Általános gyermeknevelési-pedagógiai tanácsadás > Pénz és zsebpénz

Nyilván Önök is hallottak már olyasmit, hogy egyes elvadult szülők úgy kívánják nevelgetni ivadékukat, hogy meghatározott feltételekhez, valaminek a teljesítéséhez, még inkább teljesítményhez kötik az általuk zsebpénznek nevezett összeg kifizetését, alkalomszerű növelését, csökkentését. Hitem szerint ez a zsebpénz intézményének legsötétebb, ördögtől való változata. Akik ugyanis efféle rendszert vezetnek be, tulajdonképpen nem tesznek egyebet, minthogy megszabva saját rosszallásuk és helyeslésük árát, saját személyes megnyilvánulásaik helyett, piaci jelleget adnak jutalomnak, büntetésnek. Valójában mindenre kiterjedő teljesítménybérezésben részesítik csemetéjüket, tartósítva ezzel annak felnőttek általi, külső irányítottságát, függőségét. Ez azután, (ha kellő ideig trenírozzák a gyermeket), igen nagy csodálkozásra ad majd alkalmat, mikoris a szülők észreveszik, hogy gyermekük makacsul kívülről vezérelt és nem belülről szabályozott, teljességgel kiszámíthatatlan és szörnyen megbízhatatlan. Emellett hihetetlenül számító, és oly sikeresen "piacvezérelt", hogy más viszonyok között idegtépően ügyetlen és tehetetlen.

Jól tudom, vannak olyan idióták is (bocsánat az erős kifejezésért), méghozzá jó sokan, akik ha esik, ha fúj, minden héten, vagy havonta, minden feltétel nélkül adnak meghatározott összeget csemetéjüknek, és ettől remélik, hogy gyermekük megbecsüli majd a nehéz munkával keresett pénzt, és nem szórja el marhaságokra, egyszóval, hogy megtanulja a pénzzel való bánás művészetét. Amikor azután azt látják, hogy eljárásuk eredménye pontosan az ellenkezője annak, amit vártak, nagyon meglepődnek. Mindenesetre gyorsan beszüntetik a zsebpénz intézményét, vagy megszabják elköltésének módját, esetleg feltételekhez kötik kézhezkapását. Ezekből persze parázs veszekedések támadnak, hiszen ha egyébre nem is, de arra sikeresen megtanították csemetéjüket, hogy a zsebpénz az mindenképpen jár nekik.

Mi is történik, ha rendszeresen ilyesfajta zsebpénzt adunk csemeténknek?

Megtanítjuk őt arra, hogy a pénz olyasvalami, ami terem, valahogyan, valahonnan csak úgy jön, és mindig van. Mit sem ér a rendszeresen melléadott "Apád/anyád rongyosra dolgozta magát ezért a pénzért, úgy becsüld hát meg..." kezdetű intelem, ha csemeténknek a pénzkereset fáradságos módjait illetően az égvilágon semmi tapasztalat sincs a birtokában.

Érdemes végiggondolni: csemeténk számára a zsebpénz valami olyasmi, aminek kézhezvétele teljesen előzmények nélküli. Nem valami másnak (munkának, tevékenységnek, fáradozásnak, kínlódásnak, stb.) a következménye, hanem olyan juttatás, ami "alanyi jogon" - jár neki. Természetesen jut ivadékunk arra a következtetésre, hogy nem másért adták neki a pénzt, hanem éppen azért, hogy kötelezően elverje "valamire", hogy feltétlenül, és mindenáron költse el. A zsebpénz tehát olyasminek mutatja magát, ami elköltendő. Hogy mire - persze nincs megszabva, hiszen ez a zsebpénz lényege. Akármire. De mi is az "akármi"? A szülők feje szerint leginkább eszement butaság, a csemete elképzelése szerint értelmes beruházás. A kérdés tehát az, hogy melyek azok az elképzelések, amelyeket a gyerek fejébe a szülőknek sikerült elhelyezni, illetve attól távoltartani. Ha a család valódi életéről, helyzetéről, szükségleteiről semmit sem tud az ivadék (mert mindezek megismertetését, a zsebpénzt fizető szülők nem tartják sem helyesnek, sem szükségesnek, sőt inkább kifejezetten károsnak), akkor a zsebpénz elköltését a gyerekek között dívó (megtanult) értékrendek fogják megszabni. Jó idegzetű szülők persze beletörődhetnek ebbe, de céljukat, a pénzhez való felnőtt, érett viszony kialakítását biztosan nem érik el.

Vagyis a zsebpénz elköltése közben az égvilágon semmit sem tanul meg csemeténk abból, ami miatt a zsebpénz adagolása mellett döntöttünk.

Nálunk, sosem volt én-pénzem, te-pénzed. Ami van, az a miénk. Igaz, 8 éves Gabi fiam ugyanolyan pontosan ismeri anyagi helyzetünket, lehetőségeinket, kötelezettségeinket, mint jómagam. Ha nekem nem is, de Gabi számára természetes (Kitől tanulhatta?), hogy többnyire csak normálisnak minősülő dolgokra költhetjük a pénzünket, bár igyekszünk megérteni és elfogadni egymás -ép ésszel nehezen indokolható- kívánságait is. Mint például ezt a tejszínhabos málnafagylalt dolgot is.

Miután elmajszoltam a fagylaltot úgy éreztem, hogy pedagógiai okokból nem tekinthetek el kisfiam megleckéztetésétől. Ennek következményeként Gabi kénytelen volt két nagyadag tejszínhabos pudingot lenyomni, amit természetesen saját, és természetesen nemlétező zsebpénzemből fizettem..."

(Részlet Lukács János: "A medvenevelés művészete" c. készülő könyvéből.)

Vissza a listához