Humor és gyereknevelés kéz a kézben jár, amikor jól mennek a dolgok a családban és az iskolában vagy az óvodában. Most azonban nem arról lesz szó, hogy a gyermekkor mennyi alkalmat kínál a közös nevetésre. A gyereknevelésben néha adódnak drámai helyzetek, amikor a szülő humora még mindig képes megmenteni a helyzetet.
A neveléstől eltekintve is kell ahhoz valami humor, hogy az ember minőségben éljen túl. Olyan világban élünk, amiben szinte minden komollyá vált. Sokszor már nem érdekli az embereket, hogy mit mondanál egy konkrét dologról. Rád néznek, vagy tudnak rólad valamit, és az a te címkéd. Abból már „tudják is”, hogy milyen kritikával illethessenek. Ha nő vagy akkor „ilyen” vagy, ha „férfi”, akkor pedig olyan. A foglalkozásod vagy az öltözködésed is elég ahhoz, hogy megmondják ismeretlenül is, hogy „mi a baj” veled.
Jól jön a humor a neveléshez
Az előbb említett környezetben kísérjük végig a gyerek növekedését felnőtt koráig. Ezért gyakran lenne szükség humorra a sok lehetetlen helyzet és külső körülmény enyhítésére.
Ha sikerül többnyire kísérőnek lennünk a gyerek életében, nem pedig erőteljes beavatkozónak, akkor elmondhatjuk, hogy sikeres szülők voltunk.
A gyerekek azonban nem egyformák. Így van olyan, amikor a szülő többször kényszerül kiegyenesíteni a gyerek kanyarjait, éppen az ő megóvása érdekében. A dolognak ez a része az arányokon múlik: Ne avatkozzunk be annyiszor, hogy a gyerek végül úgy érezze, az életét jellemzően mások irányítják.
Erről az „irányítás arányai” témáról majd máskor írok részletesen. Most, mielőtt túlságosan komollyá válnánk, térjünk vissza a címhez: Humor és gyereknevelés könnyebbsége. Mikor kell leginkább humor a neveléshez?
Az biztos, hogy a legnehezebb helyzetekben jól jönne. Akkor, amikor a szülő érzi, hogy a helyzet túl komoly. Amikor úgy érzi, hogy bármi történik, sérül valami a gyereknél vagy kettejük között. Amúgy megfigyelted, hogy mi sérül legelőször? A kommunikáció. Amikor a gyerek elrohan vagy egy tinédzser bevágja maga mögött az ajtót. Azt üzeni: „Nem beszélünk!”
A humor a visszatérés esélye a józan észhez
Vegyünk egy példát, amikor az öt éves gyerek többszöri kérés ellenére sem tart be egy szabályt. Nem vihet a szobába ennivalót, mert egyszer-kétszer összesütizte a szőnyeget. Belép a szülő a szobába. A gyerek egyik kezében tányér, a másikkal pedig nagyban majszol egy csokikrémes süteményt. Mivel ez már a sokadik eset, a szülő már-már a plafonon érzi magát.
Ezen a ponton – mondjuk – elszakad a cérna, nem jön létre értelmes nevelési megoldás. Korábban Apa vagy Anya lemondóan legyintett ilyen esetben, és tudja, hogy az sem változtatott semmin. Születhetne jó megoldás, de ha a szülő alaposan felidegesítette magát, akkor nem. Ha dühös, akkor jön a szokásos szemrehányás vagy ennél erőteljesebb reakció.
Minél masszívabb azonban a szülő szembenállása a gyerekkel, annál erősebben szemben áll majd ő is a szülővel. Ennek a vége egy nevelési kudarc, aminek a gyerek is vesztese lesz. Ehelyett a szülő átgondolhatná, hogy mennyi mindent megpróbált már, hogy a gyerek betartsa ezt az egyszerű szabályt, de mi lett az eredménye? Nem sok.
Tegyünk bele valami humort
Ez egy régóta tartó játszma, ami szinte mindig ugyanúgy zajlik. Ez egy „állóháború”, amiben senki sem nyer. Akkor érdemes most lejátszaniuk újra? Nem nagyon! Mert az ilyen szituációkban nincs valódi kommunikáció. Mindenki csak a régi lemezt játssza. Ahhoz, hogy esélye legyen valamilyen humánus megoldásnak, ahhoz újra kommunikációba kellene kerülniük, amikor figyelnek egymásra és meghallgatják a másikat.
Ez könnyen elérhető, ha például a szülő odamegy inkább a gyerekhez és harap egyet a sütiből. Lehetőleg úgy, hogy jól összemajszolja magát. Ennek nevetés a vége. A gyerek biztosan nagyon meglepődne. Az emberek leginkább a beszédről gondolják, hogy az kommunikáció, pedig beleharapni a gyerek sütijébe szintén lehet az. Miért jobb kommunikáció ez, mint mérgesen lehordani őt? Azért mert ez barátságosságot tartalmaz, nem pedig támadást.
Erre bármely szkeptikus azt mondhatja, hogy ezzel nem oldódik meg az eredeti probléma. Valóban, de legalább úgy indítjuk a kommunikációt, hogy esélyünk legyen megoldani. Azután már többféle technika szóba jöhet. Például csinálhat a szülő „leltárt” a gyerekkel a szobában előforduló csoki, sütemény, egyéb foltokról. Nem hibáztatja őt közben, csak egyszerűen összeszámolják.
A realitás szerepe
Az a „szám” már realitás. Azzal már meg lehet győzni a gyereket arról, miért nem eszünk a szobában szétkenhető dolgokat. Mindenesetre sokkal inkább, mint a korábbi indulatosan kezdődő mondatokkal, mint például: „Ezerszer megmondtam, hogy …”, „Mit nem lehet azon megérteni, hogy …!”
A humor nagyon erőteljes módja lehet a realitás létrehozásának. Amin két ember nevetni tud, abban a dologban mindketten látják a lényeget. Ahol pedig hasonlónak látnak valamit, ott már létre is jött a realitás. Realitás nélkül csak elbeszélnek egymás mellett az emberek.
Régi műsor ritkán vezet eredményre
Amikor szülő és gyerek egy konfliktushelyzet elejéhez érkezik, akkor gyakran lejátsszák ugyanazt. Egy tinédzser ismét túl későn ér haza, és kezdődik a szülő és közte a régi „műsor”. Ember legyen a talpán az a szülő, aki képes felismerni, hogy ez így eddig sem vezetett eredményre. Ha azonban ránéz ennek a gyakori, de sikertelen helyzetnek a komikumára, akkor kitalálhat valami új megoldást.
Mi lenne, ha azt mondaná a gyereknek: „Gyere! Elmesélem mi volt gyerekkorom legnagyobb késése és lebukása.” Azután már értené a gyerek, hogy miért kérik a szülei, hogy legalább egy sms-t küldjön, ha tudja, mennyi fog késni.
Milyen humor és gyereknevelés?
Az a humor, ami mindkettőnek az. A többi humornak nevezett dolog inkább gúny!
Humorral sajnos bánthatunk is, amikor az egyoldalú, amikor sértő. Amikor nem együtt nevetnek, hanem valaki más kárára vagy rajta. Ezért, ha mint szülő próbálod humorral megoldani a helyzetet, akkor ügyelni kell arra, hogy a gyerek nehogy úgy érezze, hogy rajta nevetsz. A legjobb, ha a gyerek nevet előbb, akkor már nyert ügyed van.
Lehetetlen? Talán szokatlannak tűnhet, hogy konfliktus helyzetet alakítsunk át nevetéssé. Ennek begyakorlásával sok idegeskedés, veszekedés előzhető meg ilyen módon. Ha a szülő tudja, hogy már negyvenszer vagy százszor ugyanúgy zajlott egy vita, akkor mindenképpen változtatni kell valamit. Tehetjük ezt humorral?
Akció – reakció
Elsőre talán nehéznek tűnhet, ha az ember megszokta, hogy akció-reakció alapon működött odáig. A reakció ebben az értelemben egy negatív érzelemmel teli válasz egy nem kívánatos helyzetre. A gyerek csinál valamit (akció), amire a szülő különösebb megfontolás nélkül negatív érzelmi reakcióval „válaszol”. Utána pedig mindketten rosszul érzik magukat.
A humor nem az egyetlen lehetőség a „reakció” elkerülésére, de egy kis lélekjelenléttel nagyszerű eszköz a konfliktus helyzetek megelőzésére vagy megoldására. Miért baj a negatív érzelmekkel teli szülői reakció? Azért mert arra a gyerek ugyancsak „reakcióval” válaszol. Mindezekkel szemben a józan kommunikáció a célravezető, ha megoldások felé igyekszünk. A humor alkalmazása a nevelésben kis gyakorlással megtanulható.
A humor és a gyereknevelés elválaszthatatlan egymástól, ha boldog gyermekkort szeretnénk biztosítani a családban. Az óvodából és az iskolából sem hiányozhat, ráadásul e kettő összhangja jó hatással van pedagógusok kiégésének megelőzésére is.
Novák Ferenc
társ a nevelésben
Megosztom a Facebook-on
FELIRATKOZOM a Gyereknevelési Levelekre
