Lehetne kevesebb agresszív óvodás? Biztosan sok szülő és óvónő vágya teljesülne, ha így történne. Sokáig csak az iskolai agresszió foglalkoztatta a szülőket és pedagógusokat, de már ott tartunk, hogy kisebbeknél is komoly probléma.
Hamarosan a megoldások irányába kanyarodunk, de érdemes megjegyezni, hogy sem a gének, sem a rosszabb minőségű élelmiszerek, kevesebb oxigén tartalmú levegő stb. nem elég válasz arra, hogy miért van ma több agresszió a bölcsődékben és óvodákban. Ha feltételezzük, hogy inkább társadalmi és családi életvezetési, nevelési okok állnak a háttérben, akkor legalább van valami, amit tehetünk. Ha a géneket hibáztatjuk, akkor szinte csak megadhatjuk magunkat.
A következők inkább a megoldásokról szólnak, nem pedig elméleti elemzésekről, mert gyakorlatias megoldások érdeklik jobban a szülőt, dadát, óvodapedagógust, pedagógiai asszisztenst és még másokat is. Azért kell több tennivalót is áttekinteni, mert nincs egy „pirula”, ami mindenre megoldás. Sok talán aprónak tűnő, de helyére tett részlet összeállhat megoldássá és akkor valamivel kevesebb agresszív óvodás és bölcsődés keseríti egymás életét és a szülőkét, óvónőkét.
Testi okok
Mivel nem vagyok orvos, sem táplálkozási szakember, ezért nem foglalkozom itt azzal, hogy mennyire fontos lenne az elegendő alvás és a tápláló étel. A következőknek pedig nézz utána táplálkozással foglalkozó szakmai oldalakon. A gyereknek adott cukrot tartalmazó étel, napi szinten kiéget a szervezetből pár B-vitamint, így a B1-et is, ami fontos lenne az idegrendszer számára. A magnézium is ezért lenne fontos, amit sok gyerek a „spenóttal együtt utasít el”.
Amiről inkább várhatsz tőlem megoldásokat az nem annyira általános, mint az alvás és evés. Sok gondot okoz, hogy kezdetben talán csak egy-két agresszív óvodás van egy csoportban, akik viselkedése azután átragad más gyerekekre is. Olyan is előfordul, hogy van egy egészen nyugodt csoport, akik közé bekerül egy-két újonnan érkező és azután borul fel a rend.
Partner a szülő vagy nem?
Azt gondolják az agresszív gyerekről, hogy más gyerekek és azok szülei számára jelenti a legnagyobb tehertételt. Néha azonban a saját szülei számára is feladja a leckét. Olyan szülő számára ugyanis, aki számol a következményekkel világos, hogy agresszív gyermeke mennyiféle módon kerülhet bajba most és a jövőben is. Nehéz olyan szülőnek segíteni, aki nem néz szembe a helyzettel. Az agresszív óvodás az óvodában is kaphat segítséget, hogy leszokjon erről a viselkedésről, de nehezen érhető el tartós javulás, ha a szülő nem partner abban, hogy ő is megtegye a szükséges változtatásokat.
Néha az agresszív gyerek csak lemásolja más gyerekek viselkedését. Amikor azonban nem ez a helyzet, akkor a viselkedésével kapcsolatban a legkényesebb dolog az, hogy a szüleinek (1) be kellene látniuk azt, hogy otthon valamivel gerjesztik nála az agresszív indulatokat és (2) változtatniuk kellene saját viselkedésükön vagy szokásaikon, életmódjukon, mert ezek nemcsak példamutatáson keresztül, hanem más módon is agresszívé tehetik a gyereket.
Megszakadhat a bölcsőde és az óvoda az igyekezettől és általában mégsem jut sikerre, ha a gyereket otthon veri a szülő, a testvér vagy rokon, ismerős vagy rendszeresen ingerülten beszélnek vele. Az őt ért gyakori agresszióra ugyanis a gyerek két dologgal reagálhat. Vagy agresszív lesz vagy teljesen lehengerli őt. Ez utóbbi miatt teljesen visszahúzódóvá válik, ami azonban lehet csak ideiglenes visszavonulás, amiből néha úgy jön ki a gyerek, hogy akár minden korábban visszafogott indulatát egyszerre adja ki magából egy hatalmas agresszív kirohanással.
Erő és lelkierő összefüggései
A gyereket érő kellemetlen nagyságú fizikai erő agressziónak a számára; rángatás, ütés, verés és még sok minden más. Ugyancsak agresszióként éri őt és kikezdi lelkierejét a nem fizikai jellegű erős behatás is: kiabálás, fenyegetés vagy gyakran fenyegető szigorú szülői tekintet. A gyerek nem választja szét annyira az őt ért fizikai és a lelki agressziót. Ezért gyakran előfordul, hogy egy olyan gyerek tettlegesen bánt más gyerekeket, akit magát fizikailag nem bántják otthon, de érzelmileg agresszívek vele.
Ha a szülő nem partner, akkor meg kell próbálni azzá tenni. Van kétféle gyakori próbálkozás, ami általában nem vezet eredményre. Az, hogy elpanaszolják neki, hogyan sérti az ő gyermekük más gyerekek testi épségét és érzelmeit és az, hogy megfenyegetik a szülőt. Ezek nem túl hatásosak olyan szülőknél, akik eddig sem vállaltak szerepet abban, hogy gyerekük leszokjon mások bántalmazásáról.
Náluk a legutolsó még működő érv az, ha előrevetítjük számukra a jövőt. Ne gyere nekik századjára is azzal, hogy gyermekük miatt tegnap is hárman sírtak az óvodában vagy bölcsődében, ha ez eddig sem vezetett eredményre.
Azt viszont előrevetítheted nekik, hogy amennyiben gyermekük viselkedése ilyen marad, akkor komoly bajokat hoz majd magára. Vázold számukra, mibe keveredhet majd 6-8 évesen, milyen bajba kerül 12 évesen. Tedd hozzá, hová juttatja őt, amit majd akkor tesz, ha 14 éves korában büntethető lesz. Akár odáig is elmehetsz, hogy elmondod, hogy mi lesz, ha tizennyolc évesen a gyerekük a szabadságát veszíti majd el azért, mert nagyobbat ütött, mint amit valaki más épségben kibírt volna.
Honnan jön az agresszív óvodás?
Íme egy látszólagos ellentmondás: Amikor egy kétéves kitekeri a homokozó lapátot a másik gyerek kezéből, akkor a tette tekinthető agresszívnek, de a gyerek ettől még nem agresszív. A gyerekek ugyanis nem születnek agresszívnek, de amíg beleérző képességük nem fejlődik ki, addig nem igen tudják, mit okoznak másoknak. A beleérző képességet (empátiát) a gyerekek fokozatosan tanulják meg leginkább a szülők ilyen és hasonló kérései hatására: „Ne lépj a csigára, mert nem jó neki!”, „Ne húzd a cica farkát, mert fáj neki!”, „Fáj nekem, ha húzod a hajamat!”
Ezért a legfiatalabb gyermekek szüleinek meg kellene tanulniuk azt, hogyan háríthatják el a gyerek kezdeti agresszív mozdulatait. Sok anyuka és apuka találkozik azzal, hogy a gyerek üt, rúg, harap, csíp, csap vagy más módon bántja a szülőt. Nem foglalkozni ezzel hiba, túl heves reakcióval ráförmedni a gyerekre ilyenek miatt szintén az. Mindkét hozzáállás növelheti a gyerek agresszív indíttatását.
Nem lelketlenség az, ha akkor, amikor a gyerek azért közeledik, hogy csípjen, üssön, harapjon vagy rúgjon, akkor a szülő enyhén kitartja a kezét, hogy ne érje el a gyerek az ő testét. Közben nem idegesen, de világosan elmondja, hogy „nem, ezt nem lehet” vagy „nem csíphetsz meg”, „nem engedem, hogy megrúgj”, „nem, ez nincs rendben”, „nem, ezt nem szabad”. Fontos, hogy ezt határozott, de higgadt hangvétellel kell mondani. Az sem szerencsés, ha túlságosan felháborodva és az sem, ha szinte könnyezve, zaklatottan mondjuk. Higgadtan, semlegesen érdemes. Így pár nap, de legfeljebb egy-két hét alatt leszokik a gyerek arról, hogy bántsa a szülőt. Nincs helye annak, amit pár „kemény” apuka eljátszik ilyenkor: „Hadd rúgjon, meg sem kottyan nekem és az élet is kemény tanulja csak meg, hogyan kell odavágni!”
Példamutatás
Ha szülő képes megvalósítani az előzőeket bölcsődés vagy kiscsoportos gyermekével, akkor azzal nagyban hozzájárul ahhoz, hogy ne legyen számára természetes dolog másokat bántani. Ez kihat arra is, hogyan viselkedik majd a bölcsődében, óvodában. A szülőnek tudnia kell arról is, hogy a gyereknevelés legfontosabb összetevője a példamutatás.
Ha a gyerek azt tapasztalja otthon, hogy anya és apa csúnyán, tiszteletlenül bánnak egymással, veszekednek, kiabálnak, akkor nincs mit csodálkozni azon, hogy ezt „normális” viselkedésnek gondolja majd. Az eddigiekkel szinte csak „otthon jártunk” és lám-lám, mennyiféle módon agresszívvé válhat a gyerek még akkor is, ha sosem pofozzák meg vagy ütnek a fenekére.
Bölcsőde és óvoda
Óvodások sokkal könnyebben taníthatók az egymással való helyes bánásmódra. A bölcsődéseknél kevésbé alapozhatunk a gyerekek ismereteire, megértésükre, ezért az agresszió megelőzéséhez vagy megszüntetéséhez gyakrabban lehet szükség felnőtt beavatkozására, mint óvodásoknál.
Ritkán vezet eredményre, ha állandóan lyukat beszélünk a gyerek hasába, hogy így nem szép valami, meg úgy nem helyes valami. A viselkedés gyakorolható. Érdemes bábokkal vagy kis figurákkal bemutatni a gyerekeknek, hogyan helytelen valami és azt is, hogyan helyes. Ezen a módon tanítva ők maguk nem részei a történetnek, hanem kívülről látják, ezért jobban megértik, mintha csak elmondanák nekik, hogy mit csináltak rosszul.
Az agresszív óvodás számára segítség lehet, ha nem állandóan csak azt tanítjuk neki hogyan kell kedvesen bánni a másikkal. Fontos, de nem elég. Olyan gyerekeknek, akik rendszeresen agresszívek, meg kell mutatni a dolgokat helytelenül és helyesen, felváltva többször. Utána őket kell kérni, hogy mutassák be, hogyan viselkednének abban a helyzetben „csúnyán”, majd pedig „kedvesen”. A lényeg a különbségtétel. Érezzen rá a gyerek arra, hogy mi a kettő között a különbség. Ennek hiánya vezet oda, amikor a szülő vagy a pedagógus sikertelenül próbálgatja pozitív viselkedésre tanítani a gyereket.
Novák Ferenc előadása TATABÁNYÁN
Barátkozás, segítség
A mai gyerekeket leginkább a sok telefonos és tabletes „robotos-gyilkolós” rajfilmnézés miatt már arra is tanítani kell, hogyan kell ismerkedni, játszani hívni más gyereket bölcsődében, óvodában. Ezt érdemes már a szülőnek megtennie, de legalább a bölcsődében meg kell neki tanítania valakinek, hogyan menjen oda más gyerekhez, hogyan érintheti meg annak karját, vállát vagy hátát enyhén, hogy az figyeljen rá, majd mit mondjon neki kedvesen, hogy játsszon vele. Ez lecsökkenti azt a fajta „ismerkedést”, amikor „Dömper Józsika” keresztülgyalogol a csoporttársán, akivel csak játszatni szeretett volna.
Az agresszív óvodás számára nagyon fontos, hogy legyen rendszeres feladata, amit barátságos irányítással végrehajtatnak vele, majd odaillő, tehát nem túlzó mértékben megdicsérik érte. A gyerek ugyanis büszkévé tehető azzal, ha értékes tevékenységet végez és dicséretet kap. Ezzel szemben az agresszív gyerek magától ritkán cselekszik értelmes dolgokat, és nem büszkeséget, hanem önteltséget érez főleg akkor, ha sikerült ártania valakinek.
Csökkenti az agresszív alkalmakat, ha megtanítjuk a gyereknek, hogy mit tegyen, ha nem játszik vele az, akit kinézett magának vagy hogyan védheti meg a játékát anélkül, hogy agresszívvé válna, ha el akarják tőle venni. Mindezt nagyon gyakorlatiasan, életszerűen, de bábukkal, plüssállatokkal vagy bábokkal gyakorolva, majd személyesen eljátszva. Csupa-csupa tanulnivaló és egy könyvre való ismeretet is leírhatnék, mégsem jutnánk a végére. Remélem azonban, hogy az előzőek így is adtak megoldásokat vagy juttattak eszedbe tennivalókat, melyekkel csökkentheted gyerekek bölcsődei, óvodai vagy otthoni agresszióját.
Novák Ferenc
Megosztom a Facebook-on
FELIRATKOZOM a Gyereknevelési Levelekre
