Ugye nem azt tapasztalod, hogy a tanár szövetségese a szülő? Hogyan nyerd meg a szülőket az iskola legjobb céljai számára Te, mint tanár (vagy más pedagógus), ha a legjobb célokon egy iskolában vagy óvodában azokat értjük, melyek a gyerek fejlődésének, tudásának és kiteljesedésének érdekeit a leginkább szolgálják?
Fogjuk a társadalomra?
Való igaz, hogy manapság mindenkinek nehéz; szülőnek, tanárnak és diáknak egyaránt. A társadalmak nem éppen virágoznak. Óriási a technikai fejlődés, de ezt nem követi az emberek lelki vagy szellemi fejlődése. A szülőkön nagy a teher a megélhetéshez szükséges anyagiak előteremtéséhez. Ez sok velük tölthető időt elvesz a gyereküktől. Akinek pedig anyagilag megy jól, sokszor annak is meg vannak a saját személyes nehézségei, akár a párkapcsolatban, akár egészségi vagy más területen.
Régi igazság, hogy boldog ember könnyebben nevel boldog gyereket, és ez egyaránt érvényes szülőre és tanárra is. Nem várhatunk azonban arra, hogy hamarosan minden tanárnak és szülőnek csökkennek magánéleti és munkahelyi terhei. Diákjaink és gyerekeink viszont most szorulnak gondos felnőtt segítségre.
Igen, sok minden ellenünk dolgozik. Nagy mennyiségű aberráció áramlik tévéből és internetről is, meg még tudod mennyi más helyről, és ebből jókora adag ér el felnőtteket és gyerekeket egyaránt. Mégsem tehetjük fel a kezünket, és nem mondhatjuk, hogy „Hát akkor legyen! Majd a tablet és a mobiltelefon felneveli a gyereket.”
A tanár-szülő kapcsolat helyreállítása
Ha már egyszer annyi minden nehezíti ma a gyerekek természetes és egészséges személyiségfejlődését, etikai szintjük felemelkedését, akkor mi, tanárok és szülők, megengedhetjük-e magunknak azt a luxust, hogy elveszítjük legfontosabb szövetségesünket, a szülőt és a tanárt. Erre sokan legyinthetnek, hogy „Már régen elveszítettük!” Felőlem lehet ez a helyzet, de akkor javítsunk rajta!
Nem akarom meggyőzni azokat, akik szívesebben kapaszkodnak néhány rossz tapasztalatukból megkövesedett következtetésükbe, miszerint mi tanárok a szülőkkel úgy sem megyünk semmire. Azokkal maradok további soraimmal „kettesben” a szülő-pedagógus együttműködés témáját boncolgatva, akik el tudnak képzelni esélyt a javulásra.
Hirdetés
Sok tantestülettel van szerencsém beszélgetni. Sosem mulasztom el megkérdezni, hogy „A szülők hány százaléka jár el szülői értekezletre?” (Nem mintha a szülői értekezlet lenne a tanár-szülő kapcsolatok csúcsa.) A legutóbbi húsz tanári karból, akiknek iskolai agresszió kezelésről vagy az iskolán beleüli elfogadásról előadást tartottam, csak kettő volt, ahol azt válaszolták, hogy a szülői értekezleteken legalább a gyerekek felét képviseli anya, apa, vagy egy nagyszülő.
A gyereknevelés háromszöge
Írtam már néhányszor a gyereknevelés egyik legfontosabb háromszögéről, ami talán nem ilyen néven, de nem ismeretlen, sőt világos és alapvetően fontos minden pedagógus számára. Így vagy úgy ismerik, mégis ritkán használják elég tudatosan ahhoz, hogy eredményeket hozzon. Most csak röviden említem ezt a pedagógus-gyerek-szülő háromszöget. Csak a lényeget emelem ki.
Képzeletben rendeljük hozzá ezt a három szereplőt, a szülőt, a gyereket és a pedagógust egy háromszög egy-egy csúcsához. Elnézést a geometriából vett demonstrációért. A gyerek iskolai sikereinek mértékét erőteljesen befolyásolja, hogy milyen a megértés és az abból fakadó együttműködés a háromszög tanár-diák, szülő-gyerek és a tanár-szülő oldalain.
Mennyire lesz sikeres a nevelés és az oktatás? Annyira, amennyire a „csúcsok között” jó a kommunikáció. Amikor senki nem figyel senkire, akkor egészen biztosan nincs kommunikáció. Ha a szülőt nem érdekli az, amit a tanár mond, vagy a másik oldalról nézve, amikor a tanár nem veszi komolyan a szülőt, akkor sérül a gyereknevelés háromszöge.
Ekkor rövidülnek a háromszög oldalai, és a végén kapunk egy pirinyó háromszögecskét. Ahogy ez egyre kisebb, úgy csökken a nevelés és oktatás hatékonysága. Nem állítom, hogy nincsenek más tényezők e három mellett, de ha csak ezzel a hárommal érdemben törődnénk, már sokkal jobb lenne a helyzet.
Itt van az ideje abbahagyni ezt: „A tanárok nem vesznek minket komolyan!” és ezt: „A szülők már csak ilyenek!”
A pedagógus-gyerek-szülő háromszög három oldala jó kommunikációs párost képvisel, és megfelelő kereteket biztosítana egy diák számára. Sajnos sok iskolában a tanár-szülő viszonylatban csak vágynak arra a tanárok vagy a szülők, hogy a másik fél meghallgassa őket.
A tanár legfőbb szövetségese
A fentiek alapján sok kifogás eszébe juthat szülőnek és tanárnak egyaránt. Például: „Én együttműködnék a tanárral, de a tanár nem tekint partnernek!” vagy „Az én gyerekem jól nevelt, de a padtársa, aki néha megveri, na annak az anyját még sosem láttam szülői értekezleten.” vagy „Én mint osztályfőnök sajnos egy kezemen meg tudom számolni, hogy hányan jönnek el szülői értekezletre.”
Szülőknek is tartok előadásokat, de az egyik célom inkább az, hogy tanár társaimat meggyőzzem arról, hogy nem a szülőktől kell várnunk azt, hogy valaki megtörje azt az ördögi kört, melyben szülő tanárra és tanár szülőre mutogat, amikor a gyerek neveléséről vagy oktatásáról van szó. Természetesen, a szülőket kezelő technikákat is adok a tanár számára, mert irreális lenne az előbbieket kérni egy pedagógustól, aki ismeri, hogy milyen az, amikor egy szülő olyan hangosan kiabál vele, hogy szinte lobog miatta a haja.
Ha függetlenül attól, hogy a szülőnek nincs pedagógia végzettsége, vagy akár nincs semmilyen végzettsége, elkezdjük komolyan venni őt, elkezdni ő is komolyan venni saját magát.
Igen, ez merész kijelentés. Túl megy egy cikk méretein azoknak a gyakorlati tanácsoknak a köre, melyekkel a változást elindíthatja egy pedagógus, leginkább pedig egy egész tantestület. A 2019-es Iskolai Agressziókezelési Pedagógus Konferencián szántam rá időt, hogy segítsem ebben is tanár társaimat, iskolai szociális munkásokat és iskola-pszichológusokat.
Azzal tisztában vagyok, hogy a szülők meggyőzésén is munkálkodni kell. Sokan szülők és tanárok is vagyunk egyben. Segítenünk kell azoknak, akik nem tanárok, de szülőként nincsenek jó viszonyban az iskolával vagy az ott tanító pedagógusokkal. Meg kell értetnünk velük, hogy tiszteljük a véleményüket, de a mindenáron való szembenállás szembenállást szül. Nem elég a tanároktól várni az első lépést! Sok szülő elég bölcs ahhoz, hogy ő maga tegye ezt meg, ha már nekünk nem mindig sikerül.
Novák Ferenc
társ a nevelésben
Hirdetés
Megosztom a Facebook-on
FELIRATKOZOM a Gyereknevelési Levelekre
Előadás az iskolád tanárainak – Kattints a képre!
