Egy szelíd gyerek anyukájának kérdése és az arra adott válasz található az alábbiakban.
KÉRDÉS
Kislányom 3 éves januárban kezdte az ovit. Az óvodában csendes, visszahúzódó, amivel annyira nincs is gond, mert új környezet meg kell még szokni. Nem az a nagyon kiabálós kislány.
Nagyon szereti az ovit, de ezen a héten valami megváltozott. Szinte mindenért sír. A mai napon apukája vitte oviba, és az udvarig jutottak. Leült egy padra és mindenféle gyenge indokot kitalált, hogy miért nem megy be. Azt mondta, mert fúj a szél. Az előző napok is olyanok voltak, hogy oda nem illő beszélgetés során megszólalt, hogy nem megy oviba, mert nem akar sírni. A ma reggel történtek miatt felhívtam az óvónőt, hogy ki tudna-e menni, és valahogy rábeszélni, hogy bemenjen a csoportszobába.
A héten mindennap elmondta, hogy nem akar menni oviba, mert nem akar sírni. Előre tudja, hogy sírni fog. Van egy kislány akivel kicsi kora óta összejárunk, de mióta ovisok, sűrűn harcolnak egymással. Ez, hogy mindennap sír az is egy ilyen vitával kezdődött, mert az én lányom elutasította a másik kislányt, aki emiatt meglökte, azóta mindennap sír. Van úgy, hogy többször is egy nap. Ma például azért sírt, mert kint voltak az udvaron és ő be akart menni. Meg azért, mert nem játszottak vele. De volt olyan is, hogy elvették a kirakót tőle, és nem szólt senkinek sem, csak sírt. Korábban még visszakérte vagy szólt felnőttnek.
Ma elvittem játszótérre, már mentünk volna, de jött egy három gyerekes anyuka. A lányom játszani akart velük, játszottak is, kergetőztek nem keveset, és miután abba hagyták, jött felém már sírós arccal, de semmi nem történt, ami miatt sírnia kellett volna. Mitől lehet ez? Ingerek hatása alatt áll?
Hogyan tudnék segíteni neki, hogy ne sírjon, hanem legyen bátrabb picit. Félek ki fogják közösíteni, és egyedül marad. Szinte mindentől fél, ha nem itthon vagyunk, csak eddig nem sírt, de már igen. Válaszát előre is köszönöm szépen!Tisztelettel: E.
VÁLASZ
Kedves Anyuka! Van egy korábbi cikk (Szelíd gyerekek biztonsága), amiben részletesen írok arról, ami téged érdekel. E cikk végén megtalálod az oda vezető linket, és javaslom is, hogy olvasd majd el, de mivel gyermeked még csak három éves, és írtál néhány konkrétumot, ezért további válaszaim is vannak számodra. Ez nem jelenti azt, hogy a válaszom csak neked szól, tehát más szülőknek is jól jöhet. Ezért is nem készítettem erről egy rövid videót, hanem inkább az írott formát választottam. Mivel sokféle információval nem rendelkezem a családotokat illetően, ezért válaszaimban lehetnek olyan dolgok is, amelyek nem vonatkoznak rátok. Azokkal nyilván nem kell foglalkoznod.
A gyerek valamilyen személyiséggel jön világra, de az sem elhanyagolható, amit ehhez gyerekneveléssel, oktatással, pedagógiával hozzátehetünk. Így attól még, hogy esetleg túlzó mértékben szelíd a gyereked, nem kell elfogadni, hogy nem védhetné meg magát. Részben ezért is írtál nekem. néhány “durr-bele-apuka és anyuka” úgy szokott válaszolni ilyen problémára, hogy „megtanítod a gyereked pár karate ütésre, és már készen is vagytok”. Ez az „erővel szemben erővel hatunk” dolog elég sok bajt okozott már egyéneknek és országoknak is. Szavaidból úgy veszem ki, hogy nem is ilyesmire gondolsz, amikor arról írsz, hogy „Ne sírjon, hanem legyen bátrabb picit.”
Szelíd gyerek I. – II.
Az, hogy nem javaslom, hogy a szelíd gyereket saját védelme érdekében valaki agresszívvá nevelje, nem jelenti azt, hogy védtelenül kellene őt hagyni. Nem olyan békés ez a békésnek tűnő civilizáció, és nem lesz mindenkiből olyan jóravaló és amúgy tiszteletre méltó szerzetes, akitől talán elvárt, hogy „maximálisan tűrje a viszontagságokat”.
A válaszom alapvetően két részből áll. Az első része az, hogyha ilyen hirtelen vált gyengévé, síróssá a gyerek, akkor fel kell térképezni, hogy mi történt, és enyhíteni kell annak az esemény emlékének a rá gyakorolt hatását. A második rész pedig arról, hogyan adsz neki ismereteket az agresszív gyerekekről, és miként tanítod meg arra, hogy kiálljon saját érdekei mellett is.
I. Szelíd gyerek – Mi történt?
Mielőtt az a jelentős változás – amiről írsz – beállt vagy éppen azon a ponton, történhetett valami, ami nyomasztja a gyereket. Meddig nyomasztja őt az ilyesmi? Addig, amíg felszínre nem hozzátok, és át nem beszélitek vele annyira, hogy szembe tudjon nézni azzal, és ne jelentsen számára nagy drámát. Amikor már tud róla beszélni, az már fél siker vagy még nagyobb is.
Találj egy olyan alkalmat, amikor úgy tudsz beszélni vele, hogy a gyerek nem álmos, nem fáradt és nem éhes. Utána ezeket kérdezd tőle, de nem tempósan haladva, hanem minden egyes kérdésre legyen ideje választ keresni, és ha talált, beszéljétek át olyan alaposan és annyiszor, hogy végül már ne zavarja, hogy beszéltek róla. Ha sok kérdés után sem kapnál válaszokat, akkor a mondatok végére odateheted, hogy az „oviban”.
A kérdéseket átformálhatod gyermeked szókincsének megfelelően, mert fontos, hogy érthető legyen számára. Iskolás gyerekek számára pedig néhány kérdéssel kibővített lista lenne célszerű.
Kérdések a gyerekhez
- Kiabált veled valaki?
- Durván ért hozzád valaki?
- Valaki nem engedett továbbmenni?
- Valaki nem hagyott játszani?
- Valaki azt mondta, hogy valamiről nem szabad beszélni?
- Elvették a játékodat?
- Valaki megfenyegetett?
- Bántott valaki?
- Azt mondták neked, hogy valamiről nem beszélhetsz?
- Bántottál valakit? (Igen, ezt a szelíd gyerektől is megkérdezheted.)
Ha a gyerek nagyon elidőzik egy kérdésnél, arra valószínűleg van válasza, csak nehéz szembenéznie vele. Ahhoz, hogy a gyerek elmondjon neked ilyen alkalmakat, érdemes előtte biztosítani arról, hogy bármit is mond, te (szülő) nem leszel szomorú, bánatos, mérges vagy dühös. Valóban nagy megértéssel és szeretettel érdemes csak nekilátni. Ha végigértetek a kérdéseken, akkor egy másik nap térjetek rá újra vissza.
II. Szelíd gyerek – Gyakorlás
Az első részben tulajdonképpen feltérképeztétek, hogy hányféle módon került eddig bajba a gyerek. (Nagy tévedés, hogy végtelen sok, ehelyett inkább néhány sablonos módon.) Most az következik, hogy megoldásokat dolgoztok ki hasonló helyzetek elkerülésére, és be is gyakoroljátok a gyerekkel. Sok szülő elmondta már gyermekének, hogyan viselkedjen ilyen vagy olyan nehéz helyzetben, de ennek ritkán van eredménye. Éppen a gyakorlás hiányzik ehhez. Nem elég a gyerek lelkére beszélni, hogy tedd majd ezt vagy tedd majd azt, hanem hasonlóan egy szerepjátékhoz el kell játszani a szituációt. Te játszod az agresszív gyereket, ő pedig saját magát játssza.
A helyzethez jól illeszkedő érzelem
Ha például azt kezeli nehezen, hogy egy csoporttársa az oviban dühösen beszél vele, akkor azt kell begyakorolni, hogy ő hogyan tud dühös beszédre a „csodálkozás érzelmével” reagálni. Nem a mondat a legfontosabb, hanem a hozzá csatlakoztatott érzelem, ilyen vagy ehhez hasonló megfogalmazással: „Nahát! Te kiabálsz velem?”
A lényeg, hogy a gyerek gyakorolja azt, hogy nem sírással, bánattal és nem is dühvel, hanem csodálkozással reagál agresszióra. Ha egy szülőnek ez elképzelhetetlenül nehéznek tűnik, akkor csak azért van, mert nem gondolkodik fokozatosságban, tehát abban, hogy csak akkora lépésekben gyakoroljuk, hogy a gyerek sikernek éljen meg minden kicsiny haladást. Először tehát nem megy hozzá közel az „agresszív gyerek”, később egyre közelebb van hozzá. Eleinte nem hangos az agresszív gyerek, később azonban emeli a hangerőt.
Elveszik a játékát
Ha állandóan elveszik a játékát, akkor arra a következő videóban találsz technikát. Ne csak a technikát figyeld, hanem a videóban szereplő fokozatosságot is. Nem azt kérjük a gyerektől, hogy valamit egyből jól csináljon, hanem fokozatosan haladunk a kis nehézségtől a teljes megoldás felé.
Ha általában nem engedik őt játszani, akkor arra sokféle megoldás létezhet, egyet említek itt. Arra tanítod, hogy ő kezdeményezzen játékot olyan gyerekek felé, akik éppen nem játszanak, hanem szintén „kirekesztettek”. Ha ekkora „vezető” szerepet nem lehet elérni gyermeketeknél, akkor legalább arra meg lehet tanítani, hogy amikor elutasítják a játékban való szereplését, akkor ne a bánat és a teljes letörtség, hanem az „enyhe unalom” érzelmeivel válaszoljon.
Egy nagy lehetőség arra, hogy sikeresek legyetek, hogy mielőtt együtt szerepeket játszotok el, külső nézőpontból, bábukkal mutatjátok be, hogyan kezelhet a gyerek ilyen vagy olyan helyzeteket. Ez arra jó, hogy a gyerek kívülről látja saját szerepét, hiszen az egyik bábu őt jelképezi, egy másik pedig az agresszív gyereket, akit eddig nem tudott kezelni.
Miattunk olyan szelíd gyerek?
A végére hagytam, de nézzétek meg azt is, vajon nem saját erőteljességetek miatt olyan visszahúzódó-e a gyerek. Ez egy lehetőség, nem pedig feltételezés a részemről. Ha a szülő túl gyakran „jobban tudja”, „gyorsabb”, „okosabb”, stb, akkor a gyerek könnyebben válik visszahúzódóvá. A túlfegyelmezés is, amikor a gyerek még apró csintalanságokért is megkapja a magáét, oda vezethet, hogy nem vállal majd szerepet érdekei érvényre juttatására. Ezért mielőtt egy szülő más lépéseket tenne afelé, hogy életrevalóbbá tegye gyermekét, érdemes megvizsgálnia saját eddigi szerepét, és változtatnia, hogyha kell. Enélkül ugyanis az összes többi, a külvilág kezelésére szolgáló technika, megoldás kudarcot vallhat.
Javasolt további olvasmány:
Szelíd gyerekek védelme
Novák Ferenc
társ a nevelésben
Megosztom a Facebook-on
FELIRATKOZOM a Gyereknevelési Levelekre
