Hol van anya? Gyereknevelés történetek. Novák Ferenc, társ a nevelésben

Egy valós történet a nevelésről

Egy anyuka azzal a problémával fordult hozzám, hogy éjszaka alig tud aludni, mert a gyerek gyakran felriad, és azt kérdezi: “Hol van anya?”

Kézen fekvő lenne, ha ilyen helyzetben megtudnánk anyukától, hogy eleget van-e a gyerekkel. Az anyuka azonban szinte egész nap a gyerekkel volt. Ezért tovább tájékozódtam arról, hogy miként próbálta meg eddig kezelni a helyzetet?

Egyébként nem csak éjjel történt ilyen, hanem nappal is, azzal a különbséggel, hogy olyankor tényleg előfordult, hogy anya nem volt a szobában. Ilyenkor nagymama vagy más családtag nyugtatta meg a gyereket egy oda illő válasszal. Éjszaka drámaibb volt a helyzet, mert a gyerek elég nagy rémület közepette, szinte sokkos állapotban ébredt fel és tette fel a kérdést.

Hol van anya?

Azt a tanácsot adtam, hogy szép türelmesen fordítsák meg a helyzetet: (1) A család tagjai nagy szeretettel, türelemmel és teljesen rá figyelve kérdezzék meg néhányszor a gyerektől, hogy “hol van anya?” (2) Várják meg, hogy mit mond erre a gyerek, majd (3) köszönjék meg a választ. Arra is megkértem őket, hogy ne kérdezzék túl gyakran, mert akkor csak felidegesítenék vele a gyereket.

A nagymama és a nagynéni így is tettek. Egy nap alatt párszor megkérdezték a gyereket, hogy hol van anya. Ezt megtették még olyankor is, amikor éppen ugyanabban a szobában tartózkodtak, s ilyenkor egyszerű volt a gyerek dolga, csak rámutatott Anyára.

Amikor pedig Anya nem tartózkodott a szobában, akkor a gyerek általában kiszaladt, megnézte, hogy hol van, majd visszaszaladt a helyes válasszal. Természetesen éjszaka egyik felnőtt sem ébresztette fel a gyereket azért, hogy megkérdezzék, hol van anya.

Két nap a megoldásig

Az anya nagy megkönnyebbülésére a probléma két nap alatt megadta magát. A gyerek többé már sem nappal sem éjszaka, nem kérdezte indokolatlanul, hogy hol van anya, így mindkettejüknek feljavult az alvása, mert nem szakította azt meg a korábban kialakult, véget nem érőnek tűnő játszma.

Ráadásul a kiegyensúlyozottabb és elegendő mennyiségű alvásnak köszönhetően a gyerek viselkedése nap közben is javult.

Az itt alkalmazott megoldás valóban közel áll ahhoz, amit a nevelésben és az oktatásban rávezetésnek nevezünk, de annál mélyebb okok miatt működik. A rávezetés lényege egyébként az, hogy nem készítesz válaszokat a gyerek számára, hanem úgy kérdezel, hogy saját maga jöjjön rá a válaszra.

Miért működött a javasolt megoldás?

A gyerek ezután már nem szorult rá arra, hogy mások “gyártsák” a válaszokat helyette erre a kérdésre. Ezzel az egyszerű technikával két nap alatt olyan helyzetbe hozták a gyereket, hogy már számíthatott magára, mivel megtapasztalta, hogy meg tudja ő válaszolni ezt a kérdést.

A gyerek által megfogalmazott helyes válasz ezerszer értékesebb számára, mint amit készen kap a felnőttektől.

A javasolt megoldás hátterében ez áll: Az ember oda-vissza hat a környezetére. Amikor úgy érzi, hogy teljesen a környezetétől függ, akkor felborul a lelki egyensúlya. Ezért ilyenkor abba az irányba kell őt mozdítani, ahol ő vagy ő is hathat a környezetére. Egyébként akkor is felborulna az egyensúly, ha azt akarná, hogy csak ő hasson a környezetére, és nem fogadna el semmilyen impulzus a külvilágtól.

“Társ a nevelésben” utószava

Az említett kisfiú a történet időpontjában 3 éves volt, és szerencsés abban, hogy sokat lehetett az anyukája közelében, azonban túlságosan szabályozták, “agyon óvták” őt. Talán ezért is hatott ilyen gyorsan a technika. Eredetileg azt gondoltam, hogy eltart majd egy hétig, de mivel addigi életében eléggé mások válaszaira volt utalva, ezért most, amikor rábíztuk a dolgot, hamar élt a lehetőséggel.

Gyereknevelési Levelek

Ha tetszett, akkor oszd meg másokkal is:

Facebook Comments