Győr – Ez nem történhetett meg, és … mégis! 2019. december 5. Egy 51 és egy 17 éves tönkretett élet, de a személyes drámákon túl hatalmas közösségi pedagógia kudarc is.
E cikk olvasóinak száma az első 3 nap alatt: 71.023
Most sokan széttárják a kezüket, és egyszerűen csak nem értik. Mások szerint fémdetektoros kapuk, vagy iskolai rendőrség lesz a megoldás, ahogyan Amerikában. Csupa-csupa reakció, valódi válaszok helyett. Jönnek majd fehér köpenyesek, akik tudatmódosító pirulákra esküsznek. Lesznek „valamilyen”-elvűek, akik szerint „szegény gyerek, bizonyára nem volt beszámítható állapotban!” (Persze, hogy nem volt!) Lesznek a másik oldalon is kemény vonalasok, akik szerint a tanárnő kihívta maga ellen a sorsot. Mindez azonban csupa-csupa kegyeletsértés ebben a drámában.
A dráma Győr és Magyarország drámája is. Születnek majd válaszok, de magyarázat helyett jelenleg egyetlen kérdés is elég:
AGRESSZÍV FELNŐTTEK VILÁGÁBAN MIÉRT LENNE AZ ISKOLAI ÉLET SZELÍD?
Időnként összedőlnek leaggott, és az erkölcstelenség mélyére jutott kultúrák, ahogyan Rómának is vége lett. Itt még nem tartunk, mert ahogyan haldokló kultúrák, úgy hátba szúrt oktatási rendszerek is sokáig agonizálhatnak. Bennük azonban az etikus tartással rendelkező pedagógusok és diákok hamar sérülnek. Győrnek most igencsak kijutott, de túlságosan magas labda lenne az erkölcstelenség felhalmozódását Győr városának felróni, miközben még csak nem is országos jelenségről van szó. A világ sok országa áll vesztésre az iskolai agresszióval szemben.
Költői kérdés, hogy szülőnek, tanárnak vagy diáknak jobb-e lenni a kétezres években. Mindenki nehéznek élheti meg a saját oldalát. Már az is hiba persze, ha oldalakról beszélünk, mert a szülőnek, a diáknak és a pedagógusnak egy oldalon kellene állnia, s ez a gyerek oldala. Tudjuk, hogy nincs így. Hosszú ideje tart már az állóháború, ahol szülők pedagógusokat hibáztatnak, pedagógusok pedig szeretnék, ha a szülő nevelné a gyerekét.
Közben két új generáció is felnőtt
Nem egymás utániakról beszélek. Már az iskolákban van a pedagógusok friss generációja, amelynek fiatal tagjai nem tapasztalhatták meg azt az időt, amikor a tanárokat még tisztelet övezte, amire többnyire rá is szolgáltak. Ugyanígy szülővé vált egy generáció, akiket a szüleik maguk sem neveltek már, s ebben a vonatkozásban elmondható, hogy vannak családok, ahol „gyerek” nevel gyereket. Vannak és lesznek is családok, melyekben példamutató a törődés, de az előbbi tendencia világszerte érzékelhető.
Lefogadom, hogy már ma elkezdődik a Győr kapcsán az eset negatív főszereplője családi körülményeinek tisztázása. Azt már meg is írták, hogy jó tanuló volt, mintha törvénybe lenne iktatva, hogy csak rossz tanuló lehet agresszív. Aki most egyetlen agresszív gyerek családjából indul ki, és úgy érzi, hogy ismeretei birtokában levonhatja a nagy következtetést, az nem veszi figyelembe a probléma valódi méretét, ami társadalmi szintű. Sem a családból, sem a gyerek tanulmányi eredményeiből nem jutunk általánosan igaz, használható tapasztalathoz, mert holnap akár teljesen más tanulmányi előmenetelű és más közegből érkező diák követhet el hasonló tettet.
Győr – A felnőtt világ hagyatéka
Fiatal és idősebb generáció „szépen” osztozik az agresszió forrásán. Középkorúak és idősebbek a tévéből gyűjtik agresszív tapasztalataikat valóságshow-knak és pusztító tartalmú filmeknek köszönhetően, míg a fiatalabbakra őrült számítógépes programok hatnak, melyekben mindig meg kell ölni valakiket, lehetőleg látványosan, kegyetlenül és tömegesen. Szabályalkalmazói szinten pedig mindenki boldog, mert megfelelő számot írtak a karikába, amiből látszik, hány éven felülieknek.
Nem kell azonban tévé és számítógép sem ahhoz, hogy nőjön az élethez való etikátlan hozzáállás. Ránézel az újságokra a benzinkútnál, amiből kiderül, hogy „veled valami baj van”, ha nem volt az előző héten legalább két új nőd vagy hapsid, hiszen azokból lesznek a sztárok akiknek aberrált viselkedéséről lehet beszélni. A rádióból megtudod, hogy dolgozni ciki, és örülj mert már „kedd van, és csak pár nap van hátra hétvégéig”. De még újságokra és rádióra sem kenhetjük a dolgot.
A felnőtt világ legotrombább hagyatéka a fiatalok számára a túlnövelt teljesítmény kényszere. Nem maga teljesítmény a gond, hanem az, hogy ez felnagyítva a fő elvárás. Csak egy példa: nem számít hány osztálytársadnak segítettél, nem számít mennyi boldogságnak voltál forrása szüleid, tanáraid számára négy év alatt, mert a felvételin egy másik adat dönt majd rólad.
Köszönnél előre egy pedagógusnak?
Szülők és pedagógusok. Ez a két oldal ki tudna békülni, ha nem ugrasztanák össze állandóan. Akik tanítókról, tanárokról úgy döntenek, vagy a döntéseket úgy teszik közzé, hogy „úgy kell nekik”, azok jó esetben nem szándékosan, de hathatósan hangolják a köz véleményét pedagógusok ellen. Aki általánosságban a tanárok ellen van, az a gyerekeink ellen is.
Régen a falvakban előre köszöntek orvosnak, papnak, tanárnak. Papként, orvosként vagy akár mint tanár, ma is példamutatónak kellene lennünk. Ez azonban csak a dolog egyik oldala. A másik ez: Írásban, tévében és rádióban, sajtóban és műsorokban, de még a közösségi médiában is az orvosokról azt terjesztik, hogy kiképeztették magukat, és Angliába mentek, akik meg itthon vannak, azok túl mohók, már ami a pénzt illeti. Ha egy német városban találnak egy megtévedt papot (ami persze elég szégyen), akkor jókora teret kap a hír, hogy bemocskolja minden vallás minden papját. Mindegy, hogy a pedagógusok miért mennek néha utcára, midig hozzájuk vágják, hogy a fizetésük miatt. Nem számít, hogy ez nem igaz.
Előadás az iskolád tanárainak – Kattints a képre!
Azért, hogy ne essek az általánosítás hibájába, most elnézést kérek az előző bekezdés miatt minden olyan sajtóterméktől és a média azon részétől, amely legalább 80%-ban nem rossz hírekkel kereskedik. (Megjegyzem, hogy most én is kívül esek a 80%-on, hiszen egy rossz hír kapcsán fogtam tollat.)
Egy másik terep: Miről pletykálkodnak rosszindulatú emberek a közösségi oldalakon? Arról, hogy a tanárok nyáron csak lógnak, meg délután már semmi dolguk, miközben az uszítók nem ismerik sem az óraszámot, sem az adminisztratív feladatok mennyiségét, és nem láttak még tantestületet és tanárit belülről, kivéve azokat az alkalmakat, amikor gyerekkorukban ők maguk álltak az igazgatóiban rendbontásért.
Nem az iskolában dől el!
Kiszámolta már valaki, hogy a tananyagon kívül hány perce van a tanárnak egy diákra, hogy személyes figyelemben, törődésben részesítse? Ha 45 perc helyett negyvenben át tudja venni az órai anyagot, akkor marad 5 perce az összes gyerekre. A szünetből lecsíphet még pár percet, hogy beszéljen valakivel. Az más kérdés, hogy mint tanárok, lehetnénk inkább dicséretre szocializáltak.
Utána a gyerek hazamegy, és otthon tölt pár órát, ha nem edzésre vagy más képzésre rohan. Van otthon szülő és tud foglalkozni vele, vagy csak küzd a megélhetésért, és amikor este hazaér, akkor lerogy a fotelbe, hogy magára ömlessze valami valóságshow erkölcstelenségét. Ha a szülő otthon van, akkor neki van ideje a gyerekre? Ad neki valódi figyelmet, és nem nyomkodja közben a saját mobilját?
Ezeket a kérdéseket meghagyom szociológusoknak, csak azt nem tudom, hogy lesz-e valaki, aki bölcsen felhasználja az ő következtetéseiket.
Ma Győr, holnap egy másik település. Bár a lexikális tudásnak van egy felesleges mennyisége, amit elhagyva fellélegezne diák és tanár egyaránt, és sok-sok más terület is létezik az oktatás rendszerében, ahol további 5%-os javulások lennének elérhetők, de a probléma gyökere nem az iskolákban van.
Ha a felnőtt társadalom továbbra is felesleges célok felé halad, ha az emberséggel és szellemiséggel szemben, az anyag marad fontos, ha a hűség helyett a hódítást reklámozzák, ha a normális helyett az aberrált viselkedéssel vonzanak figyelmet, ha kijátszanak embercsoportokat mások ellenében, akkor a gyerekeink látják, hogy mit üzen nekik a felnőtt társadalom, és közülük sokan követni is fogják a rossz példát.
A kérdés az, hogy ki volt valójában?
Győr! Ez a tinédzser szúrta hátba az oktatás rendszerét? Nem! A felnőtt világ kezében volt és van a kés már nagyon is régóta.
Igazán le kellene már tenni!
Addig is, bármilyen külső okok léteznek, nekünk tanároknak még mindig tennünk kell azért, hogy diákjaink ne legyenek feszültek, miközben a külvilág nem dolgozik a kezünk alá. Még az agresszív cimkét kapott gyerekek is visszafordíthatók végzetes útjukról időben indított személyes törődéssel és gyakorlatias technikákkal.
Bár saját szerepünkkel fejeztem be, de ha tanárként ért már téged fizikai atrocitás – mert lelki egészen biztosan -, akkor engedd meg nekem, hogy mindkettőért megkövesselek azok helyett is, akik ellened elkövették.
Barátsággal:
Novák Ferenc
Megosztom a Facebook-on
FELIRATKOZOM a Gyereknevelési Levelekre
