
Szuperhős sok gyerek szeretne lenni, miután hallott az emberfeletti vagy csodálatos képességekről, melyeket Marvel-filmekben mutatnak be. Nagy kérdés azonban, hogy ezek a felnőtteket szórakoztató filmek mennyire valók gyerekeknek. Az pedig kétségtelen, hogy idő előtti megtekintésük komoly viselkedési problémákat hozhat létre a gyereknél. Mielőtt ismertetek egy technikát arra, hogyan hozható helyre, ha gyerek a szuperhős karakteréből csak egyet, az agressziót utánozza, lássuk csak, mit írt anyuka.
Anyuka kérdése
„Segítséget szeretnék kérni, mert már nem tudom, mi válhatna be a nagyobbik fiamnál. 3 éves pont és beférkőzött az életünkbe a szuperhősök világa a rokonok jóvoltából. Ezután mutattam neki pár videót, hogy tudja, mit is kapott. Valószínűleg nem kellett volna, mert azóta annyira belemerült a dologba, hogy állandóan verekszik, rugdos minden ok nélkül, csak játékból. Korábban ilyen bajunk nem volt. A bölcsiben is szóltak, hogy minden ok nélkül felpattan és megüt valakit. Itthon az egyéves tesóval ugyanez.
A szuperhősöket beszüntettük egy bő hete, gondolván, jobb lesz. 3-4 nap után láttam javulást, de most, hogy megint itthon van betegen, katasztrófa amit művel. Kértem szépen, elmondtam neki miért nem szabad, kértem csúnyán is, de mintha semmi nem hatna rá. Sírva elmondja, hogy többet nem csinál ilyet, majd 10 perc múlva újra kezdi. Mikor megkérdem, tudja-e miért volt büntiben, azt mondja, hogy rosszalkodott, bántotta a tesót. Tehát tudja, érti talán. Nem tudom, mit csináljak még? Borzasztó akaratos és most tartunk az önállósodás azon részén, mikor semmit nem tesz meg, amit kérünk, borzalmasak a napjaink.”
Válasz
A hosszú ideig egy irányba történő monoton erőfeszítések csak ritkán sikeresek a gyereknevelésben. Túlzottan a jót hangsúlyozzuk, ezért elveszítheti a jelentőségét, miközben érthető, hogy a szülő a túlzottan negatív irányba kibillent dolgot szeretné egyensúlyba hozni a gyerekkel. A másikkal is pórul járhatsz, amikor csak a negatív viselkedés tiltását hangsúlyozod.
Először is, valóban a legrosszabbkor látta a gyerek a rengeteg rossz példát, hősök agresszivitását. Ebben a korban kimagasló értékkel bír a példamutatás az ő viselkedésére és példát nemcsak a szülőktől és a kortársaitól lát, hanem rajzfilmekből, filmekből is. Ennyi idősen nem feltétlen érti egy filmből, hogy a hős a „jó oldalon” küzd vagy hogy csúnyákat tanít móresre. (A móres szó eredetileg valószínűleg a német „mores” szóból származik, ami jó modort, erkölcsöt jelent. A magyarban pedig inkább a „megleckéztet, fegyelmez” értelemben használjuk.)
A gyerek ezekben a filmekben dühöt, haragot és finoman fogalmazva is mások testét nem tisztelő fizikai ráhatást lát, összekapcsolva ezt rengeteg negatív érzelemmel.
Gyakorolj a gyerekkel napi pár alkalommal 5-6 percet így, de olyankor, amikor ő nem éhes, nem álmos és nem fáradt. A gyakorlás két fő részből áll, ügyelj rám hogy amikre a gyereket kéred, fogalmazd át úgy, ahogyan az ő korában az ő szókincsével értheti!
I. Kinek a teste?
(1) Mutass rá a testedre és kérdezd meg: „Kinek a teste ez?” Ha megmondja, akkor jó, ha nem akkor elmondod neki, hogy az „enyém” vagy ha úgy még jobban érti, akkor anyáé. Megjegyzem, hogy azért is kell több napon át gyakorolni, mert a gyerek alig ért még ekkoriban valamit a birtoklásról, tehát arról, hogy valami valakié. Miért szükséges több napon át gyakorolni? Egyebek mellett azért is, mert a 3-4 éves gyerek nincs teljesen tudatában a birtoklásnak, tehát annak, hogy valami valakié, valaki másé vagy közös vagy senkié. (2) Most kérdezd meg, hogy „Ki bánthatja ezt a testet?” A helyes válasz nyilván: senki.
(3) Ezután mutass a gyerek testére és kérdez meg „Kié ez a test?” Minden helyes válaszát dicsérd meg, de ne lelkesedd túl a dicséretet, mert messze még a vége. (4) Miután tisztáztátok, hogy a teste az övé, kérdezd meg, hogy „Ki bánthatja az ő testét?” (5,6) Ezután akkor is, ha nincs ott apa, kérdezd meg, hogy apa teste kié, majd azt, hogy ki bánthatja azt?
II. Gyakorlás
Fogjatok két játékbabát vagy plüss állatot és kérd meg a gyereket, hogy (7) mutassa meg, hogyan érhet hozzá kedvesen az egyik baba a másik baba testéhez! Megérintheti a karját, megérintheti a vállát, hátát – ha jó barátok, akkor simíthatja is ezeket. Dicsérd meg, ha megmutatta. (8) Ezután az ellenkezője következik: „Mutasd meg, mikor nem kedves a baba, ha úgy ér a másik babához!”
Ezen a ponton játszatok el bármilyen szuperhős mozdulatot, amit nem szeretnél, hogy a gyerek másokkal csináljon. Ezt a kettőt, tehát a 7-es és 8-as lépést felváltva csináljátok addig, amíg a gyerek el nem unja vagy ami jobb: jó kedvre nem derül. Ha eleve unta, akkor még nem vagytok kész vagy ha jó kedve van, de még szívesen csinálná, akkor folytathatjátok. Bármi gyakorlás előtt azonban zárjátok ki teljesen a szuperhősök jelenlétét otthon: nincs szuperhős könyv, bábu, matrica.
Küzdősport
Későbbi években előkerülhetnek önvédelmi sportok egy olyan edzővel, aki nemcsak technikát tanít, hanem azt is, hogy azt a gyengék és magunk védelmére használjuk. Igyekezzetek még elolvasni az Örömteli Nevelés könyvet, mert a gyerekkel való gyakorlás fontosságáról nagy nagyobb megértésetek lesz a „Lyukat beszélsz a hasába” című fejezetből. Kiegészítésként jól jön még, ha találtok a gyerek számára egy másik érdeklődési divatot a szuperhősök helyett. Szerencsés persze, ha ahhoz is létezik több könyv, játék, póló, ceruza vagy hasonló dolgok azokkal olyan szimbólumokkal, melyekről az a játék- vagy történet-divathoz jut a gyerek eszébe.
Novák Ferenc
Megosztom a Facebook-on