
Nagy ellensége a délutáni alvás néhány óvodásnak, de még kisebb gyerekeknek is nehézséget jelent. Ami pedig gondot okoz a gyereknek, az problémát jelent a szülőnek. Menekül a gyerek a délutáni alvás elől vagy sokáig nyűglődik, ezért sokan kérdezik: „Hogyan altassam el délután?” Mielőtt ehhez adnék segítséget, vegyünk pár dolgot, ami miatt jó, ha alszik egyet a gyerek délután.
- Csökkenti az érzelmi feszültséget. Délutáni pihenés után a gyerekek általában nyugodtabbak, türelmesebbek.
- Támogatja a testi regenerációt, az immunrendszer működését, a növekedést és az általános jóllétet.
- Jótékonyan hat a memória, a figyelem és a tanulási képességek fejlődésére.
- Megkönnyíti az esti elalvást is, mert a kipihentebb gyerekek könnyebben alszanak el este is.
- Javítja a gyerek önkontrollját. A nem kellően kipihent gyerekek gyakrabban viselkednek hirtelen, átgondolás nélkül, nem odaillő érzelmektől vezérelve (impulzívan) vagy dühösen.
Otthon és óvodában
Jó példa a gyerekek különbözőségére, hogy akiknek közülük nehezen megy a délután alvás, még ők is több csoportba sorolhatók. Így azokkal együtt, akik otthon és oviban is simán alszanak egyet délután, négyfelé csoportosíthatjuk őket:
- Bárhol jól alszik délután.
- Oviban alszik délután, otthon viszont nem.
- Otthon alszik délután, oviban azonban nehezére esik.
- Sem otthon, sem óvodában nem alszik vagy nem könnyen alszik délután.
Az egyik jellemző oka annak, hogy a gyerek jól alszik óvodában, míg otthon nem az, hogy a szabálykövető gyerek látja a közösségi mintát és alkalmazkodik hozzá. A többiek aludni mennek, így ő is ezt teszi. Aki pedig otthon jól alszik, de oviban nem, azt zavarhatja a megszokás ellenére sem otthoni környezet vagy éppen más gyerekek elalvás előtti maszatolása.
Mitől más az óvodában?
Otthoni környezetben anyukák és apukák szinte azonnal ebéd után és így túl gyorsan viszik aludni a gyereket. Az óvodában ez szinte sosem történik azonnal, mert eltart egy ideig, amíg evés után mindenki kezet és fogat mos, vécézik, majd ismét kezet mos. Ez általában elegendő idő arra, hogy a beinduló emésztés kellően leterhelje a gyerek szervezetét. Amikor valaki azonnal evés után altatja a gyereket, akkor könnyebben kaphat tőle azonnali ellenállást, mert ő frissnek érzi magát. Otthoni környezetben is várj tehát vele 20-30 percet! Ezalatt az idő alatt ne kezdjen bele a gyerek egy játékba, mert az elegendő izgalmat jelentene számára, ami nehezítené az alváshoz szükséges lelassulást.
Otthon is elvégezheti a gyerek az óvodai rutint (kézmosás, fogmosás, wc, majd ismét kézmosás), utána pedig jót tesz egy kis beszélgetés a szülővel. Ahogyan óvodában, úgy otthon is jól jön, ha a gyereknél lehet egy kedvenc babája vagy plüssállata, de ez néhány gyereknél magában hordozza annak veszélyét, hogy játszani kezd vele, nem pedig csak magához öleli vagy betakargatja. Több baba vagy plüssállat ne is legyen a gyereknél, hiszen akkor már indulhatna is közöttük a „párbeszéd”.
Délutáni alvás otthon!
Ha otthon nehezen alszik el a gyerek, akkor használd ezt a csak elsőre furcsa alapelvet!
Ahogyan az önzetlen felnőttek, úgy gyakran a gyerekek is szívesebben segítenek másoknak, mint maguknak.
Valóban ide tartozna még magyarázatul az, hogy – a beleérző képességen túl – ennek az is az oka, hogy amikor valaki segít, akkor az aktív, amikor pedig neki segítenek, akkor többnyire a passzív oldalon van, de nem megyünk most bele mélyebben ennek az egyensúlyi pedagógiában fontos elvnek a részletezésébe.
Egy működő megoldás az, hogy kérd meg a gyereket, segítsen elaludni a babájának vagy plüssállatainak. Igen, amikor a szülő is ott van az elalvásnál, akkor lehet a gyereknél több baba is. Kérd meg suttogva, hogy takargassa be az állatokat és ha szeretné, akkor meg is ölelgetheti őket, hogy ezzel is segítsen nekik elaludni! Azt is elmondhatod neki, hogy az állatok könnyebben elalszanak, ha látják, hogy ő is mellettük fekszik, velük alszik. A gyerek betakarja, egy darabig ölelgeti, simogatja plüssállatait és végül elalszik.
Mennyi idő?
A körülmények, mint például a csendes környezet vagy a halk és szöveg nélküli zene, valamint a félhomály természetesen az otthoni délután alvás idején is jól jönnek. Pár alkalommal anyukára vagy apukára még szükség lesz, mire ez a fajta elalvás begyakorlottá válik. Eljön azonban az idő, amikor elég lesz odakísérni a gyereket az ágyához, meggyőződni arról, hogy ott vannak a babái és plüssállatai, s a többit már egyedül is megoldja. Két és féléves gyereket is láttam már, akivel még a szobájához sem kellett elmennie a szülőnek, mert magától ment gondoskodni a plüssállatairól.
Novák Ferenc
Megosztom a Facebook-on