Gyerek, aki leköpi az osztálytársait

Mit szólnál, mint tanár, ha az egyik diákod minden nap leköpné valamelyik osztálytársát, vagy hogy éreznéd magad mint szülő, azzal a jönne haza a gyereked, hogy egy osztálytársa ma is leköpte?

Van egy harmadik oldal is: Mit tennél, ha az iskolaigazgató behívna, és azt mondaná, nincs több türelem, ha a gyereked nem változik, és továbbra is leköp másokat, hamarosan elküldi az iskolából?

Erről az esetről beszámoltam 2018-ban az Iskolai Agresszió Konferencián, mert jól rávilágít arra, hogy némi emberismeret segítségével az iskolai agresszió olyan esetekben is csökkenthető, amikor mások már lemondtak volna ennek esélyéről.

Az anya kérése

A kisfiú, aki rendszeresen leköpött másokat, második osztályos volt egy általános iskolában. Az anyuka azzal keresett meg, hogy már nem tud mit csinálni, sok mindennel próbálkoztak otthon és az iskolában is, de a helyzet nem javul. Érthető módon a gyereket már kiközösítették az osztálytársai, hiszen gyakran leköpte őket.

Meg is lepődtem rajta, hogy milyen hosszú ideje voltak az iskolában türelmesek a gyerekkel. Hiszen már vagy egy éve tartott a vissza-visszatérő konfliktus. Sok gyerek elszenvedte már, hogy leköpték, és sok szülő kiborult már a történtek miatt, és követelték is, hogy csináljanak már valamit a gyerekkel.

Gyereknevelési Levelek

Szerencsére az anya végül nem azt a megoldást választotta, hogy kapjon a gyerek valami divatos három betűs címkét, vagy valami hosszabb és hangzatos nevű megbélyegzést, ami mondjuk úgy kezdőik, hogy „dis…”. Nem akarok most belemenni abba, hogy jobb lenne nevelni és oktatni a gyerekeinket ahelyett, hogy három betűs trükkökkel felmentenénk őket tantárgyak alól, miközben azt azért nem vitatom el, hogy léteznek születési rendellenességek, melyek miatt szükséges lehet kijelenteni, hogy néhány diáktól nem várható el ez vagy az a képesség.

Az anyuka azzal keresett meg, hogy segítsek neki megoldani ezt a régóta fennálló, mindegyikük számára kellemetlen helyzetet.

Mi az agresszív viselkedés oka?

Általánosságban egyszerű megnevezni az agresszivitás mögött meghúzódó alapvető okokat, egy konkrét esetben azonban ennél többre van szükség. Ezért találkoztam a kisfiúval és megkérdeztem, hogy „Mi a baj?”

Nem azt kérdeztem tőle, hogy miért köpi le az osztálytársait, hanem azt, hogy „Mi a baj?” Pontosan arra válaszolt, amit kérdeztem, és elmesélte, hogy az osztálytársai nem játszanak vele. (Azt akarjuk tudni ilyenkor, hogy mi az ő sérelme, még akkor is, ha rendszeresen ő okoz sérelmeket másoknak, mert van neki egy téves indoklása arra, hogy miért bánik durván másokkal.)

A gyereknek az volt a nagy szívfájdalma, hogy más diákok nem játszottak vele. Amikor odament hozzájuk játszani, akkor nem engedték be maguk közzé, ha pedig ő hívott valakit játszani, az nem ment vele.

Körülbelül így zajlott a beszélgetésünk:

  • Mi a baj?
  • Hát az, hogy nem játszanak velem.
  • És miért nem játszanak veled?
  • Mert leköpöm őket.
  • Miért köpöd le őket?
  • Mert nem játszanak velem.

Ez elsőre úgy hangzik, mint valami rossz vicc, de nagyon is komoly volt a helyzet. Ördögi kör. Senki sem emlékezett már arra, hogy mi volt az elején, hogyan kezdődött, de ez nem is számít.

Kis lépés az agresszivitás megszüntetésére

Kevés esettől eltekintve általában nem várhatod, hogy egy agresszív gyerek csak úgy megforduljon az úton. Ha olyan megoldást javasolsz számára, amiben lát némi reményt, s amit elegendően kicsi lépésekre bontasz ahhoz, hogy azokat megléphetőnek találja, akkor sikeres lehetsz.

Megkérdeztem a kisfiút, hogy szeretné-e, ha az osztálytársai újra játszanának vele. Az orra alá motyogta, hogy „persze”.

Ez nagyon fontos: egy cél, amiért hajlandó együttműködni veled.

Ekkor azt mondtam neki, hogy kap tőlem egy feladatot, ami elsőre nem lesz könnyű, de segítek neki begyakorolni. Kíváncsian várta, hogy mit mit kell tennie.

A feladat ez volt: „Holnap, amikor bemész az iskolába, s amikor valaki nemet mond neked, amikor játszani akarsz vele, akkor bár úgy érzed, hogy leköpnéd, mégsem teszed, hanem ehelyett sarkon fordulsz és otthagyod.”
Ahogyan ezt kimondtam, láttam a srácon, hogy bizonytalan abban, hogy ő ezt meg tudja-e majd tenni. Nem is vártam tőle magabiztosságot, hiszen még hátra volt a helyzet gyakorlása.

Féltérden a gyerek előtt

Ekkor letérdeltem, hogy ne legyek magasabb, s hogy eljátszhassam az osztálytársát. Elmondtam neki, hogy én játszom most az osztálytársát, ő pedig saját magát. Megkértem, hogy jöjjön majd oda hozzám, és kérdezze meg tőlem, hogy játszom-e vele. Előre jeleztem neki, hogy én majd nemet mondok, de arra is megkértem, hogy ne köpjön le, hanem forduljon sarkon és hagyjon ott, menjen tőlem távolabb.

Ebben a szerepjátékban volt némi kockázat a számomra, de mit nem vállal az ember egy kis haladásért! Ő odajött hozzám, megkérdezte, hogy játszom-e vele, én viszonylag hűvösen megmondtam neki, hogy nem, … és vártam, hogy most mi történik. Láttam, hogy igencsak küzd magával, de sarkon fordult és otthagyott. Ez elsőre nem is volt rossz.

Utána ezt eljátszottuk még párszor, és ő egyre gyorsabban és magabiztosabban fordult sarkon és ment távolabb. Ezután nehezítettem számra a kérdésére adott válasz elviselését, mert nem hűvösen mondtam nemet neki, hanem gúnyosan, ahogyan néha a gyerekek tudnak lekoptatni valakit, akiből elegük van. Ez egy magasabb szint volt, de még így megmutatta, hogyan kell sarkon fordulni és otthagyni valakit, aki nemet mond.

Az világos, hogy nem egy nemleges válaszra nem ez a kulturált viszontválasz. Ebben a helyzetben azonban örültem volna, ha a gyerek legalább ilyen módon nem keveredik további bajba. Hogy növeljem a gyerek önbizalmát abban, hogy képes lesz nem leköpni valakit, eljátszottuk a szituációt csokitojásból származó műanyag figurákkal is. Ez nagyon hasznos, mert ilyenkor kívülállóként látja a saját szerepét is, mivel őt is egy játékfigura helyettesíti. Szépen lejátszottuk a figurák segítségével is a párbeszédet és azt, ahogyan távozik egy nemleges válasz estében.

Az első nap az iskolában

Azt mondtam a gyereknek, hogy nagyon büszke leszek rá, ha holnap ahelyett, hogy leköpne valakit, sarkon tud fordulni és ott hagyja. Még azzal is biztattam, hogy annyira begyakoroltuk, hogy szerintem meg tudja csinálni.

Az Anyukát azzal bíztam meg, hogy nagyon dicsérje meg holnap a kisfiút, ha nem köp le senkit. Ezen kívül arra kértem még, hogy pár napig ne adjon a gyereknek más feladatot ebben a témában, s ha már egy hete nem köp le senkit, akkor jutalmazza meg valamivel, mondjuk vigye el egy cukrászdába megünnepelni a teljesítményét.

Másnap kíváncsian vártam a híreket. Este hétkor írt nekem az anyuka. Nagy örömmel újságolta, hogy a kisfiú ma nem köpött le senkit, pedig ma is nemet mondtak neki arra, hogy játszanak vele. Ilyen már hosszú ideje nem fordult elő. Jeleztem az anyukának, hogy ez nagyon jó hír, és csak annyit tegyen, hogy jól megdicséri és minden reggel emlékeztesse a kisfiút arra, hogy ma ugyanaz a feladat.

Egy hét múlva

A rá következő hétfőn vártam a hírt, hogy minden rendben, de ehelyett felhívott az anyuka, hogy sajnos a gyerek egy hét siker után ma újra leköpött valakit. Megkérdeztem, hogy amúgy elvitte-e cukrászdába megünnepelni az egy heti teljesítményét? Nem, nem vitte el. Ezzel odaveszett egy heti munka, de a következő héten minden a helyére került, sőt.

Gyereknevelési Levelek
Gyereknevelési Levelek

Két héttel azután, hogy elkezdtünk foglalkozni a kisfiával, anyuka örömmel újságolta, hogy amikor legutóbb bement a gyerekért az iskolába, akkor ő két osztálytársával együtt játszott, két kislánnyal, s a gyerek azt is elmesélte neki, hogy a kislányok hívták játszani, még csak nem is ő kezdeményezte.

Teljes volt a siker. A gyereket nem tanácsolták el az iskolából, és minden olyan osztálytársa is jól járt, aki eddig elszenvedője volt a kisfiú tettinek. Ő pedig több olyan barátot is nyert magának, akik ezentúl már játszottak vele, akár ők hívták, akár tőlük kérdezte, hogy beállhat-e.

Nem boncolgattuk most a gyereknevelés hibáit, melyek bizonyára történtek, ha már odáig fajult a helyzet. A szülők vagy az iskola hibáztatását túl sokan végzik, s ennél sokkal kevesebben törődnek a gyerekekkel úgy, hogy nekik megoldásokban legyen részük, ne pedig csak kárhoztatásban.

Büntetés vagy kulcs

Nem értek egyet azzal, hogy az események elszenvedőivel való törődés helyett csak megértően simogassuk meg egy agresszív gyerek buksiját. Ebben az esettörténetben sem választottam ezt megoldásnak, hanem e-helyett az anyuka közreműködésével cselekvővé tettük a kisfiút, hogy ő vállaljon felelősséget saját sorsának jobbra fordulásáért.

A kárvallottak persze megmentésre érdemesek, de ha képesek vagyunk megszüntetni egy gyerek saját agresszív viselkedésmintáját, akkor sokkal kevesebb energiával és nagyobb békét hozhatunk létre az eddigi elszenvedők számára is, mintha csak az agresszív gyerek büntetésén járna az eszünk.

Az iskolai agressziónak ez egy szokatlan megnyilvánulási formája volt. Biztosan ismersz pár durvább történetet is. Valaki állíthatja azt is, hogy vannak keményebb fickók, és őket nehezebb lenne kimozdítani agresszív alapállásukból. Én ezt nem kétlem.

Az viszont alapvető, hogy ha megtalálod az agresszív gyerek fő problémáját, akkor a kulcs legalább már a kezedben van.

Betekintést kaptál egy technikába, aminek ebben a történetben csak az elejét kellett használnom. Létezik egy működő és teljes lépéssorozat az agresszív gyerek viselkedésmintájának megszüntetésére. Lelkes és türelmes tanárok és szülők kezében jól működik. Ha egy osztályfőnök rászán pár órát, akkor ezekkel a lépésekkel sikerre juthat.

Lehet, hogy előbb-utóbb letölthetővé teszem itt. Addig is tanároknak adom át a technikát iskolákban, mert ők sok gyerek hasznára kamatoztathatják, amit tudnak.

Novák Ferenc
társ a nevelésben

Hasznosnak találtad, amit olvastál?

AKKOR OSZD MEG MÁSOKKAL IS!