Iskolai Agresszió Kezelés - Novák Ferenc
Olvasási idő:6 perc

Novemberben alkalmam volt két pedagógus konferencia előadásaiban is megosztani pár technikát tanár társaimmal, melyek az iskolai agresszió csökkentését szolgálják. Bár örülök, hogy ilyen sokan eljönnek az ilyen eseményekre, mégis elmondom minden alkalommal, hogy igencsak nagy bizalom kell ahhoz, hogy egy tanár feláldozza erre egy hétvégéjét, miközben hány továbbképzésről ment már haza úgy, hogy túlságosan elméleti volt.

Ezért igyekszem a legkevesebb elméletet és a legtöbb gyakorlati megoldást kínálni számukra. Amíg mások szombaton lemondóan vagy szkeptikusan otthon töltötték az időt, a konferencián jelenlévők most is bebizonyították, hogy amikor az iskolai agresszió csökkentéséről van szó, akkor nem lehet feladni, ebbe nem lehet beletörődni, és tenni kell valamit a helyzet enyhítésére.

Sem a hallgatóság, sem én nem tudjuk megúszni, hogy ne beszéljünk mégis némi elméletről is, mert hogyan látnánk neki egy pedagógia technika használatának, ha nem tudnánk, mi adja működőképességének alapját?

Nem születnek agresszívnek

Azt szinte mindenki tudja, hogy a gyerekek nem születnek agresszívnek. Azt azonban már kevesebben, hogy egy agresszív gyerek célja a viselkedésével győzni bármi áron, szinte bárki és bármi ellen. Ami pedig egy ilyen gyermek fő jellemzője, az egyrészt az, hogy nem tud tisztességesen győzni, a másik pedig az, hogy nem tud méltósággal veszíteni.

Itt megjegyzem, hogy ez a két probléma aligha áll fenn egy olyan gyereknél, akivel elég társasjátékot játszottak a szülei, vagy aki eleget sportolt már korrekt szabályok között. A tanárnak és tanítónak azonban nem áll rendelkezésére annyi idő, hogy pótolja azt a veszteséget, amit a gyerek a szüleivel való játék hiányában elszenvedett.

II. Iskolai Agresszió Kezelési Pedagógus Konferencia - Tanárok
II. Iskolai Agresszió Kezelési Pedagógus Konferencia

Térjünk vissza oda, hogy „nem tud tisztességesen győzni”, sem „méltósággal veszíteni”. Ez a kettő azt is jelenti egy agresszív gyerek számára, hogy elveszítette az önbecsülését. (Az önbecsülést ne keverjük össze az agresszív felnőtteken jól látható kivagyisággal!) Így eljutunk az agresszív emberrel kapcsolatos legfontosabb dologhoz: nincs önbecsülése, mert megszokta, hogy tisztességtelen eszközökkel győzzön. Abban pedig egy ideje már nem bízik, hogy ugyanezt tisztességesen is elérhetné.

Önbecsülés

Így eljutunk oda is, hogy az önbecsülés az, amit helyreállítva lecsökkenthető, esetleg ki is iktatható az agresszív gyerek viselkedési mintája, mert ha többé már nem gond számára, ha veszít, és már tud győzni tisztességesen is, akkor nem kell majd becstelennek lennie.

Én magam nem gondolom, hogy a győzelem olyan fontos lenne, de sok-sok embernek elsődleges fontosságú. Ez érthető is, hiszen az emberek célokat fogalmaznak meg maguk vagy közösségük számára. Ha nem érik el azokat, akkor kissé boldogtalanok. Ha pedig elérik őket, akkor elégedettebbek, boldogabbak. Ha pedig így van, akkor érdemes megtanítani az agresszív gyereket a tisztességes győzelemre.

Miért foglalkozzunk egy agresszív gyerek megmentésével, amikor sok szelídebb gyerekre is fordíthatnánk az időnket? Megértem, ha bárki felháborodik ezen, én mégis azt állítom, hogy ez alapvető fontosságú akkor, ha egy osztályban vagy iskolában békét szeretnénk. Ennek oka az, hogy vannak hangadók, akik „példaképek” az osztály többi tagjának, akkor is, ha rossz példát mutatnak. Ha az ő agresszív viselkedésmintájukat megszüntetjük a közösségben, akkor osztály szinten is csökken a agresszió, sőt, még el is múlhat.

A konferencián részletesen ismertettem a konkrét lépéseket, melyek megoldást jelentenek. Ezek bármely pedagógus által alkalmazhatók. Két konferencia között legfeljebb azoknak a tantestületeknek tudom átadni ezt az egyszerű eszközt, akik meghívnak egy előadásra. Gondoltam, leírom egyszer, hogy olvasással is elsajátítható legyen. Eddig azért nem vettem rá erre magamat, mert az a tapasztalatom, hogy még a felnőttekben is van némi türelmetlenség a tanulásra. Ezért azt csinálnák, hogy a lépésekhez tartozó magyarázatot nem olvasnák el. Ehelyett csak belevágnának a lépésekbe, miközben nagyon is fontos tudni, hogy melyik pontot miért csináljuk és meddig.

Neurológus az étkezésről, alvásról

Bár én tisztán nevelési módszerekkel segítek tanároknak és szülőknek, a konferenciára elhívtam egy neurológust. Dr. Fábián Mária reálissá tette tanár és tanító kollégáimnak, hogy nem bírnak személyiségi problémákkal azok a gyerekek, akik alkalmanként azért agresszívek, mert nem ettek vagy nem aludtak. Velük kapcsolatban csak a szüleiket kellene meggyőzni, hogy ne engedjék őket éhesen és kialvatlanul iskolába. Ha ezeken nem változtatnak, akkor nincs abban semmi meglepő, hogy ingerlékenyebbek és alkalmanként agresszív megnyilvánulásaik lesznek.

Dr. Fábián Mária neurológus az Iskolai Agresszió Kezelési Konferencián 2019-ben.
Dr. Fábián Mária

Saját szakterületem a agresszió nevelési eszközökkel való csökkentése. Az előbb említettem, hogy van arra lépéssorozat, hogy megszüntessük egy gyerek agresszív motivációját. Kissé más a helyzet csoportokkal, osztályokkal. Az ő viselkedésük javítására legalább két út járható. Az egyik, hogy az előbbi módon helyrehozzuk az agresszív hangadó(k) önbecsülését, a másik azonban csoportszintű.

Az agresszív viselkedés, különösen annak speciális fajtája, a bullying mögött mindig felbukkan egy jelenség. Az egresszív diákok ugyanis nem fogadják el egymást olyannak, amilyenek. Amikor egy csoportban az elfogadás hiányát tapasztaljuk, ott jelen van a heccelés, egymás durva ugratása, és még sok más lassú, de romboló viselkedés.

Egymás elfogadásának növelése elérhető, ha helyreállítjuk az osztályban a szabályok tiszteletét. Ezután úgy tanítunk közösségi szabályokat, hogy minden esetben megnézzük, hogy az a szabály hogyan előnyös az egyénnek, de azt is, hogyan szolgál másokat is. Ilyen módon begyakoroltatjuk a gyerekekkel azt, hogy mások fejével is gondolkodjanak, s ez elvezeti őket egymás nagyobb elfogadásához, majd az agresszív iskolai viselkedés csökkenéséhez.

Iskolai agresszió és szabálytisztelet

A pedagógus konferencia résztvevői a technikai szóbeli ismertetésén túl írásban is megkapták a szabálytisztelet helyreállítása 7 lépésének ismertetést, amit kifejezetten csoportok elfogadási szintjének emelésére dolgoztam ki. A technika egy-egy csoporton alkalmazva, a csoport képességeitől és a gyerekek korától és etikai szintjétől függően, legfeljebb 1 és 3 foglakozás közötti időtartam alatt éri el hatását. Szinte nincs olyan osztály, amiben ne lenne elérhető egy-két foglakozás alatt, hogy a végén a gyerekek fele úgy érezze, hogy most már könnyebb betartania a szabályokat, mint eddig.

II. Iskolai Agresszió Kezelési Pedagógus Konferencia - Novák Ferenc
II. Iskolai Agresszió Kezelési Pedagógus Konferencia

A szabálytisztelet helyreállítása önmagában is alkalmazható az etika helyreállítására, a Virágozz és Prosperálj Alapítvány pedig két programban is szolgáltatja tanárok számára. Ezek a Iskolai Elfogadás Program és az Etikus Iskola Program.

A szabálytisztelet helyreállítását nem csak pedagógusok, osztályfőnökök, erkölcstan tanárok használhatják csoportok, osztályok számára. Úgy van kidolgozva, hogy szülők is alkalmazhatják a gyereküknek segítve ezzel. Azt, hogy mennyire egyszerű, számos példa mutatja már, korábban már írtam is ilyen esetről a Gyereknevelés oldalain.

Milyen egy ilyen iskolai agresszió konferencia hangulata? Már megszoktam, hogy az első harminc perc a kétkedés jegyében telik. Kollégáim már annyi továbbképzésen vettek részt, ahol nem kaptak használható megoldásokat. Csak problémát felvető és hangsúlyozó táblázatokat, grafikonokat láttak. Amikor azonban pedagógus társaim találkoznak az agresszív viselkedés mögött meghúzódó valódi okokkal, majd az ezekre adott megoldásokkal, akkor felszabadultabbak lesznek, mert már tudják, hogy jó helyen járnak.

Két és félszer annyian

Majdnem minden ilyen alkalommal találkozom pedagógusok olyan problémáival, melyek megoldására nem alkalmas egy konferencia. Nekik fel szoktam kínálni, hogy keressenek meg külön, mert személyes konzultációval tudom őket segíteni. Azt nem nagyon értik, hogy miért teszem ezt ingyen, pedig a válasz egyszerű. Olyan nagyra tartom a diákok érdekében történő személyes szerepvállalásukat, valamint azt, hogy ott vannak a pályán, hogy úgy gondolom, jár nekik ennyi cserében.

Hadd váltsak itt át személyesbe, hátha te, aki ezt olvasod is tanár vagy, és ott voltál. Az idei konferencián két és félszer annyian voltatok, mint tavaly. Köszönöm, hogy eljöttél. Ez komoly bizalmat mutat, és én igyekszem megfelelni az elvárásoknak. Most azonban nem várunk egy évet, mert már két-három hónap múlva olyasmiben kaptok segítséget, amire mindig is vágytatok. Ez is egyszerű és ez is gyakorlatias lesz, és már előre várom, hogy lássam, amint megnövekedik önbizalmatok a technika begyakorlását követően. Jelzem majd, mikor kezdődik. A pedagógus konferencia után, most visszatérek a szülőknek szóló további gyakorlatias nevelési megoldások ismertetéséhez.

Novák Ferenc tanár,
társ a nevelésben

Előadás az iskolád tanárainak – Kattints a képre!

Iskolai Agresszió Csökkentési Előadás FB
Iskolai Agresszió Csökkentési Előadás

FELIRATKOZOM a Gyereknevelési Levelekre

A szerző

Novák Ferenc

Tanár, pedagógiai viselkedéskutató, szülők és pedagógusok gyereknevelési trénere, aki gyakorlatias tanácsaival készít fel gyermeknevelési nehézségek megoldására. Videóival, írásaival és konzultációival, iskolai és konferenciákon tartott előadásaival egyszerre az értékrend alapú és egyben humánus gyereknevelés elkötelezettje.