Öltözködés hiszti és elkésünk az oviból! - Gyereknevelés
Olvasási idő:4 perc

Az öltözködés hiszti nem csak oviba induláskor fordul elő, de több más késéshez is hozzájárul, pedig Anya és Apa már mindent megpróbált. Melyik szülő nem járt még úgy, hogy öltöztetni akarta a gyereket, de az semmiképpen sem szerette volna?

Nincs ezzel semmi gond, ha alkalmanként fordul elő, az viszont alaposan megkeseríti a szülők és a gyerek életét is, ha ez egy mindennapos játszmává alakul. Így szinte minden nap egy hatalmas civakodással indul, amikor is a szülő hisztisnek éli meg a gyerek viselkedését, ő pedig az erőltetést szeretné elkerülni.

Leleményes szülők és kitartó gyerekek

Sok leleményes szülő kitalált már apró trükköket, amivel elvonja a gyerek figyelmét arra az időre, amíg öltözteti, de egy idő után már a gyerek is résen van, és a felnőttnek nem mindig jut eszébe újabb ötlet. Ráadásul még az olyan egyszerű megoldások is csak növelik reggel a késést, amíg találsz valami olyan régen nem használt vagy rég nem látott játékot, amit gyorsan a kezébe adhatsz. … Utána meg próbálod átbujtatni a kezét játékkal együtt a ruhán. 🙂

A reggeli készülődésből nem lesz öltözködés hiszti. Sokszor nem az a probléma, hogy felöltözzön, hanem az, hogy mit vegyen fel. Olyan is van, hogy bármit mutatsz neki, semmi sem elég jó ahhoz, hogy felvegye vagy ráadd. Ez túl „ilyen”, az túl „olyan”. Amúgy akinek még nem volt gyereke, azt hihetné, hogy ez valami lányos dolog, de nem. Fiúkkal ugyanúgy előfordul, mint lánykákkal, talán a „válogatósdi” az, ami inkább ez utóbbiakra jellemző.

Egy azonban biztos: ha a minden nap azzal megy el az idő, hogy ráadj valami ruhát a gyerekre, miközben ő nem szeretné, akkor ez kihat a gyerek óvodai napjára. Esetleg rajtad is látszik majd a munkahelyeden, vagy ahová éppen igyekszel. Az „öltözködés hiszti” egy játszma, ami mindképpen felesleges energiákat emészt fel.

Az öltözködés hiszti elkerülhető

Ez egy negatív játszma, amin azt értjük, hogy csak folyik-folyik, de sosincs vége. Nem olyan, mint egy társasjáték, amit szívesen játszunk, és ami egyszer a szabályok szerint véget ér. Nem. Az öltözködős játszma akár évekig is folyhat, s közben a szülő tévesen úgy is értékelheti, hogy az ő gyereke hisztis, pedig nem az.

Sokan olyan megoldásra vágynak, ami csak annyiból áll, hogy mondanak valamit a gyereknek, s ő ezt megértve azonnal engedelmes kisfiúvá vagy kislánnyá válik. Ez túlzó elvárás, de létezik olyan megoldás, ami egy-két hét alatt véget vet az öltözködés hiszti folytatódásának.

Novák Ferenc írása az öltözködés hiszti megszüntetéséről.

A megoldás alapja az, hogy a legtöbb ember nem tud elfogadni több irányítást, mint amennyit tőle is elfogadnak. Persze léteznek vezető személyiségek, és vannak, akik nem is törekszenek erre, hanem szívesen és becsületesen végrehajtják azt, amit mások mondanak nekik.

Megoldás reggeli öltözködésre

Van egy rövid távú megoldás, de ahol nem a kiválasztott ruha a probléma, hanem az, hogy egyáltalán nem szeretne felöltözni, ott szükség lesz egy másodikra. Az első tehát, amit sikerre vezethet az az, hogy még lefekvés előtt, amikor van inkább van idő erre, mint reggel, megkérjük a gyereket, hogy ő válassza ki, hogy reggel mit venne fel szívesen. Ezzel megkönnyítjük a másnapi öltözködést, mert sokkal szívesebben vesz fel valamit, amit maga választott ki, mint amiről úgy gondolja, hogy mi erőltetjük rá.

Persze csináld úgy, hogy megmutatod, mely ruhák, nadrágok, pólók, ingek, stb. közül választhat, mert így elkerülheted, hogy ne az évszaknak megfelelő cuccot válasszon. A lényeg az, hogy legyen választási lehetősége. Amikor így kiválasztja a reggeli holmiját, azzal létrejön az ő barátságos hozzáállása ezekhez a ruhafélékhez, és nem esik majd nehezére felvennie azokat.

Tartósan működő módszer

Gondold csak végig, milyen sok utasítást kap egy gyerek már az első két évben. Ez óhatatlanul ellenállást alakíthat ki benne, különösen akkor, ha még siettetéssel is együtt jár. Ezt oldja fel a reggeli öltözködésre vonatkozó következő megoldás. Ennek kivitelezése egy-két hétig is eltarthat, van azonban egy nagy előnye, hogy az eredménye tartós.

Te, mint szülő, válassz ki pár cuccot, amelyek bármelyikét szívesen felvennéd másnap. Ezeket tedd egy külön polcra, vagy akár kipakolhatod valahová a szobában is. Kérd meg a gyereket, hogy válassza ki neked, hogy mit vegyél fel holnap. Először talán meglepődik ezen, de szívesen kiválaszt neked valamit. Reggel csak mond neki, hogy megyek felveszem, amit kiválasztottál nekem.

Ha ezt csinálod egy vagy két hétig, akkor a gyerek megszokja, hogy téged kontrollál, és nem esik majd nehezére, amikor te kéred meg őt valamire, mert megfigyeli, hogy te is teljesíted az ő kéréseit. Ezt a módszert csak azzal lehet elrontani, ha valaki sietteti az eredményt.

Örömteli gyereknevelés könyv és tudás
Örömteli Nevelés könyv és tudás

Amikor valójában nem az öltözés a gond

Ha sokáig semmi gond nem volt a reggeli öltözéssel, akkor ne kezd azonnal „dackorszakban” gondolkodni! Ilyenkor gyanakodj először arra, hogy valami olyasmi vár a gyerekre az óvodában vagy az iskolában, amitől tart. Ezt pedig megelőzte valamilyen tegnapi vagy korábbi rossz tapasztalata. Történt tehát valami, ami miatt távol szeretne lenni az óvodától.

Ezen az segít, ha átbeszéled vele, és ha ő teljesen megnyugtató választ kap arra, hogy az a dolog miért nem történhet ma vele. Néha az ilyen problémát napokig is eltart megoldani, mert ehhez szükség lehet az óvónő vagy más szülő vagy más gyerekek segítségére is.

Az öltözködés hiszti néha a cél hiányát jelzi

Néha nincs semmi különösebb oka arra, hogy ne kívánkozzon az oviba. Ilyenkor segít az, ha még öltözködés előtt megkérdezed tőle, hogy „Milyen jó dolog történhet ma veled az oviban?” Ez ugyanis létrehozhat számára olyan motivációt, ami miatt szívesen elindulna.
Ha korábbi tapasztalataid miatt arra gyanakszol, hogy reggel nem lesz könnyű dolgod az öltözéssel, akkor már este is megkérdezhetsz valami ilyesmit: „Mi lesz az, amit szívesen játszol holnap az oviban?”

A legjobb öltöztető tehát a cél.

Arról a célról beszélünk, ami miatt ma érdemes felkelnie, amiért jó lenne elindulnia, amihez persze előbb fel kell öltöznie.

Novák Ferenc
társ a nevelésben

Nem akar felöltözni – rövid videó

Megosztom a Facebook-on

FELIRATKOZOM a Gyereknevelési Levelekre

Kérem a leveleket, mint

A szerző

Gyereknevelés

A Gyereknevelés Portál írásai gyakorlatiasan és a gyerek fontosságának megfelelően.