Miért nem tanácsos azt mondani egy gyereknek, hogy „Segítek megnyugodni?” Ez a mondat és hangsúlyozása eredetileg jóindulatú céllal jött létre. Eredeti feladatának azt szánták, hogy ellensúlyozza vagy inkább felváltsa azt a réges-régi és még ma is gyakori otromba hozzáállást, amikor a szülő számonkéri a gyereken, hogy miért zaklatott, és ilyesmiket mond neki: „Ne hisztizz már! Hagyd abba!” A „segítek megnyugodni” kifejezéssel ezzel szemben az volt az eredeti irány, hogy ne szégyenítsék meg a gyereket, ne elutasítsák el negatív érzelmi állapotokban sem, hanem inkább maradjanak vele kommunikációban.

A „segítek megnyugodni” messze jobb hozzáállás a gyerekhez, mint az ennek megjelenését megelőző korszakoké. Akkoriban ugyanis igen sok szülőt és pedagógust inkább csak egy cél vezérelt: „a gyerek hagyja már abba”. Mielőtt sorra vesszük, hogy vannak hátrányai a ma elterjedt „varázsmondatnak” is, nézzünk rá a történetére!

Történet

A „segítek megnyugodni” típusú mondatok nem egy konkrét szakemberhez köthetők, hanem egy 1990-es évek óta terjedő kapcsolatfókuszú gyermeknevelési irányzat jellegzetes kifejezései. Ezt több, egymástól független pszichológiai nevelési vagy divat- és marketingirányzat hasonló szándékkal kezdte használni. Például:

• A kötődést hangsúlyozó „Attachment Parenting” (1990-es évek).
• A co-regulation (közös szabályozás) fogalma Allan Schore neurobiológiájából származik (1990–2000).
• Daniel Siegel és Tina Payne Bryson a hétköznapi szülői nyelvezetben népszerűsítették azt a gondolatot, hogy a felnőtt „hangolja” a gyereket (2011-2020).
• Az 1970 és 2000 közötti viselkedéscentrikus tanácsok után megjelent idegrendszer-központú megközelítések nyelvezetére materialista jellegük ellenére is jellemzők az ilyen mondatok.

Segítek megnyugodni – hátrányok

A „segítek megnyugodni” kifejezés pozitív oldala a belőle érezhető együttérzésen felül az általában hozzákapcsolt sajnálkozó hanghordozás, ahogyan mondják. Sajnos komoly hátrányai is vannak, és mielőtt megvizsgálnánk egy középutas lehetőséget, nézzük meg pár pontban, miért nem javasolt ezzel a mondattal nyugtatni a gyereket!

1. Azt az érzetet kelti a gyerekben, hogy ő nem ura saját érzelmeinek. Az amúgy nagyon is valószínű, hogy ilyenkor többnyire nem ura a saját érzelmeinek, de miért kellene ezt elmondani neki? A mondat azt sugallhatja neki, hogy egyedül nem tud megnyugodni, ez pedig szégyent, alkalmatlanság érzését és akár még nagyobb ellenállást is kiválthat belőle.
2. A „segítek megnyugodni” kifejezés a felnőtt szerepét túlhangsúlyozó, irányító hangzású.
   A gyerek számára ez úgy hangozhat, hogy a felnőtt át akarja venni az irányítást a saját érzései felett. Ez csökkenti a gyermek autonómiáját és gyakran nagyobb feszültséget szül, tehát pontosan az ellenkezőjét éri el, mint amiért elhangzik.
3. A gyerek néhány különösen zaklatott érzelmi állapotában nincsen helye megbeszélésnek, hiszen ami a szülő részérérő elhangzik, az nem találkozik a gyerek tudatosságával, hanem öntudatlanságába ütközve nem szabályozott reakciót hoz létre, akár nagyobb dühöt vagy agressziót. Egy ilyen felajánlás (segítek megnyugodni) tehát túl sok információ lehet például a síró, dühös vagy máshogyan túlterhelt gyereknek. Gyorsabb és természetesebb a cselekvés, akár mellé térdelni és csendben jelen lenni, mint annak megmagyarázása a gyereknek, hogy mit érez.
4. A „megnyugodni” szó elvárásként hathat és olyan parancsként értelmezhető, hogy „Most nyugodj meg!” Ez a gyermekből gyakran az ellenkező reakciót váltja ki, mert a nyugalom nem parancsra érkezik.
5. A gyerekben téves felelősségérzet alakulhat ki. Értelmezheti így: „a felnőtt csak akkor marad együtt érző velem, ha én megnyugszom”. Ez öntudatlanul is megfelelési kényszert indíthat el nála, ami ebben az esetben azzal járhat, hogy „nem szabad kimutatnom ilyen érzelmeimet”.

Működő középút

A gyerek többnyire még zaklatott állapotában is érzékeli a szülő jelenlétét. Attól még, hogy ő zaklatott, egyetlen felpillantással is képes felfogni, hogy a szülő türelemmel és várakozva fordul felé. Ehhez nem kell őt szavakkal bombázni. Nem kell mindenáron beszélni hozzá, hiszen nemcsak az említett kifejezés, hanem akár sok más szó is teljesen más hatással lehet a gyerekre, mert ilyen helyzetekben több az öntudatlanság, mint az elemző gondolkodás.

Nyugodt tekintet, széttárt, a gyermeket váró szülői karok vagy ha a közelben van – és nem csapkod -, akkor egy gyengéd simítás vagy ölelés, de nem az akarata ellenére, … ezek segítik őt kijönni a zaklatottság állapotának lecsökkent kommunikációs csapdájából. Végül is mi történik, ha jól tettük a dolgunkat? A gyermek ismét kommunikációba kerül velünk. Akik erre azt az ellenvetést teszik, hogy a csapkodó vagy kiabáló gyerek is kommunikál, akkor nem veszik figyelembe, hogy azok egyirányú önkifejezések, a valódi kommunikációban pedig legalább két résztvevő szerepel.

Ha valaki mindenáron beszélni szeretne a gyerekhez, akkor ahelyett, hogy azt szajkózná, hogy „segítek megnyugodni”, inkább a következőkkel segítsen neki:
„Miben segíthetek?”, „Elmondod, hogy mi történt?”, „Mi a baj?”, „Nem vettem észre valamit?”, „Szeretnél valamit?”, „Velem van a gond?”, „Szeretnéd fogni a kezem?”

Novák Ferenc

Olvasd el a család örömére!

Egy könyv, ami segít neked!

FELIRATKOZOM a Gyereknevelési Levelekre

A szerző

Novák Ferenc

Tanár, pedagógiai viselkedéskutató, szülők és pedagógusok gyereknevelési trénere, aki gyakorlatias tanácsaival készít fel gyermeknevelési nehézségek megoldására. Videóival, írásaival és konzultációival, iskolai és konferenciákon tartott előadásaival egyszerre az értékrend alapú és egyben humánus gyereknevelés elkötelezettje.