Igen gyakori hiba a gyereknevelésben a szabadság aránytalan használata a gyerek felelősségéhez, kötelességtudatához képest. Arányon itt a szabadság és a felelősség viszonyát értjük.
A gyereknevelés első törvénye
A gyereknevelés első törvénye az, hogy növeld párhuzamosan a gyerek által vállalt felelősség mértékét és a gyerek szabadságát.
Optimális nevelés során ezért az ábrán párhuzamosan fut a gyerek felelősségének és szabadságának szintje, ahol szabadságon most csak annyit értünk, hogy mindaz, amit a gyerek megtehet.
Sok szülő és pedagógus tapasztalta már hová vezet az, amikor a gyerek sok mindent megtehet, amit szeretne, de ő maga keveset tesz másokért, más dolgokért. Lesz azonban itt alább néhány ábra, amivel még sehol sem találkoztam, egyetlen gyereknevelésről szóló könyvben sem, pedig ismerete nélkülözhetetlen szülők és pedagógusok számára. Nem csak ábrák lesznek azonban, hanem gyakorlatias példák is.
Milyen felelősség?
Gyorsan tisztázzuk, hogy ebben a témában a felelősség szónak semmi köze sincsen a hibáztatáshoz. Nem abban az értelmében használjuk, ahogy gyerekek (és felnőttek is) gyakran használják egymás között, amikor azt mondják: „Ő a felelős!”, amin csak annyit értenek, hogy „ő a hibás”.
Használjuk itt inkább a felelősség szó egy másik értelmét, ami a következő: „Kitartó okozás, elszánt törekvés egy cél elérésére az ellentétes vagy eltérítő külső hatások ellenére is.” (Wikiszótár.hu)
A szónak ebből a meghatározásából kitűnik, hogy az viselkedik felelősen, aki tudja és vállalja, hogy a dolgok megfelelő alakulása rajta múlik, és hajlandó is tenni is ennek érdekében. Ebből a nézőpontból jó érzés felelősnek lenni, mert büszkeség jár vele.
Szabadság felelősség nélkül
Láttunk már olyan gyereket, akinek óriási volt a szabadsága, azt csinált, amit akart, kiszolgálták őt, de ő maga senkiért nem tett semmit, senkinek nem segített. Könnyű látni, hogy az ilyen nevelés következménye a gyerekből létrejött önző felnőtt. Egy ilyen felnőtt rossz barát lesz bárki számára, rossz társ egy párkapcsolatban, és még munkatársnak is gyatra, mert ő maga nem hoz majd létre semmilyen értéket.
Maradjunk azonban a gyerekkorban. Sok szülő csodálkozik, hogy miért olyan önző a gyereke, pedig a válasz csak annyi, hogy túl sokáig kapott túl sokat, miközben ő maga nem adott cserét azért, amit kapott. Persze, hogy egy anya vagy apa nem vár el cserét annak ellentételezésére, mert enni ad a gyereknek, de mi helyzet azzal, amikor a gyerek már meg tud tenni apró dolgokat, és mégis mindent a szülő csinál?
Ha a szülő megszokja, hogy lesi és teljesíti a gyerek minden kívánságát, miközben nem fogad el, vagy nem kér cserébe semmit, akkor hiheti magáról, hogy nagylelkű a gyerekkel, de ugyanannyira káros irányban is neveli.
Elkényeztetett gyerek
Az a gyerek, aki helyett mindig a szülei tesznek rendet, az már „jó úton halad” egy elkényeztetett gyerek felé. A „szabadság és felelősség ollója” sajnos szétnyílhat úgy, hogy a gyereknek rendszeresen nagyobb a szabadsága, mint a felelőssége. Ezt mutatja a következő ábra.
Ráadásul nem nevel életképes gyereket az, aki nem engedi neki, hogy maga végezzen el feladatokat, és maga tapasztalja meg a szívesen végzett feladat, és a befejezett „munka” örömét. Leszámítva a csecsemőkort és a kisgyerekkor elejét, hiba, ha a gyerek állandóan többet kap, miközben ő maga alig tesz valamit. Persze nincs ebben egy éles határvonal. Ahogyan a kisgyerek növekszik, egyre több dologba tud bekapcsolódni.
Tegyük hozzá: Nyilvánvaló, hogy egy gyerektől nem várhatjuk el, hogy felnőttekre jellemző mennyiségű vagy minőségű tevékenységekben vegyen részt. Az ő felelősségi körének meg kell maradnia a családban és az iskolában egy gyerektől elvárható szerény hozzájárulás keretein belül, miközben igazodunk az ő képességeihez is.
Felelősség szabadság nélkül
Az a szülő, aki csak követel a gyerekről, s aki mellet a gyereknek nincsenek saját döntései, akinek állandóan másokra kell hallgatnia, aki még a saját játékait is mindig csak akkor használhatja, ha a szülő engedi neki, az rabbá teszi a gyerekét. Ilyen családban a gyereknek állandóan csak kötelességei vannak, és a szülő még azt is megmondja neki, hogy „szabadidejében” mit csinálhat.
A túlzó mértékben szófogadó gyereknek nem lesz elég szabadsága ahhoz, hogy önálló döntéseket hozzon. Ezt a hibás nevelési mintát mutatja be a következő ábra, ahol a szabadság és felelősség ollója a másik irányban nyílik szét.
Egy gyereknek jót tesz, ha az élet dolgait sok játék közben sajátítja el. Ezek egy részében részt vesznek a szülők, míg másokban nem. A gyerekek szívesen játszanak társasjátékokat, és ezekre nagy szükség is van a szabályok tiszteletének kialakításához, valamint ahhoz, hogy a gyerek megtanuljon tisztességesen győzni és méltósággal veszíteni. Ez a két utóbbi képesség amúgy is elengedhetetlen egy majdani felnőtt számára is ahhoz, hogy jól beilleszkedhessen közösségekbe.
Milyen felnőtt lesz az olyan gyerekből, akinek egész gyerekkorában parancsolgattak, akinek hatalmas mennyiségű kötelezettsége volt, de alig volt lehetősége saját magának döntenie, választania? Aki nem játszhatott, s ha mégis, akkor mindig csak azt, amit mások engedtek neki? Aki sosem választhatta ki a ruhát, amit felvehetett? Akinek mindig muszáj volt odaadnia a játékát a másik gyereknek, mert apa azt mondta, hogy „Mutasd meg Gergőnek, hogy milyen jó szívű vagy!”
Az ilyen gyerekből leggyakrabban egy döntésképtelen teszetosza gyerek lesz, de ritkábban egy másik véglet is előfordulhat. Válhat belőle akarnok, aki „mindent jobban tud”, s aki nem tűri, hogy a dolgok máshogy alakuljanak, mint ahogyan ő szeretné. Ha pedig nem úgy történik, akkor vagy ideg-összeroppanást kap vagy tör zúz maga körül. Ez a zsarnokok létrehozásának egy módja.
Gyakoribb nevelési hiba
Az aránytalanság a felelősség és a szabadság viszonyában gyreknevelési hiba. Az a gyakoribb, hogy a szülő annak érdekében, hogy gyermeknének minél jobb legyen, a kelleténél több szabadságot enged neki. Ez a nevelés jelenthet rövidtávú előnyöket a gyerek számára, később azonban megbosszulja magát.
Nem lehetünk időnként nagylelkűek a gyerekkel? Ha például egy családban az a szabály, hogy előbb kell elkészíteni az iskolában feladott házi feladatot, akkor ehhez minden körülmények között ragaszkodnia kell a szülőnek? Dehogy! A következetesség jó dolog, de ha például vendég gyerekek jöttek kora délután, akkor elég nagy kiszúrás lenne a gyerekkel, ha leültetnénk házi feladatot írni, amikor pedig most van lehetősége játszania egy másik gyerekkel. Ilyenkor bátran felcserélhetjük a sorrendet.
(Elnézést kérek mindenkitől, aki házi feladat ellenes. A példa a mai magyar valóságból indul ki, ahol a túlméretezett tananyag nem tanulható meg pusztán iskolai keretek között.)
Következetesség otthon és iskolában
Időnként lehet az ember engedékeny, ha általában viszont eléri, hogy a gyerek teljesítse a kötelezettségeit. A hosszú távú következetlenség azonban oda vezet, hogy a gyerek bizonytalan környezetben nő fel.
A gyerek harmonikusabban éli meg gyerekkorát, ha ismertek számára a szabályok, és ha a szabályok betartására vagy be nem tartására adott szülő és pedagógus reakciók kiszámíthatók számára.
Az a gyerek, akinek vannak elvégzendő feladatai, amiket időben és jól elvégez, az büszkébb lesz magára, mint az, akinek semmi dolga, vagy akinek rendszeresen elnézik, hogy nem végzi el a dolgát.
Sok szülő nem érti, hogy miért nem segít otthon a gyerek, pedig ezt általában ő maga idézi elő nála kettő és négy éves kora között, amikor rendszeresen nem engedi meg neki, hogy segítsen. Néha azért tesz így a szülő, mert a gyerek tényleg nem tudott volna megcsinálni valamit. Máskor pedig azért, mert gyorsabbnak és jobb minőségűnek tartotta, ha nem a gyerek csinálja. Ha ezt a hibát Te is elkövetted, azért most ne dőlj a kardodba, mert ez helyrehozható.
Jól tesszük, ha már egészen kicsi korától kezdve elfogadjuk a segítségét. Ha valami veszélyes lenne a gyereknek, vagy valamivel nagy kárt okozhatna, akkor pedig úgy fogadjuk el az ő segítő szándékát, hogy valami másra kérjük meg. Ebben az utóbbi esetben azonban győződjünk meg róla, hogy ő egyetért ezzel a „cserével”, tehát azt is szívesen csinálja.
Utószó a felelősségről
Ha a gyerek helyett mindig mi hozunk döntést, akkor sosem tanulja meg, hogy az ő döntései hatással vannak saját magára és másokra. Ezért tudása, képességei és felelősségvállalása növekedésének mértékében érdemes egyre több döntési szabadságot is adni neki.
A gyerek szabadsága az ő felelős viselkedése és hozzáállása mellett igen értékes dolog, felelősség nélkül viszont szabadossághoz vezet. Ezen a szabadosságon pedig azt értjük, hogy „mindent szabad”, akkor is, ha az káros magára az emberre és a körülötte lévő más emberekre.
Igazából senki sem lesz szabadabb, mint amennyi szabadságot ő tud adni másnak. Ezért egy zsarnok maga is rab, a saját magáé, de …. ez már filozófia, és messzire vezetne.
Végül is melyik gyerek válik igazán szabadabb felnőtté? Az, akit szülei rabként kezeltek, az akinek sikerült a szüleit rabbá tennie, vagy az, aki megtanult adni a szüleinek és gyermektársainak, és tudott is elfogadni szüleitől és gyerektársaitól, s mindezeket arányosan?
Novák Ferenc
társ a nevelésben
Megosztom a Facebook-on