MIMÓZA gyereknek mindig elveszik a játékát. Segíthetünk neki?

Mimóza gyerek - Segíthetünk neki? - Novák Ferenc írása - Gyereknevelés - www.gyerekneveles.hu

Olvasási idő:8 perc

Szülőket, óvónőket és tanítókat is bőségesen ellát feladattal a mimóza gyerek. Igen könnyen elsírja magát, mindig elveszik a játékát, hirtelen akár látható ok nélkül zaklatottan elrohan, tehát mindig csak „áldozat”. Az agresszív gyerekről sok szó esik a sajtóban és lélektani elemzésekben. A mimóza gyereket alig említik, pedig a hétköznapokban elég sok gondot okoz pedagógusoknak és a szüleinek is. Ennél is fontosabb, hogy neki sem jó ez a szerep.

A mimóza szó jelentése:
Nagyon sértődékeny ember, akinek túlságosan érzékeny a természete.

Eredet [mimóza < latin: Mimosa (mimóza) < görög: mimosz (utánzó) < mimeo (utánoz)] (Az elnevezés arra utal, hogy a növény viselkedése a ragadozók száját utánozza.) – forrás: wikiszotar.hu

Amikor egy mimóza természetű gyerekről beszélünk, akkor inkább a meghatározás második oldaláról van szó: „túlságosan érzékeny természetű”.

Ő az, akit könnyen megsajnálunk, és ő tudja is ezt, gyakran él is a lehetőséggel, hogy sajnáltassa magát és így szerezzen előnyöket magának.

Ahogyan azonban általában az agresszív gyerek sem születik eleve annak, úgy a mimóza gyerek érzékenysége is inkább egy túlélési technika. Ez nem valami öröklött, és mélyen bevésődött személyiségjegy. Az persze igaz, hogy ha egy gyerek rászokik arra, hogy úgy érje el a felnőttek támogatását, hogy ő maga nem áll ki magáért, akkor ez hosszú távon eléggé eltorzítja a jellemét, amit felnőtt korban nehéz lesz rendbe hozni, ha egyáltalán lesz valaki, aki megpróbálja.

Mint annyi minden másban, ebben a vonatkozásban is a legjobb megelőzni azt, hogy ilyenné váljon a gyerek. Ha azonban ilyen jellemvonásokat mutat, a gyerekkorban akkor is helyre lehet hozni a dolgot, s minél hamarabb kezdjük, ez annál gyorsabb és könnyebb.

Így lesz mimóza

Hogyan alakul ki az, hogy a gyerek hagyja, hogy kiszúrjanak vele, engedi, hogy elvegyék a játékát, nem cselekszik, csak ritkán áll ki az igazáért, általában inkább sírásra fordul, és elvárja, hogy az óvónő vagy anyuka, apuka tegyen igazságot?

A gyerek leginkább saját sikeres akcióit „elemezve” halad. A tapasztalatait egyszerűen osztályozza, s ha az idézőjel az alábbi bekezdésben túlzás is abból a szempontból, hogy nem valószínű, hogy szó szerint ez jár a fejében, de logikai szempontból valami ilyesmi:

„Így voltam sikeresebb? Ezen a módon értem el hamarabb vagy könnyebben a célomat? Akkor ezt a megoldást fogom használni.”

Nyilvánvaló, hogy gondos szülő segíti, támogatja, óvja a gyerekét. Vannak azonban, akik túlzásba viszik ezeket. A következő csak egy példa az ezerből: ha kapásból megvédjük, amikor elveszik a játékát, akkor az ő megoldása a játék megtartására vagy visszaszerzésére általában az lesz, hogy hozzád rohan. Ezzel párhuzamosan gyengíteni is fogja az önbizalmát, azt az elképzelését, hogy rajta is múlnak a dolgok. Ez oka az, hogy ha megszokja a „túlzó védelmet”, akkor már „úgy gondolja”, hogy Anyán vagy Apán múlnak a dolgok.

Már magát a példát is sokan kritizálhatják azzal, hogy „Egyáltalán miért baj az, ha elveszik a játékát?” Mivel ennek elemzése eltérítene minket az eredeti témától, ezért most csak ennyit válaszolok: Sok gyerek számára ez ugyanolyan, mintha téged kirángatnának a saját autódból. Ez egy jelzés lenne számodra is, hogy már nem a tiéd az autó. Persze kisebb számban vannak olyan gyerekek is, akiket egyáltalán nem zavar, ha elveszik a játékukat. Ők ilyenkor még csak szomorúak sem lesznek, hanem egy másik után néznek.

Előzzük meg, hogy ilyenné váljon!

Vegyünk hát egy másik példát, aminek az a neve, hogy „Nem játszom veled!”. Akad szülő, aki az ilyen eseteket úgy kezeli, hogy gondoskodik róla, hogy az a másik gyerek mégiscsak játsszon végül az övével. Ennek gyakori megtapasztalásával a gyerek eljuthat arra a pontra, hogy amikor csak lehet, Apától várja el annak megszervezését, hogy játszhasson valakivel.

A mimózává válás megelőzésének lényege az, hogy ne gyengítsük a gyereket azzal, hogy mindent helyette érünk el számára. Inkább tapasztaltassuk meg vele, hogy rajta múlnak a dolgok.

A második példánkra visszatérve tehát célravezetőbb szülői magatartás az ilyen helyzetben, ha arra biztatjuk, hogy ő maga érje el a célját. Eleinte persze szüksége lehet szülői segítségre, odamehetünk vele együtt a másik gyerekhez támogatást nyújtva gyerekünknek a puszta jelenlétünkkel. Sok szülőt láttunk már ilyen módon helyesen cselekedni, de ne vigyük túlzásba! Ne menjünk vele oda minden esetben, különösen pedig ne erőltessük a másik gyereket, hogy játsszon vele.

Gyakorlás

Ismerjük a kommunikáció fontosságát. Szülőként azonban néha túlértékeljük a hatását, pontosabban nem vesszük elég komolyan magát a „gyakorlatot”, miközben szinte mindent a szóban átadott tanítással akarunk megoldani. Azt mondjuk a gyereknek, hogy így és így kell valamit csinálni, azután meglepődünk, hogy a kölyök mégsem úgy csinálta. Szinte minden helyzet, ami óvodában, iskolában, játszótéren a gyerek kárára történhet, alkalmat kínál azon helyzetek helyes megoldásainak begyakorlására.

Gondolj csak arra, hogy más tevékenységeknél milyen általánosan elfogadott a gyakorlás. Sport, zenetanulás, matematika feladatok, és még sok minden másban is. Akkor miért pont a nevelésben ne lenne szerepe a gyakorlásnak? A viselkedéssel kapcsolatos helyes akciók ugyanúgy begyakoroltathatók, mint a skálázás egy hangszeren.

Örömteli nevelés olvastad már — Örömteli nevelés – Olvastad már?

Egy példa a problémára és annak megoldása

Volt egy három és fél éves kisfiú, aki nagyon jámbor lélek volt. Amikor egy másik gyerek kivette a kezéből a játékát, akkor csak tehetetlen szemlélője volt a történésnek, vagy lefelé görbült a szája. Nem volt gyenge, de a szülei arra tanították, hogy legyen kedves másokkal. Egyébként helyesen arra is tanították, hogy nem illik elvenni más gyerekek játékát. Mivel így nevelték, azt hitte, hogy más gyerekek is így viselkednek. Amikor pedig valaki az óvodában vagy a játszótéren elvette a játékát, akkor nem volt rá megoldása, hogy mit tegyen.

Az anyukája úgy döntött, hogy megtanítja őt megvédeni a játékait. Azt mondta a gyereknek, hogy „Ha akarod, bármikor odaadhatod a játékodat másnak, ezt te döntöd el, amikor viszont nem szeretnéd odaadni, akkor védd meg a játékodat! Segítek neked gyakorolni, hogyan nem veszik el tőled a játékodat.”

Gyakorlás

A gyakorlás egy hétig tartott, de ha te magad próbálsz ilyesmit a gyerekeddel, akkor ne lepődj meg rajta, ha esetleg hosszabb lesz. A gyerekek helyzete nem egyforma, sem hozzáállásuk, sem önbizalmuk. Napi 15-20 perc gyakorlással elérhető, hogy végül meg tudja védeni azt, ami az övé. Mint szülő, más problémákra is kidolgozhatod a gyakorlás menetét, de ebben az esetben így történt:

Anyuka azt mondta a gyereknek, hogy „játszásiból” most ő maga is gyerek. Bejelentette, hogy ő most egy másik gyereket játszik, és el akarja venni a játékát. A kisfiú, aki nem volt hozzászoktatva ahhoz, hogy megvédheti a játékát. Kezdetben ezért azonnal elengedte a kezében lévő kisautót, pedig az anyukája még hozzá sem ért. Egy kis gyakorlás után már meg tudta tartani a játékot a kezében, ha nem ért hozzá a játékhoz anyuka. Később már akkor sem engedte el, ha anyukája hozzáért a kisautóhoz. Minden apró kis siker után dicséretet kapott.

Ezután azt mondta a kisfiúnak, hogy most kicsit magamhoz fog felé húznom majd a játékodat, de te most sem engeded el, hanem visszahúzod magadhoz. Elsőre ez sem ment, de sebaj, megpróbálták újra, és hamarosan, amikor anyuka nagyon enyhén húzni kezdte maga felé a játékot, érzete, hogy a gyerek kicsiny erővel ugyan, de maga felé húzza a játékát. Jó nagy dicséretet kapott. Az első alkalommal körülbelül eddig jutottak, ami nem is kevés.

Lépcsőzetes nehezítés

Ezután anyuka minden nap nehezítette egy kicsit a gyerek dolgát. Második alakommal már valamivel nagyobb erőt fejtett ki a játékra, és a gyerek is növelte a játékára kifejtett erőt. A gyerek minden siker után egyre elszántabb lett, és egyre kevésbé látszott rajta bizonytalanság. Később már akkor sem lepődött meg, ha anyuka rántott egyet a játékon, s még ekkor is a kezében maradt.

A legvége az volt, hogy anyuka arra is megtanította, hogy érzékelje, ha valaki azzal a szándékkal megy oda, hogy elveszi majd tőle a játékot, és a gyerekkel begyakorolta, hogyan kell a játékát védelmezően magához szorítani és elfordulni a másik gyerektől, hogy annak megfogni se legyen esélye. Mindenki ismeri azt a mozdulatot, amivel a gyerekek néha biztonságban tartják azt, amit nem akarnak, hogy más elvegyen tőlük, s amire gyakran tévesen azt mondják, hogy az gyerek irigy volt. Az irigység az arányokon múlik, de ezt most nem boncolgatjuk, mert a mimóza gyerek egy másik oldalon áll.

Hogyan hozzuk helyre?

Az előbbi is egy példa volt arra, hogyan hozzuk helyre amikor rendszeresen ilyen viselkedést tapasztalunk a gyereknél, de általánosan is megfogalmazható három feladat, három tennivaló.

Ismerjük fel, hogy jellemzően milyen szituációkat akar a gyerek úgy megoldani, hogy minket vagy másokat von be védelmezői szerepbe.
Mi magunk, időről időre, fokozatosan vonuljunk ki a védelmező szerepéből, és kérjük meg a család többi tagját is, hogy tegyen így. Néha még az óvónőt is be kell vonni az „akcióba”. A fokozatosság fontos. Előbb csak néha nem oldjuk meg helyette a problémát, majd egyre többször. Közben persze foglalkozzunk a 3. feladattal is.
Gyakoroljuk a gyerekkel olyan helyzetek megoldását, amilyeneket az 1. pontban számba vettünk. A gyakorlás során semmilyen kudarcnál ne essünk kétségbe és ne mutassunk csalódottságot, mert akkor a gyerek nem csinálja majd kitartóan. Ne akard egy nap alatt helyrehozni! Addig gyakoroljunk újra és újra, de naponként nem túl hosszú ideig, amíg végül már biztosak lehetünk abban, hogy egyedül is menne neki. Gyakorolj úgy a gyerekkel, hogy játéknak fogja fel, amit csináltok, és örömét lelje az akár apró, de előre haladó sikereiben.

Ami kimaradt

A mimóza viselkedés helyrehozását ne várd az óvónőtől vagy a tanítónőtől, mert neki egyszerűen nincs elegendő ideje arra, hogy eleget maradjon a gyerekkel kettesben a megoldások begyakorlásához. Általában nincs a szülőnél megfelelőbb partner a gyerek számára ehhez a feladathoz.

Nem tértünk ki arra, hogy a gyerek néha nem felnőttektől, hanem másik, nagyobb vagy erősebb gyerektől várja saját maga védelmezését. Ez nem változtat azon a három ponton, melyeket mint szülő megtehetsz a helyzet megváltoztatására.

Nem az volt a célom, hogy halálra untassalak annak elemzésével, hogy mitől válik mimózává a gyerek. Egy keveset azonban érintettünk ebből. Amúgy egyáltalán nem biztos, hogy a szelíd gyerek a szülő nevelési hibái miatt vesz fel mimóza viselkedést. Most azonban értékesebbnek tartottam némi gyakorlatias megoldást adni, mint hibáztatható nevelési helyzeteket, körülményeket felsorolni. Talán találkozunk majd egy előadáson, ahol felsorolhatom neked az ilyen viselkedés kialakulása mögötti okok többségét.

Sok sikert kívánok ahhoz, hogy sikerüljön egyensúlyt létrehozni ebben a témában, amin azt értem, hogy a gyerek se nem mimóza, se nem agresszív. Ennek most az egyik felével foglalkoztunk egy kicsit.

A cikk után találsz egy hangjegyzetet, ami a vége felé hozzáad még a témához – különösen azzal kapcsolatban, hogy mint szülők, miként lőhetünk túl a célon -, tehát amikor időd megengedi, érdemes meghallgatni.

Novák Ferenc
társ a nevelésben