Mennyi engedékenység fér össze a gyerekneveléssel? A humánus nevelésnek része a „megengedés”, tehát az a szülői magatartás, hogy nem teljes mértékben kontroll nélkül, de viszonylagos rugalmassággal engedjük érvényre jutni a gyerek akaratát. Az engedékenység nem egyenlő a megengedéssel. A „megengedés” önmagában még nem valami nagylelkű dolog, hanem elvárható valakitől, aki nem kívánja rabságban tartani a másikat.

Az engedékenység határa

Van azonban egy határ, amit minden szülőnek vagy inkább családnak, együtt kell megtalálnia, aminek átlépése már túl megy a „megengedésen”, és úgy nevezzük, hogy túlzott engedékenység. Nem csak a nagymértékű szigornak, hanem ennek nagy divatja van mostanában. Ennek azután meg lesznek a következményei, de azokról később kevés szülő gondolja, hogy köze volt az ő nevelési gyakorlatához.

A túlzott engedékenység olyan szülői nézőpontok következménye, mint például ezek: “Nehogy már korlátozzuk a gyereket valamiben!” vagy “Nem szép dolog beavatkozni a gyerek szabadságába!” vagy “Inkább megengedek neki mindent, nehogy sérüljön a lelkivilága!”

Amikor a gyerek mindent megkap, amikor neki mindent szabad, de ugyanakkor vele szemben nincsenek elvárások, akkor elég gyakran a szülő fejére nő. Amikor ez hosszú ideig így történik, akkor a gyerekek egy része követelődzővé, önzővé válhat, hiszen nem szokott hozzá, hogy másképpen is történhetnek a dolgok, mint ahogyan ő szeretné. Könnyen ingerültté válik majd, ha “véletlenül” Anya vagy Apa nem az ő kedve szerint dönt.

Mivel jár jobban a gyerek?

A szülői engedékenység önmagában nem feltétlenül hoz létre agresszív viselkedésű gyereket, de néhány százalékban még annak kialakulásához is hozzájárulhat. Ezért ha fejlesztjük a gyereknél az önzetlenséget, akkor valamilyen mértékben csökkentjük az agresszív viselkedés egyik lehetséges forrását.

Egy ilyen gyereknek nem lesz nehéz elviselnie, ha az iskolában igazságosan, szabályosan mennek a dolgok és az kap jó jegyet, aki tanul és tud, valamint az kap jó minősítést a sportban, aki tesz is ezért és jó eredményeket ér el. Ha otthon hozzászokik a teljesítmény nélküli előnyökhöz, akkor előfordulhat, hogy az iskolában fizikai erővel próbálja megszerezni ugyanazt a mennyiségű előnyt, amit otthon „természetesen kap meg”.

A szülői engedékenység általában a társasjátékok közben is megmutatkozik. Az ilyen szülő, csak hogy megkímélje gyermekét a szomorúságtól, állandóan veszít, amikor együtt játszik a gyerekével. Az persze nagyon is helyes dolog, hogy amikor a gyerek még kicsi, akkor mivel ő kisebb, kevesebbet tud, nincs még olyan tudása és tapasztalata, ezért nem játszunk ellene teljes erőbedobással, és úgy intézzük, hogy győzzön.

Néha azonban veszítenie is kell, hogy megtanulja, hogyan ne kerüljön teljesen padlóra, amikor nem győz, hanem megtanulja méltósággal viselni a veszteséget, mert onnan könnyebb lesz felállnia. Ahogyan fejlődik képességeiben, úgy kell emelnünk számára a nehézséget, hogy győzzön. Így mindig lesz számára kihívás és nem kényelmesedik el, ami pedig még fontosabb, megszokja, hogy tanul, fejlődik, cselekszik a céljai eléréséért.

Szigor vagy engedékenység

Az engedékenységtől nem olyan hosszú az út odáig, amikor a szülők és a testvérei már azt veszik észre, hogy elég önző a gyerek. Már csak a család békéje is megérné, de saját maga miatt is úgy érdemes nevelnünk, hogy megtanulja élvezni annak örömét, amikor ad másoknak, amikor tesz másokért. Ha elérjük nála, hogy figyelembe vegye mások érdekeit is, nem csak a magáét, akkor a gyerek azt is tapasztalja majd, hogy kedveltebb lesz gyerekközösségekben, ahová tartozik – feltéve, hogy az a közösség nem eleve agresszióra alapozott, de erre most nem térünk ki.

Az engedékenységgel szemben, mint ellentétpár, sok szülő fejében a szigor van, pedig nem ezek a meghatározó oldalai a nevelésnek. Amíg valami őrült ötlettel szemben lehetünk szigorúak, addig egy zseniális ötlet megvalósításáért pedig még konzervatív elveket is félretehetünk néha, s ilyenkor engedékenyek vagyunk.

Ha általában sikerül igazságosan döntenünk, akkor figyelmünket nem a szigornak és engedékenységnek kell lekötnie, hanem a gyereknek és saját következetességünknek.

A gyerek is jobban érzi magát egy olyan családban, ahol nagyjából előre ki tudja számítani viselkedésével, kéréseivel és saját tetteivel kapcsolatban a szülő reakciót.

A túlzott engedékenység következményei

A gyerekek nem egyformák. Az egyik gyerekkel lehetsz nagyon engedékeny, és még mindig betartja a szabályokat, teljesíti a kötelezettségeit. A másik még több szabályt rúg majd fel, mint amit engedékenységünkkel mi magunk hagytunk figyelmen kívül, hogy kedvezzünk neki.

Ezért egy felsorolás, ami az engedékenység következményiről szól, nem egyformán vonatkozik egyik vagy másik gyerekre. Mégis ezek mellett a fenntartások mellett, soroljunk itt fel néhányat a túlzott engedékenység veszélyei közül. Ezek inkább lehetséges irányok, mintsem olyan dolgok, amelyek feltétlenül minden gyereknél bekövetkeznek.

Az engedékenység következményei

• Kevésbé becsüli meg, amit kap.
• Kevésbé értékeli, amit mások érte tesznek, vagy amiről mások a kedvéért lemondanak.
• Ő maga túl engedékennyé vagy túl szigorúvá válhat másokkal szemben.
• Követelődzővé válhat, gyakrabban lesz elégedetlen más gyerekekkel, a szüleivel, nagyszüleivel, tanáraival.
• Nem játszanak vele szívesen a saját kortársai, hacsak az egész „közösség” nem hasonlóan önző vagy hasonlóan érdektelen fickókból áll.
• Úgy érezheti majd, hogy a szabályokat szabadon alakíthatja a saját kedve szerint, vagy úgy, hogy neki nem kell azokat betartania.
• Általában bajba fog sodródni, és bajba keveri a barátait is -, ha egyáltalán tekintheti őt valaki egyáltalán barátnak.
• Mivel neki „csak úgy járnak a dolgok”, ezért agresszíven viselkedhet, amikor nem kap meg valamit, vagy nem engednek meg neki valamit.
• Amikor felnőtt lesz, nem érti majd, hogy miért várnak el tőle teljesítményt a munkahelyén vagy felsőbb iskolákban.
• Saját céljait elveszíti, a mások által felkínált lehetőségeket pazarolja.
• Olyan párt választ majd feleségnek vagy férjnek, akit könnyen tud irányítani, de ő maga nem sok irányítást nem fogad majd el.

Mindezek mellett ez a gyerek vagy majd mint felnőtt, lehet akár buta vagy nagyon okos, lehet sikertelen, de lehet sikeres is, bár ez utóbbi leginkább úgy, hogy átgázol másokon. Egy valami nem nagyon lesz: boldog. Ha pedig annak mondja majd magát, akkor az csak valami képzelgés vagy színlelés lesz, mert ritkán jön létre valódi és tartós boldogság mások nyomorúságának árán.

Van visszaút

A nevelésben kevés olyan dolog van, amit ne lehetne helyrehozni. A különbség leginkább abban áll, hogy mikor kezdünk neki. Egy tinédzsernél egy évbe is beletelhet, mire elérjük nála, hogy ne engedékenységet várjon, hanem következetességet. Nyolc éves gyereknél azonban 1 hónap alatt is rendbe tehetjük a dolgokat.

Az egyik lehetséges út ehhez a csere megfelelő szintjén keresztül vezet és a jó értelemben vett „adok-kapok” helyreállításán múlik.

A csere megfelelő szintjén a nevelésben azt értjük, amikor a gyerek eleget kap és ennek megfelelő mennyiségben nyújtja a tőle telhetőt. Abba, amin tőle telhetőt értünk, beleértjük a korát, adottságait, képességeit, tudását, gyakorlatát. Amikor még pirinyó a gyermek, akkor talán „csak” egy gügyögése részéről a csere. Később egy markában alaposan összegyűrt mezei virág esetlenül átadva anyának, azután apró segítség a háztartásban vagy a kertben.

Akárhány éves is, ha túlzottan engedékenyek voltunk vele, akkor valószínűleg már leszokott arról, hogy cserét nyújtson, ami a hétköznapokban a szülők így fogalmaznak meg: „Nem értem, hogy miért nem segít ez a gyerek!” Azért nem, mert nem várták el tőle következetesen, vagy azért, mert amikor segített, akkor nem dicsérték meg érte, esetleg inkább kritizálták a segítsége minőségét, vagy azért, mert gyorsabb volt, ha anya vagy apa végezte el helyette. Ha nálatok így volt, most ne vádold magad miatta. Van kiút!

Engedékenység megszüntetése a csere helyreállítása mellett

A csere helyreállítása az engedékenység kiváltására türelmet és apró lépéseket igényel, és két fő részből áll.

Első rész

Kérsz valami apróságot a gyerektől, nincs kedve és nem csinálja meg, te pedig elfogadod, hogy nem. Újra ezt teszed addig, míg egyszer csak megcsinálja, megköszönöd. Azután ugyanezt a kétféle helyzetet „gyakoroljátok”, és végül azt veszed észre, hogy többször segít, mint ahányszor nem.

Második rész

Néha ne úgy történjenek a dolgok, ahogy a gyerek túlzott egyoldalúsággal elvárja. Ezen belül is két, de összefüggő dologról van szó.

(A) Az egyik az, hogy bár nem esne nehezedre, néha nem szolgálod ki az igényét, amit megfogalmaz. Nem kap meg valamit, vagy nem engedsz meg neki valamit. Azt ne tedd, hogy eddig mindent szabad volt, most pedig semmit, mert akkor hamar bajban találod magad. Inkább tégy úgy, hogy nagy ritkán a válaszod „nem” lesz, de legyen meg a jól megalapozott indokod, és azt a szereteted csökkentése nélkül tudasd a gyerekkel.

(B) Fejleszd az A)-t úgy, hogy nem mondasz nemet, hanem megmondod, hogy mit vársz cserében egy igenlő vagy megengedő válaszért.

Mindezeket kitartóan csináld, mert attól függően, hogy hány éves a gyerek, tarthat sokáig. Az a megnyugtató, hogy nagyságrenddel kevesebb ideig tart, mint amennyi ideig a helyzet romlása tartott. Közben két dologra nagyon kell figyelnie a szülőnek. Az egyik az, hogy ne hibáztassa a gyereket, mert azzal távolságot hoz létre saját maga és a gyerek között. A másik pedig az, hogy mindezen változások közeben sem csökkenti le a szeretetét sem „belül”, sem kimutatva.

Novák Ferenc
társ a nevelésben

FELIRATKOZOM a Gyereknevelési Levelekre

A szerző

Novák Ferenc

Tanár, pedagógiai viselkedéskutató, szülők és pedagógusok gyereknevelési trénere, aki gyakorlatias tanácsaival készít fel gyermeknevelési nehézségek megoldására. Videóival, írásaival és konzultációival, iskolai és konferenciákon tartott előadásaival egyszerre az értékrend alapú és egyben humánus gyereknevelés elkötelezettje.