Még mindig tartja magát a „düh levezetése”, pontosabb nevén a düh biztonságos levezetésének elmélete és az ebből származó hibás gyakorlat, ami a pszichológia 130 éves káros terméke, és körülbelül az 1890-es években született (Freud és Breuer).
Ebből az elképzelésből ered, hogy a gyerek egy párnát üssön ahelyett, hogy a szülőt, óvodatársait vagy diáktársait bántaná. A „püfölj párnát” elsőre logikusnak tűnhet, valójában azonban több ok miatt is káros. Elsősorban azért, mert ahelyett, hogy valódi önkontrollra tanítana, egészen mást gyakoroltat be a gyerekkel.
Az érzelmek belső tényezők, míg a párna egy külső eszköz. A püfölése csökkentheti egy kis ideig a gyerekben lévő feszültséget, de nem segít a gyereknek abban, hogy megtanulja valóban kezelni és szabályozni az érzéseit. Ehelyett érdemes neki olyan módszereket tanítani, amelyek segítik az érzelmei szabályozást.
Mi a baj a düh levezetésével?
Megerősítheti az agressziót. Ha egy gyerek dühös, és azt tanulja meg, hogy a dühét ütésekkel vezetheti le – még ha csak egy párnán is –, akkor az agresszió számára elfogadott megoldássá válhat. Később lehet, hogy nem mindig lesz párna a közelben és előfordulhat, hogy egy másik tárgy vagy akár egy másik személy felé irányítja az indulatait, rajtuk tölti ki a dühét.
A düh levezetése összeköti az agressziót a megkönnyebbüléssel. A gyerek úgy érezheti, hogy a párna ütlegelése kellemes: „kiadom magamból ezt a dühöt” és ez rövid távon megkönnyebbülést hoz neki, hosszú távon azonban azt erősítheti a gyerekben, hogy a dühöt pontosan így kell kezelni. Így nem tanulja meg, hogyan csillapítsa le magát anélkül, hogy valamit ütnie kellene.
Freud és Breuer tévedését Brad Bushman 2002-ben kutatásokkal cáfolta és arra a következtetésre jutott, hogy az „agresszió levezetése”, például egy párna ütése valójában nem csökkenti, hanem fokozza az agresszív késztetéseket.
A düh levezetése helyett
Érdemes olyan módszereket tanítani a gyereknek, amelyek valóban segítik az érzelmek feldolgozását.
- Kérd meg, hogy öntse szavakba az érzéseit! Például: „Valami baj van? Mit érzel?” vagy „Valami baj van? Hogy érzed magad?”
Könnyebben válaszol a gyerek ilyen kérdésekre, ha korábban már tanították őt néhány gyakori érzelemre, érzésekre.
Amikor elkezdi elmondani mit érez, már el is kezd csökkenni belső feszültsége. - Tanítsd meg neki a mély légzést!
A mély légzés a levegő lassú, tudatos belégzése az orron keresztül és kilégzés a szájon vagy orron keresztül. Ennél a légzésnél a levegő nemcsak a mellkast tölti ki, hanem a hasat is megemeli, így a tüdő teljesen átszellőzik és ez nyugtató hatású. - Gyakorold vele a közeli elvonulás lehetőségét!
Az elvonulás egy közeli, de biztonságos helyre, akárcsak egy fotelbe vagy a másik szobába, ahol nem zavarják a gyereket, nem a legjobb módszer, de néha ez az egyetlen mód, ahogyan a gyerek megnyugodhat. - Adj neki választási lehetőséget!
„Szerintem is érdekes apa slusszkulcsa, de itt van helyette ez a távkapcsoló, sokkal több gomb van rajta.” - Öt és hét éves kor között a gyerek már képes valamilyen mértékben logikus érvelésre. Erősítsd ezt a képességét és jelezd neki, hogy használhatja olyankor is, amikor nem ért egyet veled! Így még a düh kialakulása előtt van választása, hogy inkább a tudatos érvelés felé mozdul el, a jellemzően öntudatlan düh helyett. Így gyakrabban választ tudatos megoldást, főleg, ha tapasztalta is, hogy ezzel néha célt ér nálad.
A düh megelőzése
Arról már szó volt, hogy a párnaütés hozzájárul újabb agresszív indulatok megjelenéséhez, a nem csak pillanatnyilag működő megoldások pedig abban segítik a gyereket, hogy felismerje és kontrollálja érzéseit és így hosszú távon is jobban kezelje az indulatait. Ettől még lesznek helyzetek, amikor a gyerek nem kerülheti el a düh megjelenését. Ennek ellenére nagy a jelentősége annak, hogy a gyerekek olyan környezetben legyenek otthon, óvodában és iskolában is, ahol nem túl gyakoriak az olyan okok, melyek dühöt váltanak ki belőle. A megelőzés egyik legjobb módja tehát egy biztonságos környezet.
Eredet
A katarziselmélet gyökerei az ókori görög filozófiáig nyúlnak vissza, különösen Arisztotelész munkásságához, aki a tragédiák érzelmi hatását elemezve azt állította, hogy a művészet segít megtisztítani („katarzist” nyújtani) az érzelmeket, például a félelmet és a szánalmat. A katarzis fogalmát először Arisztotelész használta a Poétika című művében, amelyet időszámításunk előtt 335 körül írt. Ebben azt fejtegette, hogy tragédiák hatására a nézők megtisztulnak az olyan érzelmektől, mint a félelem és a szánalom.
Arisztotelész katarzisfogalma elsősorban művészeti és érzelmi vonatkozású volt, nem pedig pszichológiai értelemben vett „indulatlevezetés”. A pszichológiai katarzis-elmélet ennél jóval később, a 19. század végén jelent meg, Freud és Breuer tanakodtak erről. Tévedésüket Brad Bushman bizonyította kutatásaival (2002.) és arra jutott, hogy az agresszió „levezetése” például egy párna ütése valójában nem csökkenti, hanem fokozza az agresszív késztetéseket. Az elmélet tehát régi, de gondos kutatók már elvetették, mert bebizonyosodott, hogy nem hatékony, sőt káros lehet.
Novák Ferenc
Megosztom a Facebook-on
FELIRATKOZOM a Gyereknevelési Levelekre
A düh „biztonságos” levezetése?
