Magatartási zavarok, rendellenességek > Hiperaktivitás

• A bosszankodó felnőttek alacsony tűrőképességének (intoleranciájának) következtében, amikor a környezet egyszerűen nem képes elviselni a gyerek viselkedésének intenzitását, izgalmi állapotát, és azt túlzottnak minősíti.
  (Vagyis a helyzet kialakulása független attól, hogy a gyerek viselkedése jelentősen eltér-e hasonló korú, nemű, társadalmi és kulturális helyzetű társaiétól.)

• A gyerek viselkedésének következtében, ha az jelentősen eltér hasonló helyzetű társaiétól, s ennek oka a környezet magatartására adott gyermeki válasz.
  (Ha a felnőttek szűken mérik a figyelmet, a kommunikáció minden formáját, a foglalkozást, törődést, gondoskodást, szeretet-megnyilvánulásokat, vagyis ha érzéketlen, ingerszegény környezetet teremtenek, akkor az erőteljesebb reakció kiváltása érdekében figyelemfelhívó, és önmaga számára általános ingerkiváltó tevékenységbe kezdhet egy gyerek. Állandó környezetben ez a viselkedés gyorsan rögzül, és ezt követően már minden helyzetben megszokott (hiperaktív) magatartásformái szerint hajlamos viselkedni, függetlenül attól, hogy egy új szituációban "valójában" szükség van-e erre vagy sem. A hiperaktívnak tekintett gyerekek némelyike csak meghatározott helyzetekben, környezetben produkál ilyen viselkedést, máshol "tünetei" enyhébbek, vagy egyáltalán nem jelentkeznek.)

• A gyerek viselkedése következtében, ha az jelentősen eltér a hasonló helyzetű társaiétól, és ennek hátterében az idegrendszer éretlensége, működési zavara áll.
  (Egyes kutatók szerint csökkent központi idegrendszeri éberség a jellemző az ilyen gyermekekre, akik nyugtalan, ingerkereső viselkedéssel igyekeznek ezt kompenzálni. Ezt támasztja alá az a tény, hogy esetükben nyugtatólag hatnak olyan serkentőszerek, amelyek másoknál izgalmi állapotot hoznak létre. Általános megfigyelés, hogy a hiperaktivitás tünetei az életkorral csökkennek, és idővel jelentősen normalizálódhatnak spontán módon is, a nemi éréssel párhuzamosan, vagyis az agyi struktúrák érése is szerepet játszhat a hiperaktivitás csökkenésében.) Fontos megemlítenünk, hogy az idegrendszer relatív éretlensége, működési zavara mögött ugyancsak állhat a gyermeket születésétől körülvevő viszonyok problematikus volta, nem megfelelő szülői, gondozói, nevelői magatartás, ingerszegény környezet.

	Környezeti intolerancia	Válasz a környezetre	Idegrendszeri zavar
Környezeti intolerancia	I.	IV.	V.
Válasz a környezetre		II.	VI.
Idegrendszeri zavar			III.
Mindhárom együtt	VII.

A táblázatból láthatjuk, hogy hétféleképpen állhat elő az a helyzet, amikor hiperaktivitásról szoktunk beszélni, és ebből csak egyetlen eset olyan, amelynél a gyerek idegrendszeri éretlensége, működési zavara szerepel okként (s még ennek is lehet környezeti háttere). Hat eset ennél bonyolultabb, összetettebb. Semmiképpen sem helyes tehát az a (szokásos) megközelítés, amely a hiperaktivitást olyan szindrómának, betegségnek, devianciának, normától való eltérésnek tekinti, amely a gyerek egyedi sajátossága, jellemzője, tulajdonsága. Sokkal helyesebb lenne (ha ragaszkodni kívánunk az eredeti szóhoz), ha a gyerek és környezete közti hiperaktivitási-viszonyról beszélnénk, jelezve, hogy ennek számos, általában összetett oka lehet.

A szakirodalomban sokféle megközelítéssel lehet találkozni, ám ezek mindegyike gyerekekről, és nem valamiféle viszonyról beszél. Az olyan hiperaktivitási kritériumok, mint pld.: "Képtelen egy helyben ülni., Olyan, mintha fel lenne húzva., Gyakran előbb cselekszik, mint ahogy gondolkodnék., Játékokban, a csoportban nagyon nehezen tudja kivárni, míg sorra kerül., Gyakran nem tudja befejezni, amit elkezdett., Nem tud tartósan játszani egy játékot, illetve nem tudja tartósan lekötni magát egy játékszerrel." stb. használhatatlanok, szubjektívek, tudományosan nem értelmezhetők. Csak a szülő, óvó néni, pszichológus, pszichiáter, pedagógus temperamentumától, neveltetésétől, kultúrájától, tűrőképességétől, előítéleteitől, stb. függ, hogy a fenti köznapi nyelven megfogalmazott, önkényesen értelmezhető szimptómák közül melyeket talál meg egy gyermek magatartását szemlélve, megítélve, s melyeket nem. Az ítélet legjobb esetben is azt fogja csak tükrözni, hogy mit gondol a diagnózis falállítója a "helyes" viselkedés normáiról.

A hiperaktivitás "sikertörténetének" hátterében anyagi (társadalmi-szociológiai) tényezők is meghúzódnak...

• 1987-ben az Amerikai Pszichiátriai Társaság döntött a "Figyelem Deficites Hiperaktív Zavar" (Attention Deficit Hyperactivity Disorder - ADHD) betegségek közé történő besorolásáról. Egy éven belül csak az Egyesült Államokban 500 ezer gyereket diagnosztizáltak figyelemhiányos hiperaktív zavarral.
• 1990-ben, az USA-ban, egy új szövetségi támogatási program keretében, családok 450 dolláros havi támogatáshoz juthattak minden ADHD-s gyermekük után. Ez jelentősen befolyásolta a szülők magatartását, és érdekeltté tette őket abban, hogy gyermekeiknél ADHD-t állapítsanak meg.
• 1991-ben, az USA-ban az új állami oktatási segélyek révén, évi 400 dollár támogatást kaptak az iskolák minden egyes ADHD-s gyerek után. Ennek következményeképpen 1997. végére az ADHD-val besorolt amerikai gyerekek száma 4,4 millióra emelkedett, és a hiperaktivitás kezelésére eladott gyógyszerek mennyisége is folyamatosan nőtt. 2000-ben 760 millió dollár értékben adtak el ilyen gyógyszereket, 2004-ben pedig már 3.1 milliárd dollár értékben...

Ne feledjük azt sem, hogy vannak olyanok, akik az átlagosnál több cselekvési kedvvel, energiával, kíváncsisággal rendelkeznek, s egyáltalán nem biztos, hogy rendellenességről van szó, ha aktivitásukkal "kilógnak" a többiek közül. A gyermeki aktivitás a felnőttek számára persze sokszor kényelmetlen, terhes, és megkönnyebbülnek, ha valamilyen kezelés hatására ez az aktivitás megszűnik.

Úgy tűnhet, segítünk szülőnek, pedagógusnak, ha rámondjuk egy gyerekre: hiperaktív, és kezelni kezdjük. A felnőttek ilyenkor megnyugodnak, mert úgy érzik "tudják" mi a baj, és tettek is ellene. Ám anélkül, hogy a hiperaktivitási-viszony másik oldalával, a gyermeket körülvevő környezet magatartásával törődnénk, és a helyzet létrejöttéért felelős okokat feltárnánk, nem számíthatunk tartós sikerre.

Vissza a listához