Másért visít a gyerek pár hónaposan vagy 8-18 hónapos korban, és másért emelheti hangerejét 2 – 2 és fél éves korában. Az alábbiak körülbelül 8 és 30 hónapos kor közötti gyerekről szólnak, de a következőkben sok olyan nézőponttal találkozhatsz, ami jól jöhet más időszakokban is.
Levél egy szülőtől:
„Tanácsot szeretnék kérni egy 18 hónapos gyerkőccel kapcsolatban. A kisfiú nyugodtan csinálja a kis dolgait addig amíg senki semmiben nem korlátozza. Amint más történik, mint amit ő elképzelt, hihetetlen hangerővel és frekvencián visít. Nem néz rá senkire, szinte lehetetlen vele kommunikálni. A kommunikáció különben sem egyszerű, mivel még nem beszél. Például:
a) Nem engedtem a székre felkapaszkodó, majd felálló gyereknek, hogy a megkaparintott ollót kinyissa. Elkértem tőle. A válasz visítás…
b) Etetőszékben ül, eszik, majd hirtelen megpróbál fölállni. Mivel már a mozdulatból látom, hogy mire készül megfogom a vállát és megkérdezem, hogy szeretne-e enni. Erre bólogat és feszíti magát hogy sikerüljön felállni. Ekkor már visít a gyerek.
c) Megbeszéljük, hogy megyünk sétálni. Bólogat. Öltözés – közben mesélem neki hogy éppen mit veszünk fel, milyen állat van a ruháján stb. Eddig O.K., majd amikor már mindnyájan indulásra készen állunk, tenném be a babakocsiba, erre megfeszíti magát és visít.”
A gyerek törekvései
Az ilyen eseteket megelőző vagy azokat kezelő technikák előtt tekintsük át, miért lehet olyan heves egy 18 hónapos reakciója még a legjóindulatúbb szülői kontrollra is. A gyermekpszichológia ezt kissé elnagyolva a frusztrációval indokolja, ami nagyjából rendben van, de mögötte egészen pontosan a gyerek felnőttkorig tartó egyik legalapvetőbb törekvése áll:
Mialatt a gyerek felnő, szeretné saját kezébe venni a kontrollt saját maga és valamilyen mértékben környezete felett.
Foglalkozzunk ma a gyerek ezen céljának első felével. Először is jelzem, hogy nem zavar, ha valaki azzal érvel, hogy mondjuk egy egy éves gyermek nem fogalmaz meg célokat, mert még „nincs hozzá megfelelő szókincse”. Elég az is, ha te megfigyeled vagy megfigyelted a gyermeket napról napra, és látod, hogy az említett irányba tart.
Ön-, és környezeti kontroll
A kisgyermek a babaágytól kezdve egyre jobban, irányítottabban, célszerűbben mozgatja a testét. Egyre jobban fog, mászik, majd később lábra áll. Tapasztalja, hogy egyre nagyobb a kontrollja magán, körülötte lévő személyeken és tárgyakon. Nagyobb szabadság irányában halad. Amikor Anya vagy Apa erőteljesen kontrollja őt, akkor éppen az ő kibontakozó önkontrollját vonja kétségbe még akaratlanul is.
Minél gyorsabb, minél hirtelenebb a kívülről jövő kontroll, annál magatehetetlenebb a gyerek azzal szemben. Ez okozza a hiszti legnagyobb részét, de nem mindet. Ez történik például, ha túl gyorsan öltöztetjük vagy ha más irányba fordítjuk a testét miközben ő halad valamerre. Ide sorolhatjuk azt is, amikor egyszerűen csak fáradt a gyerek, s ezért elutasít minden változást.
A hiszti egy másik részét a külső együttműködés hiánya okozza. Ez utóbbira példa, amikor a gyerek enni akarna, de még nincs kész az étel. Ezzel még nem ért véget az ilyen tipikus helyzetek sora, hiszen ott van például az, amikor nincs külső behatás, sem a gyerek részéről elvárt külső hatás, és ő mégis hisztizni kezd. Például amikor nem tud összerakni valamit, tehát valami a környezetben nem alakul úgy, ahogyan ő szeretné.
Motiváció
Az egyik legszerencsésebb megoldás természetesen olyan motiváció létrehozása, ami annyira pozitív, hogy azért a gyerek bevállal némi kényelmetlenséget. Vannak azonban helyzetek, – amelyek gyerekenként eltérőek – például amikor indulni kell, amikor hiába mondod neki, hogy dodzsemezni mentek, mert nem erre a célra helyezi a figyelmét. Ilyenkor más megoldások kellenek.
Hangsúlyáthelyezés
Figyelemelterelésnek nevezik, amikor a szülő arra törekszik, hogy máson legyen a gyerek figyelme, mint amit nem szeret. Példa erre, amikor öltöztetés közben a gyerek játékbabájáról vagy kisautójáról beszélgetünk vele. Jobb kifejezés lenne erre a hangsúly áthelyezés, de az valójában egy másik technika, még ha hasonló is.A figyelemelterelés gyakran azért nem jön be, mert az éber, kevésbé álmodozó gyerek egyszerre igen sok mindenen képes rajta tartani a figyelmét. Ez kissé ahhoz hasonló, mint ahogyan autóvezetés közben előre nézünk, de az út szélén is van valamennyi figyelmünk annak érdekében, hogy elkerüljünk valami onnan érkező váratlan dolgot.
Mi a különbség?
Látszólag nem nagy a különbség. Amikor hangsúlyáthelyezést végzünk, akkor nem szándékunk elterelni a gyerek figyelmét, hanem azt érjük el, hogy valami fontosabb legyen a számára, mint az, ami „drámát” szokott okozni nála. Nem tereljük el a figyelmét az öltözésről vagy evésről, sőt! Végig tudatosan tartjuk nála, hogy öltözni fogunk vagy öltözünk, de a hangsúlyt másra helyezzük, például belekezdünk egy történetbe, ami nem csak érdekes, de elég hosszú ahhoz, hogy átíveljen nem csak az öltözés, de még a lakás elhagyásának időtartamán is.
Még jobb, ha a gyerekkel saját magával végeztetjük a hangsúlyáthelyezést. Ilyenkor nem mi mesélünk neki, hanem vele végeztetünk közben valamit. Például ő mesél vagy vele magyaráztatunk el magunknak valamit. Mi a különbség a hangsúlyáthelyezés és a figyelemelterelés között a gyakorlatban? Az, hogy előre vagy öltözés közben tudatosítjuk nála, hogy öltözni fogunk vagy öltözünk. Például: „Öltözés közben mesélsz nekem arról, hogy minek öltöztek be a csoporttársaid farsangon?”
Miért jobb a hangsúlyáthelyezés? Azért, mert így kevésbé történhet vele az, hogy mivel elterelték a figyelmét, egyszer csak arra eszmél, hogy „Úristen! Engem öltöztetnek!” – és már visít a gyerek. Végig tudatában van annak, ami történik, de valami fontosabb, ezért nem foglalkozik a történés, például fürdés, evés, öltözködés, stb negatív oldalával.
Fordítsd meg a szerepeket!
Ez egy elsőre talán meglepően hangzó technika, amit nem megelőzésre, hanem kezelésre használhatsz. Csak igen ritkán használj ilyesmit, amikor nagyon makacs a helyzet. A lényeg az, hogy más irányba váltod a dolgok menetét, mint amit a gyerek „elvár”. Játssz el olyan szerepet, ami ellenkező irányú, mint amire a gyerek számít, mint amit megszokott. Mindössze arról van szó, hogy ha „nem húzod”, „nem tolod”. Ha nem sietteted a gyereket, akkor nincs minek ellenállnia.
Ha például a indulás előtt a padlóra vágva magát visít a gyerek, akkor hasalj le mellé egy kicsit az előszobában. Ne nézz rá, hanem kissé unatkozva nézz magad elé. Egy idő múlva ő unja el a helyzetet. (Vigyázat! Sose utánozd őt ilyen helyzetben, mert az hiba lenne, mivel a gyerek ezt az ő kigúnyolásának venné.) Erre néhány szülő azt mondja, hogy akkor a gyerek órákig képes mellette lóbálni a lábát és nem történik semmi.
Az ilyen gyereknél tovább mehetsz. Rakj ki egy széket az ajtó elé, ülj oda, és kezdj el olvasni valamit. (Ne a telefonodat!) A gyerek hamarosan utánad jön, vagy akár tovább is megy – mondjuk le a lépcsőn, ami azt jelenti, hogy magától kész az indulásra. Ha csak kijön hozzád, de még nem indul, akkor olvasgass még, és kérd meg pár percenként, de ne túl gyakran és ne egyforma szöveggel: „Szólj, ha indulhatunk.” Az ilyen helyzeteknek az a kulcsa, hogy ne tedd érdekessé a „jelent”. Ez segít abban, hogy a gyerek akarjon változást.
Neked erre nincs időd?
Ha most azt gondolod, hogy neked az előző vagy más kíméletes technikákra nincs időd, akkor van egy jó hírem. A hisztiknek családonként, gyerekenként kialakul egy jellegzetes karaktere. Ezt azt jelenti, hogy szinte mindig ugyanolyan helyzetekben keletkezik. Ezért ha két-három alkalommal sikerül egy-egy jól megválasztott megoldással hisztin nélkül megoldanotok, akkor későbbi alkalmakkor már nem jelenik meg a hiszti.
Ha tehát nálatok az indulás a probléma, akkor azt oldd meg két három alkalommal, és utána már könnyebb lesz az indulás. Nem kell tehát minden alkalommal negyed órát pluszban rászánnod a hiszti humánus kezelésére, mert az később már nem jön létre. Ehhez azonban két-három egymás utáni sikeres indulás szükséges.
Veszélyhelyzetek
Az előzőekben csupa tapintatos technikáról olvastál. Amikor a gyereket veszély fenyegeti, akkor azonban igen gyorsan kell cselekedni. Ilyenkor néha nincs helye késlekedsének. Ha a gyerek feláll az etetőszékben, ahonnan így kieshet vagy felborulhat a székkel együtt, akkor természetesen gyorsan megfogjuk őt, hogy ne essen baja. Ha azonban nem áll fenn ilyen veszély, akkor nem szabad hirtelen vagy erősen megfogni a vállát. Amikor a gyerek elkezd nyújtózkodni a székében, de nincs veszélyben, akkor elég lehet egy érintés és néhány oda illő szó ahhoz, hogy ne folytassa.
Visít a gyerek?
Még néhány általános, de nem haszontalan tanács ehhez a korosztályhoz. Mielőtt bármit megváltoztatsz a környezetében, különösen ha a testét (1) megfogod vagy (2) elengeded, (3) mást teszel vele, mint amire számít, akkor mielőtt így teszel, mondd el neki, hogy mi történik majd, és várj pár egy kicsit, amíg megérti. Amit nem teszünk reálissá a gyerek számára, annak könnyen és kapásból ellenállhat.
Amíg nem beszél, néha abból látjuk, hogy megérti azt, amit mondtunk, hogy mozdít egyet a testén vagy az arcán, esetleg elmélyül, megváltozik a tekintete. Akár látszik ez, akár nem, ne hirtelen változzanak körülötte a dolgok, hanem a legjobb, ha előre tud róla. Ez segíteni fog, de ha a közelmúltban megszokta, hogy erős reakciót ad a változásra, eltarthat akár 2-3 napig, amire megszokja, hogy most már nem kell aggódnia, előre jelzik neki, hogy mi változik.
Példák: „Most le fogom tenni a testedet a mászókába.” vagy: „Most kibújtatom a karodat ebből a ruhából.”
Kérdésként is mehet: „Kivehetem a tested ebből az etetőszékből? (kis szünet és közben a tekintetét figyeld vagy a teste mozdulatait majd:) „Jó, akkor most kiveszem a tested az etetőszékből.”
A mozdulatokat is a gyerekhez illő sebességgel (lassúsággal) végezd! Ahogy hozzáérsz, ne azonnal mozdítsd el a testét, hanem várj egy kicsit, amíg megszokja, hogy enyhén kontrollálod.
(A kontrollt ma sokan negatív dolognak tartják, pedig van értelmes jelentése: „Hozzáértő irányítás; egy folyamat, eseménysor, mozgás szándékunk szerinti alakítása, kormányzása jó megfigyelésen alapuló apró változtatásokkal annak érdekében, hogy a kívánatos célt elérje, a megfelelő haladási irányon, korlátok közt maradjon, illetve a megfelelő eredményt, következményt, hatást okozza.” {Wikiszótár})
Összefoglalva:
- Tájékoztasd arról, hogy mit fogtok csinálni és miért!
- Kérd a hozzájárulását!
- Közelítsd őt a saját sebességéhez közeli sebességgel!
- Ha érinted őt, az ne legyen hirtelen, hanem inkább lassú és fokozatos!
Reakciód, ha visít a gyerek
A végére hagytam, de fontosságát tekintve kerülhetett volna az elejére is ez:
Ha visít a gyerek, akkor a te odaillő lelki állapotod a legjobb megoldás a gyerek fokozott érzelmi állapotának csillapítására.
Azt most nem boncolgatjuk, hogy a gyerekkel való replikázás, az ő hibáztatása csak elnyújtja zaklatottságának időtartamát, mert az én olvasóimra – még ha el is követnek néha ilyen hibát, – ez nem jellemző.
Sok felnőtt ilyen helyzetekben arra törekszik, hogy szavakkal, simogatással vagy öleléssel kimutatott szeretettel minél gyorsabban megnyugtassa a gyereket. Sajnos ritkán használnak egy nagyon kézenfekvő megoldást, mert elfelejtik, hogy a gyerek ilyenkor, a zaklatottság elején nem feltétlen szereti a fizikai közelséget.
Ugye láttál már gyereket, aki vállát kifordítva szinte kitört édesanyja szerető karjai közül? A siettetés és a túlzott közelség sokszor csak olaj a tűzre.
A hiszti elcsendesítése
A hiszti egy reakció a gyereket ért vélt vagy valós méltánytalanságra.
Nem érdekes, hogy ilyenkor „kinek van igaza”. A zaklatottság idején a gyerek érezheti úgy, hogy „te csak ne szeress engem”. Ettől te még nyilván szereted, de ilyenkor bölcsebb ezt úgy kifejezni, hogy nem érsz hozzá. Maradj közel, szeretettel és érdeklődéssel nézz rá, és hagyd meg neki, hogy ő húzódjon hozzád közelebb, amikor már úgy érzi, hogy szívesen enged be téged a komfortzónájába.
Így saját kezébe veheti a kontrollt, ami megnyugtatja őt, végül megszűnik a zaklatottsága. Közben valamely ponton már igényli majd a közelségedet vagy a kommunikációt. Addig viszont ne kérleld, ne beszélj feleslegesen, csak légy jelen nagy, de nem tolakodó szeretettel. Talán azt gondolod most, hogy ehhez idő kell. Így van. Ezért is érdemes egy kisgyermekkel sok-sok dolognak negyedórával vagy húsz perccel is hamarabb nekilátni.
Milyen érzelmi állapottal vagy annak kifejezésével segíthet a szülő, ha visít a gyerek? Például: Csodálkozó tekintet, meglepettség, tanácstalanul leejtett vagy széttárt kéz, saját szájára tett kéz, amivel töprengést fejez ki. Azután egy kis türelmes várakozás bármiféle beavatkozás nélkül, és a gyerek megenyhül. Ha szeretnél még többet tudni a témáról, olvasd el a „Miért visítozik a gyerek” című írást!
Novák Ferenc
Megosztom a Facebook-on
Novák Ferenc előadása Kiskunlacházán
FELIRATKOZOM a Gyereknevelési Levelekre
Hiszti – videó
