
A legtöbb szülő számára természetes, hogy szeretné megóvni a gyermekét a fájdalomtól, csalódástól vagy kudarctól. Néha azonban annyira igyekszünk mindent elkerülni helyette, hogy észrevétlenül átlépünk egy határt. Ekkor válhatunk helikopterszülővé.
A helikopterszülő olyan szülő, aki még akkor is folyamatosan ott van a gyereke körül, figyel rá, segít neki, irányítja, amikor a gyerek már egyedül is boldogulna. Mintha állandóan „a feje fölött körözne”. Olyan mint egy helikopter – minden lépését követi, hogy megelőzze a hibákat, nehézségeket vagy kellemetlen élményeket. Ez a szándék jóindulatú, de hosszú távon megnehezítheti, hogy a gyerek megtanuljon önállóan dönteni, hibázni, tanulni és felelősséget vállalni.
Példák
- A gyerek például elhagyja az uzsonnásdobozát, a szülő pedig azonnal – és nem csak az első alkalommal – visszaszalad vele az iskolába, ahelyett hogy megvárná, hogy a gyerek legközelebb figyeljen erre.
- Olyan is lehet, hogy a gyerek panaszkodik, hogy az egyik barátja csúnyán beszélt vele. Erre a szülő azonnal közbelép, felhívja a másik gyerek szüleit, ahelyett hogy segítene a saját gyerekének abban, hogy először abban segítene a gyereknek, hogyan reagáljon ilyen esetben.
- Harmadik példa: A szülő minden házi feladatot együtt csinál a gyerekkel, akár a válaszokat is megmondja, így a gyerek nem tanul meg önállóan gondolkodni, hibázni és javítani.
Egy könyv, ami segít neked!
Mit tehetünk helyette?
Bár elsőre jónak tűnhet a „mindig ott vagyok és segítek” hozzáállás, de a gyerek fejlődéséhez elengedhetetlen, hogy megélje a próbálkozásokat, döntéseket, következményeket – persze a saját szintjén. A túlzott óvás könnyen elveheti az önbizalmát és a problémamegoldó képességeit.
Mit tehetsz helyette? Kérdezzünk vissza: „Te mit gondolsz, mit lehetne most csinálni?” Egy bizonyos mértékben engedd meg neki, hogy hibázzon, ami egyáltalán nem bukás, ha nem nagyítják fel, hanem tanulás. Az jó, ha elérhető maradsz számára és támogatod, de ne siess mindig azonnal megoldani helyette a helyzetet.
A támogatás nem mindig azt jelenti, hogy mi cselekszünk. Hanem azt is jelentheti, hogy mellette vagyunk, és ha szüksége van ránk, tudja, hogy számíthat ránk. Ez biztonságos a gyerek számára nemcsak a jelenben, hanem a jövőjében is.
Eredete
A kifejezést Dr. Haim Ginott használat először egy könyvében (Between Parent & Teenager) 1969-ben. Itt egy tinédzser mondja ezt a szüleire. Igazán széles körben azonban a 2000-es évektől kezdett elterjedni, különösen az Egyesült Államokban, amikor egyre több tanár és egyetemi oktató kezdte észrevenni, hogy a szülők a már felnőtt gyerekeik iskolai és egyetemi ügyeibe is gyakran túlzottan belefolynak.
Novák Ferenc
Megosztom a Facebook-on

