Hányas fokozaton játszunk a gyerekkel?

Melyikünk nem könnyítette még meg a gyerek dolgát társasjáték közben, de jót teszünk neki, ha így sportolunk vagy játszunk a gyerekkel? Legtöbbünk elgondolkodott már azon is, vajon hol a határ, ahonnan már ártunk ezzel a gyereknek?

Manapság az a gyakoribb divat, hogy a szülő szinte mindig veszít a társasjátékban, hogy a gyereket örülni lássa. Elég ritka a másik véglet, amikor a szülő mindent belead, hogy ő győzzön, de ez is előfordul.

A gyerek győzelmei és vereségi számának van értelmes aránya!

A legtöbb szülőnek van valamilyen elképzelése arról, hogy hol húzza meg a határt vereség és győzelem között. Mégis, érdemes átgondolni pár szempontot, melyek figyelembevételével tovább finomíthatjuk gyakorlatunkat annak érdekében, hogy a gyerek fejlődése számára optimális feltételeket biztosítsunk, miközben érzelmi stabilitását is erősítjük.

Mindig győzni?

Egy svéd gyermekverseket tartalmazó könyvecske tartalmaz egy rövid verset Siv Widerberg tollából, ami így szól (Tótfalusi István fordításában):

Bélyeget gyűjtöttem.
Papa hozott egyszer egy kilót.
Azóta nem gyűjtök bélyeget.

Ez a három sor tökéletesen megvilágítja, hogy mit ér az olyan „segítség”, ami elhalványítja a gyerek a szorgalmas tevékenységét és kitartását. Mondhatjuk ilyen nyíltan: Aki állandóan előnyökhöz juttatja a gyereket játékban, sportban, az elveszi tőle a játék örömét.

Szülőként persze tapasztaljuk az ellenkezőjét is. Amikor a gyerek állandóan veszít, akkor elmegy a kedve attól a játéktól. Erre van ismert „ellenszer”. Olyan játékokat kell játszani, amelyek teljesen megfelelnek a gyerek korának, még inkább képességeinek. Másrészt persze nem játszunk a gyerekkel olyan erősséggel, hogy verhetetlenek legyünk.

Az, hogy a gyerek nem szeret veszíteni, még nem elég ok arra, hogy állandó győzelmet biztosítsunk számára. Ha ezt tennénk, akkor hosszú távon teljesen legyengítenénk őt. A külvilág, más gyerekek nem bánnak vele ilyen tapintatosan, és akkor sok csalódás éri majd. Ezért mint szülő, nem szolgálhatod ki őt túlzóan gyakori győzelemmel.

Győzelmek és vereségek, amikor játszunk a gyerekkel

A győzelmek és vereségek arány hosszú távon, akár felnőttkorig kiterjedően kihat a gyerek céljainak erősségére. Az a gyerek, aki mindig veszít, és az is, aki mindig győz, de „nem dolgozott meg érte”, hátrányban lesz felnőtt korában is. A legtöbb szülő törekszik jól eltalálni a gyereknek biztosított győzelmek egészséges arányát. Néhányan túlzásba viszik azt, hogy hányszor győzzön a gyerek. Ez veszélyes.

A túlzott vagy tisztességtelen előnyöket nyújtó segítség csökkenti a gyerek önbizalmát.

Egyáltalán nem igaz, hogy csak a túl gyakori vereség veszi el az önbizalmat. Ha a gyerek állandóan azt tapasztalja, hogy nem rajta múlik a győzelem, de „megkapja”, akkor nem érzi majd magáénak.

Mennyi vereség fér bele?

Nem csak gyerekek, hanem felnőttek is úgy haladnak a céljaik felé, hogy néha nem sikerül valami. Azután újra nekilátnak több tapasztalat birtokában, és sikerül. Nem vagyunk egyformák. Valamelyikünknek elég eggyel többször győznie, mint ahányszor veszít. Másvalakinek nem fér bele még ennyi vereség sem.

Gyerekkorban kell azonban megértenünk, hogy a vereség megpróbálhat lehangolni, megállítani minket, de azok lesznek boldogok, akik megtanulnak újra és újra nekilátni az akadályok elhárításának. Egy nagyobb cél eléréséhez nem is egy akadályt kell leküzdenünk. Ha minden apróbb átmeneti kudarc megállítaná az embert, akkor sosem érne célt. Így aztán kimondható:

A vereség egyáltalán nem árt egy olyan enyhe mennyiségben, ami mellett még inspiráló is a gyerek számára, hogy újra nekilásson cselekedni a cél irányában.

A másik véglet az, amikor a szülő elvárja, hogy a gyerek „felnőjön a felnőtthöz”. Ő az, aki azt mondja, „Majd akkor győz ellenem sakkban, ha jobb lesz nálam!” Aki ezt teszi a gyerekével, az komoly hátrányt okoz neki. Kudarcok, kudarcok és megint csak kudarcok.

Ezzel a gyerekkel három dolog történhet. Az első lehetőség: teljesen elveszíti az önbizalmát, és bármilyen tevékenységből kihátrál majd, amiben az ő személyes teljesítménye mérlegre kerül. A másik az, hogy „CSAKAZÉRTIS” gyerek válik belőle. Olyan, aki mindenáron végigcsinál dolgokat, akkor is, ha ezzel magának vagy másoknak kárt okoz.

Kivételes esetben a gyerek megérti, hogy apukája vagy anyukája, kőkeményen bánt vele. Rájön, hogy ez egy felnőttől nem tisztességes hozzáállás, de ez nem elég ok arra, hogy ő maga csökkentse saját magába vetett bizalmát. Az ilyen öntudatos gyerek ritka, és ezt nem is várhatjuk el tőlük. Mondanom sem kell, hogy ez a gyerek amúgy mennyi valódi tiszteletet érez majd a szülő iránt.

Hogyan kedvezhetünk akkor, amikor játszunk a gyerekkel?

Vannak arra jó megoldások, hogyan kedvezzünk a gyereknek. Az egyik a megbeszélt előnyök használata. Mondhatjuk neki, hogy ebben a társasjátékban a gyerekek kétszer annyiszor dobhatnak a dobókockával, mint a felnőttek. Így „szabályosan” biztosítunk neki előnyt. Így egy kicsit többször győz majd, mint veszít. Hasonló példa erre, hogy a felnőtt gólja a fociban csak akkor ér, ha a kapu jobb oldalába megy a labda.

A szülők nagyon leleményesek. Számos módon megoldják, hogy megegyezés nélkül is előnyt biztosítsanak a gyereknek egy játékban. Például úgy keverik a kártyát, hogy „véletlenül” a gyerek jár jól. Ezek a „kegyes csalások” a másik javára. Ha ilyet alkalmazol, akkor néha előfordulhat, hogy „lebuksz”. Ezt a gyerek elnézi egy-két alkalommal, de ha rendszeresen ezt tapasztalja, akkor nem játszik majd veled.

Keskeny határok között mozog, és még a gyerek személyiségétől is függ az, hogy mennyit kedvezhetsz neki. Ha a gyerek örömmel játszik veled, és holnap is így marad, akkor valószínűleg eltaláltad azt az arányt, ami mellett fennmarad játékkedve, inspirációja, legfőbbként pedig önbecsülése is.

Novák Ferenc
társ a nevelésben

Facebook Comments