is tiszteletre méltó, ha ugyanúgy vigyáznak mások dolgaira, mint a sajátjukra. Ha úgy lenne, hogy ezt minden felnőtt betartaná, akkor visszaérkezve az autónkhoz a parkolóba, nem találnánk úgy, hogy ma eggyel több rajta a karcolás, mint korábban.

Nem várhatjuk el egy gyerektől sem, hogy magától ismerjen olyan szabályt, hogy nem teszünk olyat mások tulajdonával, amilyet nem szeretnénk, hogy valaki más a miénkkel tegyen. Boldog lehet az a szülő, akinek a gyereke nem csak a saját játékaira vigyáz, hanem a másokéra is.

A gyerekek alapvetően okosak, és felfogják, ha arra tanítjuk, hogy a másik gyerek fejével is gondolkodjanak. Ezen azt értjük, hogy gondoljon bele, miként érezné magát, ha a másik gyerek az ő játékbabája fejét törné le.

Jól jár az a gyerek, akit a szülei megtanítanak úgy gondolkodni, hogy figyelembe vegye más gyerekek érdekeit i. Az ilyen gyereknek könnyebben lesznek barátai. Az pedig egyértelmű, hogy aki megbecsüli más gyerekek játékát, az könnyebben vigyáz a sajátjára is.

Miért nem vigyáz a játékaira?

Néhány fontos összetevőt összeszedtünk itt arról, hogy miért nem vigyáz a játékaira. Ha odafigyelsz az említett négy dologra, akkor jobban megbecsüli majd a játékait és más holmiját.

– Elfogadjuk a segítségét.
– Megtanítjuk cserét nyújtani.
– Saját példánkkal mutatunk irányt.
– Kölcsönösségre is neveljük.

Tehetünk még mást is annak érdekében, hogy természetes legyen számára a dolgok megbecsülése. A fenti négyet is szép sikerrel alkalmazhatja egy eredményes szülő.

Novák Ferenc
társ a nevelésben

Facebook Comments