Mostohaszülő, aki nem mostoha
Olvasási idő:4 perc

Mostohaszülő könnyen lehet abból, akinek új párkapcsolata lesz, de az is előfordulhat, hogy a te gyerekedet neveli majd más. Ez két teljesen különböző gyereknevelési probléma a szülő és a gyerek számára is. Amikor azonban ilyen helyzetbe kerülnek a korábbi családtagok, akik most külön élnek, akkor egészen békésen és mindenki számára elfogadhatóan kialakíthatják az új helyzetet.

A mostoha szónak van egy a mesékből is ismert erősen negatív jelentése. Ezért nem is nagyon használjuk ezt mostanában és nem sokkal barátságosabb helyette a gyám sem. A nevelőszülő jó fogalom lenne helyette, ezt azonban mostanában olyan felnőttekre értik, akik kifejezetten azzal foglalkoznak, hogy gyerekeket nevelnek fel. Így most maradunk a mostohaszülő használatánál.

Mostoha-e a mostohaszülő?

Nézzük azt a helyzetet, ha te neveled más gyerekét vagy gyerekeit a családodban. Ő tehát az új párod korábbi házasságából való gyereke. A legnagyobb tévedés az, amikor valaki a gyerek édesapját vagy édesanyját szeretné helyettesíteni. Tudja ő, hogy ki az igazi anyukája, apukája. Van azonban második hely az ő szívében, amit be lehet tölteni, de nem érdemes ennek a helynek a megszerzésére törekedni.

Az a fontos, hogy ennek a gyereknek barátságos, biztonságos környezetet teremts. Ha így teszel, akkor meg is szerzed a „második helyet”, de lehetünk önzetlenebbek. Mikor lennél magadra büszke mostohaszülő? Nyilván akkor, ha azt látnád, hogy a gyerek jól érzi magát ebben a számára is új családban. Ha így lesz, akkor nem érez majd téged mostohának.

Hogyan nevel egy mostohaszülő?

Ahhoz, hogy a gyerek elfogadjon téged, neked is ki kell állnod néhány „próbát”. A gyerek az elején sértettnek érezheti magát. Olyannak, mint akit elhagytak a szülei, még akkor is, ha az egyikkel együtt maradt. Ne csodálkozz rajta, ha érezteti majd veled, hogy te nem vagy az apja (vagy az anyja). Szüleik válása után a gyerekek még dacosak lehetnek egy ideig. Ez türelemmel túlélhető.

Az érzelmei ekkor ténylegesen nem neked szólnak!

Ne akarj rögtön a barátjává válni. Erre sokan törekednek, de túl gyorsan csinálják. Ne akarj a bizalmába férkőzni. Egy idő múlva a gyerek bizalmába fogad majd, amire csak rá kell szolgálni. Nem kell ehhez sok minden. A „mostohagyerek” következetességet, megértést és nem tolakodó szeretet igényel. Hamarabb célt érsz, ha hétköznapi és nagyon is gyakorlatias dolgokban számíthat rád.

Van egy közszájon forgó butaság, ami valahogy így hangzik: mostohaszülő ne akarjon nevelni, mert nem ő a gyerek anyja vagy apja. Aki ilyet mond, az még azzal sincs tisztában, hogy a nevelés elsődleges eszköze a példamutatás. Mutass jó példát a gyereknek saját viselkedéseddel, és azzal már el is végezted a nevelés rád eső részének hetven százalékát.

Nem kell pótolnod édesanyát és apát

Engedd, hogy az új párod elég időt töltsön vele. Érhető, ha egy összetartó, szeretetteljes családra törekszel. Amíg azonban a gyerek meg nem szokja az új helyzetet, kifejezetten szükséges számára, hogy kettesben is maradhasson édesanyjával vagy édesapjával. Ha mindkettőt biztosítod számára, az segít neki és hozzájárul a te elfogadásodhoz is.

Örömteli gyereknevelés könyv és tudás
Örömteli Nevelés könyv és tudás

Különösen az elején, ne fegyelmezd. Az ember könnyebben elfogad fegyelmezést olyantól, akit nagyra tart. Amikor ez az „új gyerek” érkezik a családodba, akkor eltart egy ideig, mire te Valakivé válasz számára. Ebben az időszakban csak ellenérzéseket váltana ki belőle, ha te fegyelmeznéd. Persze tapintatosan megemlíthetsz neki valami apróságot („Nézd csak, ennek itt a helye.”), de a nagyobb problémákat hagyd a párodra.

Hogyan viszonyulsz a szeretteihez?

Még ha igaz lenne is az, amit mondasz, akár nem, ne mondj neki rosszakat azokról, akiket ő szeret. Különösen ne tedd ezt a párod volt párjával kapcsolatban. Ez csak még jobban kikezdené a gyerek lelki stabilitását. Ráadásul: a gyerekek nem buták! Ha azt tapasztalja, hogy szavakkal bántod az ő szeretteit, akkor téged sorol majd az ellenség oldalára.

Senki sem lesz azzal értékesebb,
hogy másokat értéktelennek állít be!

Ha olyan társaságba kerülsz, amiben az ő korábbi ismerősei vannak, akkor legyél nyitott megismerkedni velük, hiszen ők az „új gyereked” életének fontos részei. Ha tőlük távol tartod magad, akkor a gyerek úgy érzi majd, hogy őt is elutasítod.

Az a csodálatos kommunikáció

Nem csak mostohaszülők követik el azt a hibát, hogy rossz időpontot választanak a gyerekkel való beszélgetéshez. A gyerekek, különösen pedig a tinédzserek örülnek, ha akkor beszélsz velük, amikor ehhez nekik is kedvük van. Ragadd meg azokat az alkalmakat, amikor ő szívesen beszélgetne, és légy érdeklődő.

Miért nem említettük eddig, hogy éreztesd vele a szeretetedet? Mert ha az előbb említetteket meg tudod csinálni, akkor elve érezni fogja, hogy szeretettel viseled gondját. A szeretet nem feltétlen a kimondott szavakon múlik. Ha jól élhető környezetet biztosítasz a gyerek számára, akkor tudni fogja, és a maga módján viszonozza is majd.

A te gyerekedet más neveli?

Ha abban az élethelyzetben vagy, hogy egy válás után a gyerekedet más neveli, akkor ugyanezeket érdemes elvárni volt párod új párjától. Az elvárás azonban elég erős kifejezés lehet az ő számára. Ezért csak olvastasd el vele az előbbi javaslatokat, hátha jól jön számár pár nevelési tanács.

Ha Te magad biztos vagy benne, hogy ha hozzád kerülne az új párod gyereke, akkor tudnál gondos és szeretetteljes lenni vele, akkor könnyebben elvárhatod a régi párod új kapcsolatától, hogy ugyanígy bánjon a te gyerekeddel.

Amikor a válással kapcsolatos megállapodásnak megfelelően a gyerek időnként nálad lesz, akkor élvezzétek inkább az együttlét örömét. Miért pazarolnád arra az időt, hogy a gyerek „új apját” vagy anyját próbálnád meg negatív színben feltüntetni? Inkább segítsd a gyereket abban, hogy könnyebben elviselje új helyzetét. Másrészt: Miért is pazarolnád a gyerekkel együtt eltölthető időt ilyesmire?

Elég sajnálatos, hogy mostanában olyan sokan válnak. Ha azonban már egyszer ez történt valakivel, akkor érdemes arra ügyelnie, hogy következő párkapcsolatában a gyerekek nevelése körül összhang legyen. Így legalább ez az egy dolog nem lesz olyan viták forrása, amelyek még egy jó házasságban is embert próbálóak lehetnek.

Novák Ferenc
társ a nevelésben

Apa is dicsérhető?

Megosztom a Facebook-on

FELIRATKOZOM a Gyereknevelési Levelekre

Csak két nap a gyerekkel – rövid videó

A szerző

Novák Ferenc

Tanár, pedagógiai viselkedéskutató, szülők és pedagógusok gyereknevelési trénere, aki gyakorlatias tanácsaival készít fel gyermeknevelési nehézségek megoldására. Videóival, írásaival és konzultációival, iskolai és konferenciákon tartott előadásaival egyszerre az értékrend alapú és egyben humánus gyereknevelés elkötelezettje.